Halálfutam filmkritika

Ezen film esetében már csak azért is felesleges lenne a sirám, mely szerint nincs új a nap alatt, mivel 1975-ös elődjéhez, az eredetihez, egy-két aprócska közös momentumon és néven kívül szinte semmi nem köti sem történetében, sem megvalósításában. Éppen ebből az okból kifolyólag nem is mennék részletesen bele a forrásként szolgáló, mára már kultikus darabbá érlelődött Halálfutam 2000 című film boncolgatásába. Elég annyit tudni róla, hogy a gyakorta "a B-filmek királyaként" aposztrofált Roger Corman producer által jegyzett poszt-apokaliptikus horror-vízió - aminek főszereplői az éppen a Kung Fu sorozatból szabadult David Carradine, és a Rocky-val csak egy évvel később berobbanó, még nevenincs Sylvester Stallone - ugyan nem készült mega-költségvetésből, és box office siker sem vált belőle, mégis temérdek filmrajongó szívébe belopta magát idővel (hogy miért is, arról később).


A Halálfutam története tehát egy nagyon laza újraadaptálása, mondhatni az alapoktól kezdődő újraépítése az 1975-ös forrásnak. Mindössze négy évvel 2008 után járunk, 2012-ben, amikorra az Egyesült Államok gazdasága összeomlott, a munkanélküliség, vele együtt pedig a bűnözés egyre magasabb fokokra hág, a börtönök többségét immáron magáncégek irányítják. A sivár ökonómiai helyzet miatt depresszióba forduló, unatkozó tömegnek cirkusz és kenyér kell, ezt már a rómaiak óta tudjuk, a Terminal Island-i fegyintézet pedig ezt hajlandó is megadni nekik. Modern gladiátorokat faragnak a fegyencekből, akik életre-halálra küzdenek a Halálfutam elnevezésű játékban, ami leginkább a roncsderbi és az autóversenyzés morbid keverékeként írható le.

A film központi alakja a Jason Statham által megformált Jensen Ames, az egykori profi autópilóta, akinek feleségét megöleti a börtön igazgatónője, Hennessey (Joan Allen), gondoskodva arról, hogy úgy tűnjön a férj követte el a bűntényt. Az ok szimpla: a több tízmillió internetes nézőt vonzó verseny legnépszerűbb játékosát, a maszkot viselő Frankensteint, kívánja vele helyettesíteni - az eredeti sofőr tudniillik a legutóbbi futamban életét vesztette. A szabályok egyszerűek, az öt versenyt megnyerő elítéltet szabadon engedik. Mivel Ames elődje már négyet megnyert, neki csak egyet kell túlélnie, és újra láthatja kislányát.


Azt azért érdemes tudnunk, hogy a Halálfutam majdnem egy teljesen eltérő film lett, mint ami. A remake projektet még 2002 környékén indította Paul W.S. Anderson rendező (neki "köszönhetünk" olyan remekműveket, mint a Mortal Kombat, a Katona, a Resident Evil, vagy az Alien vs. Predator), a produceri munkákat pedig Tom Cruise és Paula Wagner látta volna el. Két évnyi hallgatás után felreppent a hír, miszerint Cruise-t érdekelné a főszerep, az eddigi forgatókönyvek közül azonban egyik sem tetszett neki. 2007 nyarára odáig húzták-halasztották a forgatás elkezdését, hogy a Cruise-Wagner páros produkciós cége addigra megszakította szerződéses kapcsolatát a jogok birtokosával, a Paramounttal. A Universal kapva kapott a levegőben lógó, félkész filmötleten, és megvásárolta azt, 2007 végén pedig Anderson és stábja meg is kezdhette a munkálatokat.

Az 1975-ös Halálfutam 2000 a Corman-istálló többi produkciójához hasonlóan egy fő, megszeghetetlen elv alapján készült: olyan olcsón, és olyan gyorsan, ahogy csak lehetséges. Megszámlálhatatlanul sok, minősíthetetlen Corman-filmmel ellentétben azonban a Halálfutam 2000-t a low-budget megközelítés sem tudta megakadályozni abban, hogy rendkívül élvezhető, a videókölcsönzéseknek, majd később az internetes word-of-mouth-nak (szóbeszédnek) köszönhetően kultikussá váló mű váljon belőle.

