Fékezhetetlen filmkritika

2012. szeptember 12.
77.3531
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Noha a amerikai szesztilalom idején játszódó gengsztertörténetek virágkorán (lásd Al Capone és társai) már régen túl vagyunk, manapság újra felkapott téma lett az 1920-as és 30-as évek alkoholgőzzel és erőszakkal teli világa (lásd a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó című HBO-sorozat sikerét). A számtalan véres sztorival szolgáló időszak azzal az 1920-as alkotmánymódosítással vette kezdetét, mely az egész államszövetség területén megtiltotta az alkohol előállítását, forgalmazását és behozatalát, az akkori politikai erők abbéli hiú reményében, hogy a megvalósítandó alkoholmentes társadalomban majd egészségesebb és munkaképesebb, s ezáltal több hasznot termelő emberek élnek és dolgoznak. Mint azonban oly sok esetben láthattuk már a történelem során, a tiltás és a kényszer a kívánt eredmény helyett épp ellenkező hatást váltott ki: a törvény bevezetése után az alkoholfogyasztás nemhogy nem szűnt meg, de alig csökkent, a feketekereskedelem pedig mindinkább kiépült és elburjánzott, a hivatalos szervek minden kétségbeesett erőfeszítése ellenére.
 

A szeszcsempészet az 1929-33 közötti nagy gazdasági válság idején élte virágkorát, amikor is sokak számára az egyetlen meggazdagodási lehetőséget jelentette. A Fékezhetetlen cselekményének oroszlánrésze ekkor játszódik, mely alól csupán egy rövid bevezető rész és epilógus képez kivételt. A film forgatókönyve alapján valójában nem több egy szokványos gengsztersztorinál, melyben az egyik vidéki, illegális alkoholfőzésből és értékesítésből élő család tevékenységén és mindennapjain keresztül lehetünk tanúi az akkori világ eseményeinek és jellegzetességeinek. A Fékezhetetlen a főszereplő, Jack szemszögéből és narrációjával meséli el a szeszcsempészetben sikeresnek számító Bondurant-fivérek életét, az 1930-as évek elejének történéseire, azaz a három testvér fiatal felnőtt éveire koncentrálva.


A fiúk a rejtekben dolgoznak

A fiúk a rejtekben dolgoznak


Már csak azért is elmondható, hogy egy "hétköznapi" gengsztertörténettel van dolgunk, mert a film valós alapokon nyugszik, mivelhogy Matt Bondurant 2008-as The Wettest County in the World (magyar fordításban: A világ legszittyósabb megyéje) című, életrajzi ihletésű regényének adaptációjáról van szó. (Matt az egyik Bondurant-fivér unokája). A Virginia állambeli Franklin megye az illegális szeszfőzés- és kereskedelem egyik fellegvárának számított az 1920-as években - e hegyekkel és erdőkkel tarkított, békésnek látszó tájon tehát valójában nagyon is zajlott az élet. Forrest és Howard Bondurant (Tom Hardy és Jason Clarke) igazi legendának számítanak a környéken, melyet nem csupán jól menő csempészüzletüknek és az évek során kivívott tekintélyüknek köszönhetnek, hanem annak a szóbeszédnek, sőt már-már vallásos hitnek is, miszerint a család tagjai elpusztíthatatlanok. Fiatalabb testvérük, a jóval kevésbé határozott és keménykötésű Jack (Shia LaBeouf) azonban mellőzöttnek és kevesebbnek érzi magát bátyjai mellett, ezért miközben továbbra is nekik dolgozik, igyekszik megcsinálni a maga szerencséjét.

