Férj és féleség filmkritika

A Férj és féleség igazi hollywoodi romcom, a műfaj minden pozitívumával, de egyúttal minden negatívumával is felvértezve. Minden kellemes megoldásra, amit a filmben találtam, minimum egy nyűgöm-bajom jutott, vagyis valami, ami nagyon nem tetszett, és igencsak szúrta a szemem. Az első percek egy pörgő, és friss, ha nem is teljesen újszerű vígjátékot ígérnek, amelyben mellesleg elég jó színészek is játszanak, nem pedig a megszokott, sekélyes arcok, akik, ha az életük függne tőle se tudnának jól játszani, mint mondjuk Matthew McConaughey és Kate Hudson, vagy Ashton Kutcher és Brittany Murphy. Aztán egy csapásra elkezdenek a generikus, unalomig csépelt klisék záporozni, és az ígéretes kezdeteknek annyi, a film átalakul csöpögős, szentimentális romantikázással teli, arcpirító poénoktól hemzsegő, banális történetvezetéstől szenvedő romantikus limonádévá. Ez persze még nem jelenti azt, hogy egy ilyen össze-viszza kulimászból ne lehetne kihalászni pár érdemleges, szórakoztató percet.

A Mimi Hare, Clare Naylor, Bonnie Sikowitz által közösen összehozott forgatókönyvet elsősorban a kiszámíthatóság és sztereotíp, jó előre megjósolható húzások jellemzik. Már kilométerekről kiszagolható a nagy fordulat: vajon ki mellett fog kikötni végül Emma? A biztonságot jelentő, de hihetetlenül unalmas nagymenő üzletember Richard, vagy a tűzoltóként dolgozó, csábítóan férfias és cseppet sem puhány Patrick mellett? Nem erre szokták mondani, hogy kiegyenlített küzdelem.

A háromtagú írógárda mégis úgy gondolhatta, hogy sikerült nekik ismételten feltalálniuk a spanyolviaszt, ugyanis minden esendő alkalommal igyekeznek újabb és újabb trükkhöz folyamodni, mesterkélt, kicsit se hihető szituációkat idéznek elő, hogy izgalmas és vicces legyen a sztori. Az erőltetett keverések-kavarások eredménye azonban mindösszesen annyi, hogy egy szereplő se viselkedik úgy, ahogy hús-vér emberek, és odavész az egész film hihetősége. Példának okáért, egy beszélgetés mindent megoldana, de e helyett a legolcsóbb burleszk eszközökhöz nyúlnak inkább a készítők - persze, ha az első találkozáskor tisztázódna minden Patrick és Emma között, akkor bő 15 perces lett volna a film.


Amellett, hogy a története szörnyen korlátolt és egysíkú, a Férj és féleség férfi főszereplője, vagyis Patrick sem éppen a legpozitívabb figura, hiszen végig azon munkálkodik, hogy tönkre tegye egy másik ember házasságát, és vele együtt egész életét, pusztán bosszúvágyból, méghozzá jóval szélsőségesebb esközökkel, mint ahogy vele tették. A szerkezeti elemek véletlenszerűen lettek egymásra dobálva, fókuszt szinte egy pillanatra sem találni a filmben, bizonyos ismétlődő poénok pedig feltűnnek és eltűnnek, mindenféle konzisztenciát nélkülözve. A végkifejlet sokkolóan gyenge, de ez úgy összességében a harmadik felvonásról elmondható, mindezen enyhíteni tudna, ha a mindent uraló bugyutaság legalább bájos, szerethető lenne, de ilyesmit állítani nagyon nagy túlzás lenne. A Férj és féleség egy rendkívül furcsa világban játszódik, ami erősen hasonlít a miénkhez, de mégsem az, mert annál jóval ostobább. Ugyanakkor eléggé nincs is elrugaszkodva a valóságtól ahhoz, hogy idealista, mesebeli szerelemföldnek nézzük. A végeredmény így roppant mód idegesítő.


