G-Force - Rágcsávók filmkritika

A G-Force alapötlete sokkal inkább beleillene egy alsósoknak készült videójáték, vagy Disneyland-beli attrakció, esetleg mindkettő koncepciójába, egészestés moziként azonban elég két-három helyen megbökdösni és kártyavárként omlik össze az egész szerkezet. A címszereplő hörcsögök, megspékelve a háromdimenziós vetítésekkel ugyanakkor mégis elégnek bizonyultak, hogy a film hazájában a box office lista első helyét megostromolja; ami annyira nem is csoda, végülis gyerekként ki törődik esztétikai szempontokkal. Az már nem is gyerek lenne.


A sztori egyszerű, mint az egyszeregy: Ben (Zach Galifianakis, a Másnaposok szereplőgárdájának legjobbja) és asszisztense, Marcie (Kellie Garner) az FBI egy speciális egységének vezetői, amelynek tagjai genetikailag módosított, a legmodernebb high-tech kémfelszereléssel ellátott tengerimalacok, röviden a "Rágcsávók". Darwin (hangja Sam Rockwell), Juarez (Penelope Cruz) és Blaster (Tracy Morgan), valamint a Speckles nevű vakond (Nicolas Cage) és egy beszédre nem képes légy alkotják az osztagot, amelyet most a megszűnés veszélye fenyeget, az FBI ugyanis pénz szűkében be akarja zárni az egész részleget, és éppen a legrosszabb pillanatban. A Rágcsávók egy világuralomra törő milliárdos, Saber (Bill Nighy) ördögi tervének leleplezésén foglalatoskodnak; nem elég azonban, hogy meg kell menteniük az egész emberiséget, most még az FBI is a nyomukban van, hogy foglyul ejtsék őket. A film nagy részét az tölti ki, ahogy az apró állatkák a gonosz ügynökök elől bújkálnak, közben néhány erőltetett, bugyuta morális tanulságra is jut idő, a fináléban pedig Saber kávéfőzőkból, fridzsiderekből és mikrohullámú sütőkből összetákolt Transformer-utánzatával kell megküzdeniük.
A filmben látványügyileg majdhogynem semmi kivetnivalót nem találhatunk, a CGI effektusok teljesen rendben vannak, a kornak megfelelő szinten sikerült megvalósítani mindent - de ezt talán okkal el is várhatjuk egy Jerry Bruckheimer által pénzelt produkciótól (és egy 150 milliós költségvetéstől). A 3-D-s trükkök számomra feleslegesek, és csak nyűgöt jelentenek mindig, bár az elhelyezésük miatt nem panaszkodok, de a szemüveg nélkül nézve sokkal szebb a film élessége és színvilága. A gyerekek úgyis 3-D-ben akarják majd nézni a G-Force-t, mert az most nagyon menő, de néhány valóban hullámvasútút-szerű momentumtól eltekintve nem számít, hogy 2-D-ben látjuk-e a filmet, vagy sem.



Igazándiból a G-Force egy tisztességes iparosmunka lenne bármely fiatalabb, zöldfülű direktortól, Hoyt Yeatman rendező viszont korántsem nevezhető fiatalnak, vagy kezdőnek a szakmában. Az úriember még régesrég, 1977-ben kezdett dolgozni, mikor is a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-film speciális effektusokért felelős részlegét erősítette. Ezután 30 évig munkálkodott ezen a területen, olyan nagyköltségvetésű mozik stáblistáján szerepelt neve, mint az 1979-es Star Trek-film, A massza, vagy a Michael Bay-féle A szikla és Armageddon. 1990-ben még Oscar-díjat is nyert A mélység titkáért. Mindezek után rendezői debütálásaként megkap egy rágcsálókból álló FBI-kommandóról szóló gyerekfilmet. Mint tapasztalt vén róka, több évtizedes trükkmesteri múltjának köszönhetően Yeatman egy ilyen típusú filmhez megfelelő vizuális érzékkel rendelkezik, és igazán profi csapat állhatott mögötte, akik az állatszereplőket és az ellenfelükként szolgáló robotot egyaránt élethűen vitték a vászonra.