A szeszfőző Cricket Pane (Dane DeHaan) nem igazán élvezi Rakes ügynök (Guy Pearce) társaságát

A szeszfőző Cricket Pane (Dane DeHaan) nem igazán élvezi Rakes ügynök (Guy Pearce) társaságát


Az igazi bonyodalom azonban akkor kezdődik, amikor feltűnik a színen Charles Rakes különleges ügynök (Guy Pearce), aki annak ellenére, hogy a törvény új uraként hivatalosan rendteremtés céljából érkezik, részesedést követel magának az üzletből. Amikor Bonduranték megtagadják az együttműködést, valóságos háború kezdődik, melyben Rakes kíméletlenül, eszközökben nem válogatva csap le a környék szeszfőzdéire. Eközben Jack is folyton zűrbe keveredik, amit egyrészt Bertha Minnix, a helyi mennorita közösség papjának lánya (Mia Wasikowska) iránti vonzalma okoz, másrészt pedig ama tény, hogy Cricket Pane nevű cimborájával (Dane DeHaan) saját csempészügyletbe kezdenek.

Bertha Minnix (Mia Wasikowska) nem veti meg a kor adományait

Bertha Minnix (Mia Wasikowska) nem veti meg a kor adományait


A bizonyítási vágytól fűtött fiatalember még attól sem riad vissza, hogy a sokak által félt, Jack által azonban bálványozott helyi maffiafőnökhöz, Floyd Bannerhez (Gary Oldman) forduljon ajánlatával, bátyjai bevonása nélkül, amit az általában mogorva, a saját maga által felállított szabályokhoz szigorúan ragaszkodó Forrest egyáltalán nem néz jó szemmel. A "Bondurant-vállalkozás" vezetőjének ráadásul meg kell vívnia saját és családja életveszélyes harcát Rakes és csatlósai ellenében, amiben a nagyvárosi forgatag elől elmenekült táncosnő, Maggie Beauford (Jessica Chastain) részéről kap váratlan segítséget.

Maggie Beauford (Jessica Chastain) mint Forrest őrangyala

Maggie Beauford (Jessica Chastain) mint Forrest őrangyala


Magában a történetben tehát - a halhatatlanság legendáján kívül - semmi extrát sem találhatunk: a klasszikus bűnözők a törvény ellen felállásnak azon verzióját láthatjuk, melyben a törvény képviselői sem feddhetetlenek, mint ahogy a gengszterek, akiknek a film a nézőket is a pártjára állítja, sem velejükig romlottak. A forgatókönyv a gengsztersztorik szokásos elemeivel operál, úgymint a korrupció, konkurenciaharc, fenyegetés, árulás, szerelem, bosszú és leszámolás, illetve minden egyéb, amivel a hasonló jellegű produkciókban már rengetegszer találkozhattunk. Önmagában tehát semmi különleges sem volna a Fékezhetetlenben, John Hillcoat rendező azonban, kinek korábbi filmjeiben (Az adósság, Az út) már tapasztalhattuk, hogy kiválóan ért az atmoszférateremtéshez és a karakterekhez, olyan korrajzot fest le előttünk, mely képes mindvégig magába szippantani.

Egy átlagos este a Bondurant-házban

Egy átlagos este a Bondurant-házban


A végletekig autentikus díszletek, járművek, jelmezek, zenék és egyéb, aprólékosan megtervezett és kivitelezett részletek egyenesen visszarepítik a nézőt az 1930-as évekbe. A profi fényképezés még kézzelfoghatóbbá teszi az eseményeket - enyhe hatásvadászat megfigyelhető ugyan, de nem túl tolakodóan -, a nagyszerű karakterek pedig - a határozott rendezés mellett a kiváló színészi teljesítményeknek is köszönhetően - segítenek megeleveníteni az egyébként szokványos és közhelyes történelmi tablót. Az egyik legnagyobb húzónév kétségtelenül Gary Oldman, akit ugyan csupán néhány jelenet erejéig láthatunk a rettenthetetlen maffiózó majdhogynem cameo rövidségű szerepében, a sokarcú aktor mindazonáltal kellemes színfoltot képez a fő- és mellékszerepekben látható színészek egyébként is meglehetősen illusztris palettáján.

