Jégkorszak 2 filmkritika

2006. április 18.
92.3531
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szoron profilja, adatai
Szoron
Régóta várta mindenki, aki az első részben megkedvelte a jég elöl menekülő kis csapatot, illetve a makkokat gyűjtő kis mókust. Nos végre megérkezett. Általában egy ilyen rajzfilm folytatás valahogy nem sikerül úgy ahogy az első. Hiszen már megvoltak a kellő poénok és ugyanazokat ismét elsütni egy kicsit unalmas lenne. Újat alkotni pedig nem könnyű, mivel a nagyérdemű - akinek tetszett az első rész - ugyanazt várja, mégis valami újat is. Nem kell nagyon izgulni, a második rész megfelelt az első rész elvárásainak, és ha lehet azt mondani egy kicsit túl is tett rajta. A kis mókus mindenképpen elvitte a pálmát ismét.
 

/>
Jégkorszak 2 filmkritika - 2. kép

Az előző részben ugye éppen beköszöntött a jégkorszak. Ekkor megismerhettünk egy kissé különc mammutot (Manfred (Mani), aki mindent mindenkinél jobban tud és nem is igen kíváncsi mások véleményére. A csapat lelki vezetőjét Sid-et, a lajhárt, és Diego-t a bátor és vérszomjas kardfogú tigirst.
Ők hárman a jégkorszak végére igencsak összebarátkoztak és a mostanra egy igen kedves baráti csapattá kovácsolódtak össze. A többi fajjal együtt éltek egy csodálatos kis völgyben, melyet meredek jégfalak vettek körül. Mindenki élvezte az életet és sütkérezett a napon. Ez pedig nem jelenthetett mást, minthogy a jégkorszak vége közeledik. De ezt csak az igen jól értesült, intelligens egyedek tudták csak előre.


Jégkorszak 2 filmkritika - 3. kép

Viszont azt nem láthatták előre, hogy egy kis mókus, a makkját keresve egy csöppet előrébb hozza az olvadást. Bár butaságnak hangzik, mégis úgy néz ki, igaz. Ezt a saját szemünkkel is láthatjuk majd.
Egy nap, mikor a kis csapat a nagy jégfal tetejére merészkedett, eléjük tárul a valóság. A fal túloldalán olvad a jég. Nem is csak olvad, hanem a jégfal túloldalán már csak tenger van és csak arra vár, hogy a áttörhessen az egyre vékonyodó falon, elöntve ezzel ezt a kis paradicsomot a völgyben. Ezzel halálra ítélve annak lakóit...
Már majdnem minden veszni látszott, mikor kiderült, hogy a völgy túlsó végében van egy hajó, amit ha elérnek a gátszakadás előtt, túlélhetik az özönvizet.


Jégkorszak 2 filmkritika - 4. kép

Ennek tudatában mindenki útra kelt, a kis csapattal egyetemben. Ellenben felmerült egy igen kellemetlennek tűnő bökkenő. Lehet hogy Manfred az utolsó mammut? Ez igencsak elszomorítja a Mani-t, de társai ahogy tudják vigasztalják. Persze kivétel ez alól, hiszen stílusából adódóan igen szókimondó. Az út során sok veszély leselkedik rájuk. Az olvadásnak köszönhetően roppant veszélyes lények erednek utánuk, hiszen már igen régen nem ettek. Egyik nap egy fura állattal kerül szembe Mani. Egy mamutlánnyal. Végre! Még egy mamut.
Csak akadt egy kis bökkenő! Meg volt róla győződve, hogy ő valójában oposszum. Persze gyorsan kiderül, hogy ez a tévhit abból adódik, hogy oposszumok között nőtt föl, és jelen pillanatban két oposszum "bátyjával" kémleli az eget, nehogy egy vadmadár lecsapjon rá és elragadja. Persze szépen lassan sikerült meggyőzni arról, hogy azért ő végül is mamut.


Jégkorszak 2 filmkritika - 5. kép

Méghozzá lány... És ugye Mani meg fiú... Szóval, ha ők az utolsó mamut pár... Akkor nekik kell... Őőő... Nekik kell gondoskodniuk a fajfenttartásról. Ez azért egy kicsit talán gyors volt az ifjú mamut lánynak és inkább úgy döntött, oposszum marad. De a veszélyes helyzetek mégis összekovácsolták a csapatot és végül - bár többször közel volt a vég - mégis mindenki megmenekül és a csapat három új taggal néz szembe újabbnál újabb kalandokkal.
Szóval a történet folytatódhatna, csak egy kisebb bökkenő van. Megvolt a jégkorszak. Elindult az olvadás. És? Nincs több esemény ami a jégkorszakkal lenne összefüggésben.
De persze, akinek tetszett az első és most a második rész is, az biztos tűkön ülve várja és reménykedik benne, hogy trilógiává növi ki magát a Jégkorszak.