A színészek interakciója a számítógéppel kreált karakterekkel is tökéletes, habár felvetődhet a kérdés, hogy ennyi pénzből és erőfeszítésből nem lehetett-e volna akkor inkább egy kevésbé együgyű és teljes egészében animált filmet elkészíteni. Az élőszereplők véleményem szerint semmit sem adnak hozzá a történethez, inkább csak elvesznek a hitelességéből, nem is keveset. Cormac és Marianne Wibberley író- és egyben testvérpárosának (akik többek közt a Charlie angyalai második részét vagy A nemzet aranyát is jegyzik) forgatókönyve a háromdimenziós külcsínt meghazudtolva nem képes kettőnél több dimenzióban gondolkodni, ha a karakterekről van szó. Sablonok és klisék egymás hátára pakolva, általánosítás általánosítás után, a humor pedig vagy túl gyerekes, vagy olyan szinten mozog, hogy még a gyerekek is elszégyellik majd magukat rajta. A G-Force ugyanakkor vitathatatlanul el lett látva rendesen akcióval, szinte egy percig sem unalmas, a sztori pedig kalandos, de a realisztikusság közelébe nem igazán merészkedik, ahogy az bevett szokás manapság.


A szőrös házi kedvencekbe, mint főszereplőkbe invesztált érzelmi törődés, a feléjük mutatott érdeklődés vajmi kevés, ami végülis a gyenge forgatókönyv hibája, és amin még a rágcsávóknak hangukat kölcsönző igazán brilliáns színészek sem tudnak javítani. Az akciójelenetek bámulatosak, de a végkimenetelükben, vagyis hogy egy szorult helyzetet éppen ki él túl és ki nem, nem igazán vagyunk érdekeltek - egyszerűen szólva az izgalom elmarad, ha felnőttként üljük végig a másfél órát. A G-Force sokkal kevésbé egy rosszul sikerült film, mint inkább felesleges, és céltalan. Egy nagy játékreklám az egész: láttad a filmet, most már usgyi megvenni a műanyag babákat és a létező valamennyi konzolon megjelenő játékokat! Ebben van csak igazán a pénz, elég megkérdezni George Lucas-t.


A G-Force nagyon nagy erénye a pompás szereplőgárda, ideértve most azokat, akik arcukat is adták a filmhez, és azokat is, akik csak hangjukkal teszik tiszteletüket. Zach Galifianakis, Kellie Garner, Will Arnett, Bill Nighy - mind-mind remekek. Vajon ha ők is animációs karakterekként lennének csak láthatóak, még jobbak is lehetnének? A hangok szintúgy dícséretet érdemelnek: Sam Rockwell, Nicholas Cage, Jon Favreau, Steve Buscemi, Penelope Cruz, és Tracy Morgan élnek és jelenlétük van, mindegyikük hozzáad a figurákhoz valami egyénit, valamit saját személyiségéből. A mozikban vetített változat természetesen szinkronizált lesz, ami nem akkora tragédia, de mindenkinek (az idősebbeknek) ajánlom majd DVD-n az eredeti hangok lecsekkolását. A tip-top megvalósítás, Scott Stokdyk a 21. századhoz méltó különleges effektusai, és Trevor Rabin filmzenéje, megtámogatva az éppen aktuális, könnyen táncolható popslágerekkel olyan előadóktól, mint a Black Eyed Peas, Flo Rida vagy Lady Gaga, az okok, amiért képtelenség ezt a filmet rendesen a földbe döngölni, de az egekig magasztalni sem.


Tökéletes választás, ha 12 év alatti gyereknek próbál az ember filmet találni, de felnőttként sajnos nehéz lesz ugyanannyira élvezni, mint a lurkók. Pedig ez az egyik legfontosabb ismérve a valóban értékelhető, elsőrangú családi animációs produkcióknak, ami elválasztja őket a huszadrangú, pénzhajhász próbálkozásoktól. A G-Force - Rágcsávók sajnálatos módon az utóbbi kategóriába tartozik, mert nem képes minden korosztályt egyformán szórakoztatni, nincs meg benne az az egészséges felnőtt-gyerek poén arány. Jerry Bruckheimer producer első 3-D-s filmje attól még, hogy animációs, egy fikarcnyit sem tér el a bevált Bruckheimer formulától: pörgős, hangos, szemkápráztató látványorgia.

G-Force - Rágcsávók előzetes