Az eredeti film frappáns, a kor elerőszakosodó, elkommercializálódó világára, az emberek érzéketlenné válására rávilágító történettel bírt, és tele volt polgárpukkasztó szélsőségekkel, mint "Frankenstein", az autóversenyző, akinek mechanikus pótlásokkal és egyéb bizarr módon pótolták leszakadt tagjait, vagy a "Matilda, a hun" nevezetű női neonáci versenyző, aki akárhányszor áthajt valakin elkiáltja magát, "Blitzkrieg!", és a morbid játékszabályokról se feledkezzünk el; minden egyes elütött ember pontszámokat ér, a csecsemők, és az idősek kiemelten magas értékkel bírnak.


Nem először, és nem is utoljára láthattunk hasonló, mondjuk úgy elállatiasodott, futurisztikus valóságshow-t bemutató poszt-apokaliptikus sci-fit, a néhol már-már rajzfilmszerű humor hozzáadása, a meglepően ötletes, beteges módon ugyan, de arcunkra vitathatatlanul mosolyt csaló karakterek és mészárlási módszereik mind-mind egyedivé tették a Halálfutam 2000-t. De hogy minek is volt fontos mindezeket elmondanom? Mert ami jó volt a 75-ös filmben, abból semmit, egyetlenegy értékelhető mozzanatot sem találhatunk a remake-ben. A történetnek semmi köze az eredetihez, ami még nem lenne gond, de erről az új sztoriról szinte semmit nem tudunk meg a filmből, egy rövidke bevezető narráción kívül - ami amúgy annyira klisés, és generikus, hogy az nevetséges.

A félelmetes-humoros karakterek helyett tipikus, a nagy könyvből előhúzott rosszfiúkat kapunk, akik persze a politikai korrektség jegyében mindenféle rasszt, sőt, még szexuális beállítottságot is képviselnek, egyedül a két eredeti főszereplő nevét(!) tartották meg. A szereplők motivációi totálisan zavarosak, érthetetlenek, egyikük sincs normálisan kibontva, a dühében káromkodásra is vetemedő (huh, de félelmetes!), a plafonig túljátszott főgonosz, a szebb napokat is megélt Joan Allen prezentálásában, pedig szimplán rajzfilmbe illő - bár igényes animációs filmben azért már ennél jóval komplexebb gonoszt is láthattunk.


Nyugodtan kimondható, hogy a párbeszédes jelenetek mindössze az akciójeleneteket hivatottak előkészíteni, illetve a korábbi, és a következő akciót összekötni, mert más értelmet képtelenség bennük találni. Hogy mi miért történik, kik ezek az emberek, és egyáltalán hol a fenében vagyunk? Paul W.S. Anderson nem törődik ilyen csipcsup dolgokkal, amikre minden más, valamire való rendező legalább az idejének felét fordítaná. De nem, úgy látszik, ő az akciójelenetek, robbantások, lövöldözések, véres öldöklések nagy rajongója, mert azt el kell ismerni a futamok igenis szépen kivitelezett, mondhatni profin kidolgozott szcénák. Még én is, aki egyébként nem rajong az autókért, jól tudtam szórakozni a felspécizett járgányok videójátékszerű egymásnak feszülésén.


És nem viccelek, mikor azt mondom, az autóversenyek mintha csak egy videójátékból lettek volna kivágva, egy az egyben. Andersonnak valószínűleg az agyára ment a sok videójáték-adaptáció készítése a karrierje során, most már egyenesen videójáték-filmeket csinál. Ha nem akarunk gondolkodni (és ezt most száz százalékig komolyan mondom, egy agysejtet sem kell aktiválnunk), csak másfél óra pörgős, igaz, a végére már kicsit unalmassá váló, ellaposodó, akciót látni, akkor a Halálfutam a mi filmünk. Ellenkező esetben inkább az eredeti filmet ajánlom, melegen, sőt, még akkor is tehet vele mindenki egy próbát, ha a remake tetszett neki. Érdemes.

Halálfutam előzetes