Jégkorszak 2 filmkritika - 6. kép

Természetesen nem lehet vége semmilyen Jégkorszakkal kapcsolatos dolognak a kis mókus megemlítése nélkül. Szóval, sajnos a film végén történik egy szörnyű dolog. Már éppen megmenekül mindenki az áradástól mikor sajnálatos módon az ár magával ragadja a kis mókus a makkjával. Hírtelen nagy fehérség. Felhők! A kis mókus magához tér és látja, hogy egy makkokkal teli felhőcsoporton tért magához. És egy nagy kapun keresztül meglátta a legnagyobb makkot amit valaha látott. És az övé, csak az övé. Már majdnem elérte, mikor hirtelen minden elkezdett távolodni és végül magához tért. Sid volt előtte, amint éppen élesztgeti. Ez azért roppan kellemetlen. Makk-menyországban lehetett pár pillanatig és ez a balga lajhár felélesztette! Ettől aztán Sid élete komoly veszélybe került.További képek a filmből:

Jégkorszak 2 filmkritika - 7. kép


Jégkorszak 2 filmkritika - 8. kép



Jégkorszak 2 filmkritika - 9. kép


Jégkorszak 2 filmkritika - 10. kép

Jégkorszak 2 - Olvadás
Nemzetiség: Amerikai
Jellemző: Animációs kaland
Hossz: 91 perc
Készült: 2006.
Premier: 2006. Március
Forgalmazza: Intercom

Eredeti cím: Ice age: The Meltdown
Rendező: Carlos Saldanha
Eredeti hangok: Roy Romano, John Leguizamo, Denis Leary, Seann William Scott
Fényképezte: -
Díszlet: Thomas Cardone
Írta: Gerry Swallow, Peter Gaulke
Producer: Lori Forte
 

Jégkorszak 2 / Ice age 2: The meltdown ()

  • Műfaj:
  • Hazai premier: nincs még időpont
  • Rendezte:
  • Hossz: 0 perc
  • 2006-04-18 15:09:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/060417ga0101.jpg
  • Szereplők:
  • Forgatókönyv:
  • Operatőr:
  • Vágó:
  • Zene:
  • IMDb:
  • Gyártó:
  • Forgalmazó:
  • Honlap:
0 2006-04-18 15:09:00 https://www.gamechannel.hu/movie_channel/pictures/060417ga0101.jpg
77 hozzászólás

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 25 napja

hogy lehet letölteni???meglepődött smileyszomorú smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 9 hónapja és 26 napja

Sziasztok elakadtunk mikor a dino eszi az almát a barlangban. A 4 diobol csak 2 van meg.
segitsetek légyszives!szomorú smiley

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 1 napja

nekem ez nem tetszik

válasz erre

Vendég

18 éve, 11 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Sziasztok! Én is elakadtam a játékban, azon a részen, amikor a mókus a nyakába veszi egy madár, és vannak ilyen kis gejzírek, meg minden. Négy nagy makkot, vagy nem tom mit kell összegyűjteni és látom is a negyediket, de sehogy nem tudok feljutni érte, pedig már csak az hiányzik!! Lécci, segítsetek!!!!Luca
Szia! Válaszolt vki,hogy mit kell csinálni? Én is ott lettem kész idegroncs!!Ha tudod már légyszi közöld velem is !!!TENKSZ

válasz erre

Vendég

19 éve, 1 hónapja és 9 napja

Hali!
Az almaevős részben a 2bokornál van a 2makk is.A bokor elé kell állni,és a Shift-et kell nyomni,és elöugrik a makk..Amugy én is elakadtam...Ott,ahol4pókot kell megölni..azt hogy????Please help!!!!!!!!

válasz erre

Vendég

19 éve, 1 hónapja és 16 napja

lecci mondjatok meg, hogy hol toltottetek le a jegkorszak 1 es 2 jatekot?
röhögő smiley

válasz erre

Vendég

19 éve, 1 hónapja és 26 napja

röhögő smileymenő smiley L É C C I!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

válasz erre

Vendég

19 éve, 1 hónapja és 26 napja

Hello írjátok mán ide hol van a jégkorszak letöltése!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!LÉCCI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

válasz erre

Vendég

19 éve, 2 hónapja és 25 napja

Hali!
Mi is nagy jégkorszak rajongók vagyunk a lányommal,csak azt nem tudom hol lehet megszerezni a játékot...meglepett smiley

válasz erre

Vendég

19 éve, 3 hónapja és 22 napja

röhögő smiley

válasz erre

Vendég

19 éve, 4 hónapja és 10 napja

menő smileymosolygó smileymenő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

19 éve, 5 hónapja és 4 napja

***** rossz

válasz erre
1234567a(z) 7 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljarDAVE profilja