Floyd Banner (Gary Oldman) egy átlagos leszámolásra készül

Floyd Banner (Gary Oldman) egy átlagos leszámolásra készül


Shia LaBeouf, noha ilyen jellegű produkcióban ezidáig igen nehéz volt őt elképzelni, élete egyik legjobb alakítását nyújtja a bátyjai árnyékában élő, ambiciózus fiatalember szerepében, aki habár morálisan még véletlenül sem feddhetetlen, mégis együtt tudunk érezni csetlő-botló igyekezetével. A narráció és a történetvezetés révén tulajdonképpen Jack jellemfejlődése áll a cselekmény középpontjában, ami látván meggondolatlan tetteinek és zöldfülűségének sikerei ellenére is fennmaradó voltát némileg felemásnak mondható. A történet végére azonban Jack olyan határozottságra és karakterességre tesz szert bosszúvágya kapcsán, amit még nemigen láthattunk LaBeouf-tól korábbi filmjeiben.

Jack Bondurant ezúttal nem tréfál

Jack Bondurant ezúttal nem tréfál


A legifjabb Bondurant-fiúval ellentétben a szerelme tárgyát játszó Mia Wasikowska maga a megtestesült romlatlanság. A szerény és tapasztalatlan, de alapvetően nyitott Bertha szigorúan vallásos neveltetése ellenére hajlik a modern világ által kínált élet lehetőségeinek élvezetére, amit Jack minden igyekezetével próbál megismertetni vele. Berthával mintegy ellenpontot képez Jessica Chastain karaktere, az érett és belevaló nőként ábrázolt Maggie, kinek szerepében Chastain ezúttal is kiválóan alakít, ahogy azt tőle már megszokhattuk az utóbbi időben. (Ezúttal még bájaiból is igen sokat megmutat egy jelenetben, és egyáltalán nincs miért szégyenkeznie.) A hallgatag vezéregyéniségként feltűnő Tom Hardy hihetetlenül "cool" és kőkemény, mint ahogy a fő ellenségét ugyanolyan hitelesen játszó Guy Pearce is az, noha az utóbbi jóval aljasabb, alattomosabb és tenyérbemászóbb figura.

Forrest Bondurant sosem tréfál

Forrest Bondurant sosem tréfál


A kettejük harcát Jack szemszögéből bemutató Fékezhetetlen bizony kemény és durva, sőt néha kegyetlen film, amit a remek stílusérzékkel bíró rendezőnek anélkül sikerült elérnie, hogy literszám fröcsögne a vér vagy loccsanna az agyvelő a vásznon. Az erőszak mindazonáltal leplezetlen bemutatása során a puskák és revolverek mellett előkerülnek a kések, boxerek, na és persze a puszta öklüket vagy lábukat használó szereplőkben sincs hiány, amit alkalmanként a kínzások, csonkítások és a hidegvérű, könyörtelen gyilkolás látványa csak még tovább fokoz. John Hillcoat tehát ezúttal is mindent bevetett a realisztikus hatás érdekében, amit csak a 16-os korhatár lehetővé tett számára, ezért a film kizárólag erős idegzetű nézőknek ajánlható. A száraz és cinikus humor, mellyel inkább visszafogottan, csak néha-néha előtörő formában találkozhatunk, remekül illik a film hangulatához, ám úgyszintén nem a legfiatalabb korosztály szórakozását szolgálja.

Rendőrkordon az 1930-as években

Rendőrkordon az 1930-as években


Annak ellenére, hogy a forgatókönyvben nincs semmi különleges, és jónéhány megszokott klisét is felfedezhetünk benne, a történet mozgóképes megvalósítása elsőrangúra sikeredett, miáltal egy viszonylag átlagos és közömbös sztoriból stílusos, érdekes és időnként izgalmas cselekményt varázsol elénk a rendező. Mindez ahhoz nem elég, hogy az igazi klasszikusokkal együtt lehessen emlegetni a Fékezhetetlent, ahhoz viszont igen, hogy a hollywoodi átlagból bőven kiemelje a produkciót. A zsáner kedvelői biztosan nem fognak csalódni benne, de Tom Hardy és John Hillcoat rajongói számára egyenesen kötelező a megtekintése.

