Az Őrzők legendája filmkritika

A film nyitányában egy gyöngybagoly testvérpárt látunk, Sorent (eredeti hangja Jim Sturgess) és Kluddot (Ryan Kwanten), amint éppen egy fa tetején, lakhelyükül szolgáló odújukban civakodnak. Az álmodozó Soren kedvenc időtöltése a Ga-Húl őrzőiként ismertté vált mítikus hősbaglyokról szóló izgalmas mondák elmesélése, legfőképpen kishúga, Eglantine (Adrienne de Faria) szórakoztatására. Kludd ugyanakkor testvérével ellentétben nem hisz az ilyesmikben, és ostobaságnak tartja, hogy Soren légbőlkapott fabulákkal tömje a lány fejét. Ez a nyugodt, meghitt jelenet az első és egyetlen lassabb momentuma Az Őrzők legendájának, mert nem sokkal ezután Soren és Kludd is szépen egymás után kikerülnek a békés, csendes családi fészekből és a lenti erdőben kell túlélniük. Nem sok szerencséjük van: bár először sikeresen megmenekülnek egy sátáni erejű vaddisznó támadása elől, ezután elrabolja őket egy a környéken portyázó felnőtt bagolypár, akik a testvérpárost egy amolyan fele-fele arányban dickensi árvaház és koncentrációs tábor hangulatot árasztó helyre szállítják. Bebörtönözve a Szent Aegolius Akadémia elnevezésű létesítménybe, a megrettent fiatalokat felsorakoztatják Nyra, a főnöknő előtt (Helen Mirren), aki tüzes beszédében kinyilvánítja a gyöngybaglyok faji tisztaságát és felsőbbségét - kiket katonaként egytől egyig besoroz, az összes többi fajt pedig a bagolyköpetek átszortírozására kárhoztatja egész életükre, a teljes glóriájukban megmutatott megemésztetlen gyomortartalmak ugyanis értékes apró fémdarabkákat tartalmazhatnak, melyeket Nyra egy félelmetes elektromágneses fegyver építtetéséhez használ fel.

Soren és új barátja, Gylfie (Emilie Barclay) a szolgaként robotoló baglyok csoportjába kerül, megússzák az ijesztő hipnotizálási folyamatot, ami afféle agyatlan zombivá változtatja az alanyokat, majd Grimble, a segítőkész őr (Hugo Weaving) jóvoltából kimenekülnek az árvaházból. Eljutnak Ga-Húl legendás városába, ahol Ezylyrb (Geoffrey Rush), a híres harcos megtanítja Sorent a háborúzás minden csínjára-bínjára. Eközben Kludd (mindenféle magyarázat nélkül) egyszeri hétköznapi bagolyból seperc alatt népírtó hadvezérré válik, céljai eléréséért pedig még saját kishúgát, Eglantine-t sem rest feláldozni.

Akármennyire is hihetetlen, ez a történet. És még a legvadabb részletekbe bele sem mentem - melyeket valószínűleg nagyon nehéz feladat lenne úgy előadni, hogy ne tűnjön úgy, mint ha az ember komolyabb besorolású halucinogének hatása alatt állna. Az Őrzők legendája kétségtelenül azt a hatást kelti, hogy forgatókönyvét egy csapatnyi 11 éves kölyök álmodta össze, akik megpróbálták vad ötleteik mindegyikét másfél órába belesűríteni, közben kényükre-kedvükre elloptak bizonyos elemeket a Csillagok háborújából és ki tudja még honnan, az egészet pedig megfűszerezték pár igazán emberes szemforgatást megérdemlő furcsasággal.


Az, hogy Az Őrzők legendáját három könyvet kitevő mennyiségű forrásból vitték a vászonra egyáltalán nem vált a film előnyére. Több karakter és cselekményszál ki lett hagyva, az eredmény pedig egy jó alaposan összesűrített, csak rövid időre odafigyelni képes, hiperaktív 21. századi gyerekeknek szánt katyvasz. Ideálisabb rendezőt tehát keresve sem találhatott volna a stúdió Zack Snydernél, kinek ez az első animációs munkája, ez azonban egy pillanatra sem akadályozza meg abban, hogy ne használja ugyanúgy a már megszokott és névjegyévé vált videoklipes esztétikát, ahogyan azt korábban a 300-ban vagy a Watchmen-ben is tette. Készüljünk fel lelkiekben lelassított madárcsatákra, tomboló esőviharon át történő epikus szárnyalásokra és még egy tonnányi ezekhez hasonló öncélú, és hamar unalmassá váló megoldásra. Akinek álmatlan éjszakái voltak, mert nem tudta elképzelni, milyen lenne a 300, ha lecserélnénk a szereplőket baglyokra, most eljött az ő ideje és végre megnyugodhat: ugyanaz a Snyder-féle "hatásvadászat a sokadik hatványra emelve". Snyder megpróbálja azt a látványközpontú, legeslegutolsó részletéig erőszakkal megtervezett káoszt, vagy ha úgy tetszik stílust, melyet büszkén sajátjának mondhat, hozzáfaragni a gyerekfilmes műfaji keretekhez, hogy sikeresen beilleszthesse a 300-hoz hasonló monstre csatajeleneteit egy alapjában véve 12 éven aluli korban járó közönségnek szánt fantasy-mesébe. Már maga a koncepció is nevetséges, de hogy véghez is vitték, azt már felfogni is alig lehet - de mindenképpen látni kell, hogy elhiggyük.


Az Őrzők legendája látványügyileg nagyon is rendben van, elsőrangú animációhoz szemkápráztató háromdimenziós élmény társul, a film végezetül mégis elbukik a nagy igyekezetében, mert halálos komolysággal közelít meg egy lényegében bámulatosan légbőlkapott alapötletet (gladiátornak öltözött baglyok népírtó háborút folytatnak egymás ellen), ráadásul mindvégig konstans rémületben és fenyegető atmoszférában tartja a nézőit, akik kisgyerekek - ennek ellenére szinte egy percre sem enged utat a könnyedebb hangvételnek. A gigászi bevétel nagyon is esélyes, de az már sokkal kétségesebb, hogy egy franchise nyitányát látjuk-e, vagy inkább ismételten egy befuccsolt, folytatás nélküli egyszeri próbálkozást. Snyder tehetsége nem merül ki a nagyköltségvetésű, magamutogató vizualitásban, hanem a forrásműhöz való tisztelettudó viszonya, sőt, kifejezetten nagy mértékű odaadása is erősen érződik filmjeiben. Vegyük például azt, ahogyan nem volt hajlandó egyetlen momentum erejéig sem tudomásul venni a 300 megannyi giccses és néhol egyenesen önparodisztikus elemét. Pedig rengeteg lehetőség rejlett volna benne, de egyik adandó alkalmat sem ragadta meg, mindvégig pókerarcot vágott, levezényelt egy mítikus sztorin alapuló mellverdeső képregényből adaptált balettszerű kvalitásokkal bíró tesztoszteron-orgiát, közben pedig egyszer sem kacsintott ki felénk, és ez a film sikerének fontos összetevőjévé vált, még ha sokan észre sem vették, vagy nem hajlandóak belátni.

Az Őrzők legendáját viszont pontosan ez a hozzáállás rontja el. Baglyok, gladiátor sisakokkal a fejükön, kardokkal felszerelve, miközben időnként hatalmas pátosszal előadott monológokat recitálnak: mindez nagyszerű szórakoztatást ígér, de Snyder faarcú rendezése, dokumentarista józansága semmit sem enged a bűnös élvezeti faktorokból a vászonra kiszivárogni. A másik probléma a forgatókönyv inkompetenciájából fakad: három könyv cselekményét átfogni egy alig másfél órás filmben még a legjobb íróknak is embert próbáló feladat - Az Őrzők legendája pedig közel sem a legjobb írókkal rendelkezik.

A forgatókönyv betegségei számos esetben fájóan nyilvánvalóvá válnak, amint az alaposan kidolgozott mitológia jelentős elemei mindenféle előjel és előkészítés nélkül feltűnnek vagy épp eltűnnek, míg karakterek, akik feltehetően a regénysorozat olvasóinak kedvencei voltak - úgy mint Digger (David Wenham) és Twilight (Anthony Lapaglia) - csak úgy a semmiből belepottyannak a történetbe, majd ideje korán méltatlanul elfelejtődnek. A figyelmünket ilyen félrelépésekről igyekeznek a készítők a látvánnyal elterelni, legtöbbször kifejezetten sikeresen. A szereplők gyönyörűen meganimáltak, egyáltalán nem rajzfilmes a hatásuk, hanem sokkal inkább való életbeli megfelelőikre hasonlítanak.


A számítógépes animáció segítségével életre keltett világ, amely Az Őrzők legendájában szemünk elé tárul felülmúlja Snyder és az Animal Logic animátorainak (akik a Táncoló talpakért is felelősek) valamennyi korábbi munkáit. Az anatómiailag tökéletes figurák ugyanakkor a film kárára is válnak bizonyos szempontból: hacsak nincs a birtokunkban egy ornitológusi végzettség, nehéz bizonyos helyzetekben megkülönböztetni egymástól a szereplőket, főleg mikor azok a csata hevében egymásnak esnek, a történet meseszerűbb elemei pedig (egy kígyó, aki Soren dadája, vagy a sisakokat kovácsoló koros, sokat látott baglyok) hiába kaptak fotorealisztikus megjelenést, ennek ellenére, illetve pontosan a hiteles külcsín és a fantázia szülte mivoltuk közti kontrasztból kifolyólag nagyon is viccesen hatnak. A nagy bagolyharcok egyébként egy családi animációs filmhez képest meglepően erőszakosak, bár vért magától értetődően nem látunk, de azért van torokmetszés, felnyársalás tüzes tüskékkel és lángfolyamba zuhanás - egy szóval a halálnemek nem sokkal maradnak el a 300-ban látottaktól, mindössze le lettek tompítva a PG korhatárszintre. A karakterek gyakorlatilag mást sem tesznek csak rettegnek és szörnyülködnek, ami azért kicsit erős tud lenni egy serdülőnek.

Az Őrzők legendája a prebubertás időszakában lévő fiatalok számára hibátlan szórakozást nyújtó film. Bár a történet kissé zavaros lehet itt-ott és Snyder zord megközelítése sem hiszem, hogy nagy hatással lenne az épphogy tinédzserkorba lépő nézőkre, ezeket könnyen elfeledteti velük a 3D-s élmény és a lenyűgöző látvány. Na meg a beszélő, kardpárbajokat vívó bagolyszereplők sem utolsóak. Igaz, nem kizárt, hogy még az idősebbek is megtalálhatják majd a nekik tetsző részeket a filmben, de alapvetően ez mégsem egy nekik szóló történet - inkább csak kísérőként fognak Az Őrzők legendájára beülni, semmint egymagukban. Ha a forgatókönyvre több figyelmet fordítottak volna a készítők, és a humort sem mellőzték volna teljesen, akkor talán minden korosztályt meg tudna fogni Snyder filmje, így azonban csak egy nagyon jól kinéző, de üres és kesze-kusza, magát túl komolyan vevő infantilis mese lett belőle.

Az Őrzők legendája előzetes