A színészekről sem lehet sajnos sok jót elmondani: Uma Thurman bámulatosan túljátssza szerepét, túl erősen próbálkozik és így végül csak irritáló lett az egész figura, tetőtől talpig idegesítő, legalább a felére vissza kellett volna vennie a ripacskodásból, hogy valóban szerethető női főszereplő lehessen, olyasvalaki, akivel azononosulni lehet, és akiért szurkolhatunk. Thurman ehelyett óriási érzelmi csinnadrattákat rendez, egyik pillanatban boldog, majd másikban mérhetetlenül szomorú, egy némafilm szereplőjéhez hasonlíthatóak megnyilvánulásai - való igaz, ha így nézzük játéka pont beleillik az amúgyis burleszk-szerű komédiába. Ugyanakkor legalább valamicske szikrázás tapasztalható közte és a Patricket játszó Jeffrey Dean Morgan között. Dean Morgant akármennyire is igyekszik az ember nem szeretni, szinte lehetetlen: habár Patrick sem éppen az a visszafogott karakter, és bizonyos szempontból még gonosznak is nevezhető, a durván viselkedő, elhanyagolt külsejű macsó vonzó a nézők számára, kifejezetten a Colin Firth-féle pojácával szembehelyezve.

Firth talán még sosem volt ennyire zavaró, utálnivaló kétballáb egy filmjében sem - én legalábbis végig ezt éreztem. Richard azért végezetül átalakul kedvelhető figurává, Firth alakítása viszont akkoris csapnivaló mindvégig. A díszes mellékszereplőgárdát csak sajnálni tudtam amiatt, hogy ekkora tehetségek mennek kárba ilyen minősíthetetlen filmekben, mint ez is: Sam Shepard játssza Emma apját, szinte látni az arckifejezésén, hogy azt sem tudja, mit keres ebben a filmben; Isabella Rossellini és Keir Dullea pedig német házaspárt játszanak, erről no komment.

A már-már pofátlanul sértő sztereotipizálás nem áll meg egyébként az amerikai színész és olasz színésznő által játszott német párnál, mivel Patrick éppen egy indiai étterem felett lakik. Az ezerszer látott, és legtöbb esetben sokkal humorosabb, indiaiakkal kapcsolatos sztereotípiák gyakorlatilag mind előkerülnek, még egy bollywoodi produkcióba illő giccses táncjelenetet se voltak restek elhelyezni a félidőben. Talán mégis ez a leginkább passzoló szegmens a filmben, a Férj és féleség amúgyis egy nagyon-nagyon rossz, elviselhetetlen bollywoodi darabnak érződik, nem pedig amerikai munkának.


Griffin Dunne rendező még csak meg se próbált valamiféle kreativitást belevinni munkájába, hozott anyagból dolgozik, de legalább azt tisztességesen teszi, természetesen megvolt az elegendő pénze is ahhoz, hogy elfogadható minőséget nyújtson. A színészként jóval terjedelmesebb filmográfiával rendelkező direktor (az Egy amerikai farkasember Londonban című John Landis-horrorban nyújtotta talán legemlékezetesebb alakítását) az 1997-es Meglesni és megszeretni-vel, illetve a rá egy évre készült Átkozott boszorkák-kal került be a köztudatba. Egyik sem volt kiemelkedő film, de a maguk módján könnyed szórakozást nyújtottak, és mindkettő jobb volt, mint a Férj és féleség - ami ugyan szórakoztat, de olyan áron, hogy legalább ugyanannyira őrjítően rossz is, mint amennyire jó.

A Férj és féleség az elejétől a végéig egy középszerű, néha-néha pedig még a középszer alá csúszó is romantikus komédia. Legnagyobb hibája a forgatókönyvben keresendő, amely minden eredetiséget nélkülöz, inkoherens, összecsapott, a fellelhető legnagyobb klisékből építkezik - és mindehhez három ember kellett, hogy létrejöhessen! Uma Thurman és Jeffrey Dean Morgan párosa azért közel sem a vásznon látott valaha legrosszabb, a mellékszereplők pedig, mint Colin Firth, Sam Shepard és Isabella Rossellini legalább valamicske színt, változatosságot képesek voltak a filmbe vinni. Nem mondom, hogy bűn kifizetni ezért egy mozijegy árát, de az sem számít éppen bűnnek, ha valami mást választunk az aktuális mozis palettáról helyette.

Férj és féleség előzetes