Fékezhetetlen előzetes

 

Fékezhetetlen / Lawless (2012)

  • Műfaj: Dráma
  • Hazai premier: 2012. szeptember 13.
  • Rendezte: John Hillcoat
  • Hossz: 115 perc
  • 2012-09-12 18:40:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/fekezhetetlen_1.jpg
  • Szereplők: Shia LaBeouf, Tom Hardy, Guy Pearce, Jessica Chastain, Mia Wasikowska, Jason Clarke, Dane DeHaan, Gary Oldman
  • Forgatókönyv: Nick Cave
  • Operatőr: Benoit Delhomme
  • Vágó: Dylan Tichenor
  • Zene: Nick Cave, Warren Ellis
John Hillcoat 115 Nick Cave, Warren Ellis 2012-09-12 18:40:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/fekezhetetlen_1.jpg
20 hozzászólás

kishege2003

12 éve, 7 hónapja és 22 napja

A vége kegyetlen csorikám röhögő smileyDD

válasz erre

Tibee984

12 éve, 11 hónapja és 6 napja

Tom Hardy nagyon nagyot alakít röhögő smiley

válasz erre

Bartaz89

12 éve, 11 hónapja és 14 napja

A keresztapa óta ez az egyik legjobb gengszter film.

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 8 napja

Jó lehet

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 11 napja

Mindenképp megnézem mert nálam a gengszterfilmek alapművekmosolygó smiley

válasz erre

jezzahun

13 éve, 10 hónapja és 14 napja

a bemutató nagyon tetszett,meg is szeretném majd nézni a filmet... muszáj lesz mert atom jó már így is

válasz erre

DNS

13 éve, 10 hónapja és 16 napja

gocsa írta:
Például a budapesti Sugár Mozi honlapján meg az szerepel, hogy "szinkronizált dráma" mosolygó smiley úgyhogy tényleg a fene tudja.
Ja, ha ők azt írják, hogy szinkronizált, akkor biztos úgy is vanmosolygó smiley

válasz erre

gocsa

13 éve, 10 hónapja és 16 napja

DNS írta:
A sajtóvetítés feliratosan ment - bár ez önmagában még semmit sem jelent, a film hazai forgalmazójának dokumentációja szerint is feliratos a film. De a legbiztosabb tényleg az, ha megkérdezed a Cinema Citytőlmosolygó smiley
Például a budapesti Sugár Mozi honlapján meg az szerepel, hogy "szinkronizált dráma" mosolygó smiley úgyhogy tényleg a fene tudja.

válasz erre

DNS

13 éve, 10 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Feliratosan, vagy szinkronizálva adják a Cinema Cityben???
A sajtóvetítés feliratosan ment - bár ez önmagában még semmit sem jelent, a film hazai forgalmazójának dokumentációja szerint is feliratos a film. De a legbiztosabb tényleg az, ha megkérdezed a Cinema Citytőlmosolygó smiley

válasz erre

gocsa

13 éve, 10 hónapja és 16 napja

Vendég írta:
Feliratosan, vagy szinkronizálva adják a Cinema Cityben???
Mivel a honlapjukon nincs külön feltüntetve, hogy feliratos változat lenne (ellentétben más, feliratosan vetített filmekkel), így valószínű, hogy szinkronizálva megy. Természetesen ha biztosra akarsz menni, akkor a legjobb, ha tőlük kérdezed meg egyenesenmosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 16 napja

Feliratosan, vagy szinkronizálva adják a Cinema Cityben???

válasz erre

Vendég

13 éve, 10 hónapja és 16 napja

Klassznak ígérkezik.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások