A Vasember filmkritika

A film kétségkívül a leghűbb képregényadaptációk egyike, persze annak tükrében, hogy maga a forrás is tucatnyi inkarnációt élt már meg. Ez fontos, kitűzött cél is volt, amikor a független filmek világából érkező, és ami még fontosabb, megrögzött Vasember-rajongó Jon Favreau-ra esett a választás a rendezői posztra. Temérdek nyilatkozatában tett kompetenciájáról tanúbizonyságot, amelyekben többek között ecsetelte, hogyan szándékozik a főszereplőt emberi, sebezhető oldaláról bemutatni, és a drámára fókuszálni, viszont úgy, hogy mindeközben a humort, és az iróniát sem hanyagolná el. És tényleg, ezekből az interjúkból érezhettük, hogy jó kezekbe került ez a Marvel-hős, nem olyasvalakiébe, aki soha egy képregényt sem fogott a kezébe, vagy éppen hozzáértése miatt görcsösen igyekezne minden egyes rajongó kedvére tenni.

Természetesen az ilyenkor szokásos köröket le kell róni, vagyis A Vasembernek magától értetődően a címszereplő karakter megszületéséről kell szólnia - más megközelítés még ritkán vált be, bár már volt rá példa (lásd Burton Batmanje). Tony Stark (Robert Downey Jr.) milliárdos playboy, feltaláló, és a Stark Industries vezérigazgatója, amely cég az Egyesült Államok kormányának fő fegyverellátója. Egy sikeresen megtartott afganisztáni fegyverbemutató után konvoját megtámadják, Starkot pedig túszul ejtik. A támadás során életveszélyes sérülést szenved egy, a mellkasába fúródott vasszilánktól, amely egyre közeledik a szívéhez, elrablói azonban megmentik, és megparancsolják neki, hogy építsen minden eddiginél pusztítóbb fegyvert titokzatos vezetőjük, Raza (Faran Tahir) számára. Stark azonban csak úgy tesz, mintha teljesítené követelésüket, valójában azonban olyan páncélöltözetet készít, amely biztosítja saját életben maradását, és lehetővé teszi szökését.


Miután hazatért Amerikába, Tony megfogadja a nyilvánosság előtt, hogy cége többé nem készít pusztító fegyvereket, titokban pedig folytatja páncélja, illetve az őt életben tartó szerkezet tökéletesítését. Jobb keze és cégének egyik vezetője, Obadiah Stane (Jeff Bridges) a Stark Industries új, pacifista irányával szembefordulva továbbra is fegyvereket ad el közel-keleti terroristáknak, Tony első páncéljának terveit megszerezve pedig minden eddiginél nagyra törőbb ördögi tervet eszel ki. Tony asszisztensnője, Pepper Potts (Gwyneth Paltrow), és legjobb barátja, James Rhodes ezredes (Terrence Howard) leleplezik az Obadiah által irányított, egész világot fenyegető összeesküvést, amely ellen egyedül Tony Stark, a már befejezett, emberfeletti erőt és fizikai védelmet adó páncélöltözetét felöltve, Vasemberként képes felvenni a harcot.


A mellékszereplőként is feltűnő Favreau kivételes rendezői képességeinek köszönhetően remekül megbirkózik élete első nagyszabású akciófilmjével; olyan emberközeli, nézőbarát megközelítést alkalmaz, amilyenre eddig csak néhányan voltak képesek, olyan nagy nevek, mint Tim Burton, Bryan Singer, vagy Benicio del Toro. A Vasember, ha szabad ilyet egyáltalán mondani, igazi ódivatú szuperhős film, pörgős akciójelenetek és karakterfejlődés egészséges egyvelege, tele van frappáns, humoros dialógussal, és meglepően hiteles a története. Mialatt az eszünk tudja, hogy a filmbeli technológia, és szinte minden szcéna légből kapott, lehetetlen bugyutaság, a szemünk, és minden egyéb létező érzékszervünk mást mond. Favreau rendezésének, a briliáns színészgárdának, és a lenyűgöző számítógépes trükköknek köszönhetően egy pillanatra sem állunk le, hogy mélyen elgondolkodjunk; nincs időnk rá, és igazából nem is akarunk. Favreau nem törekedett a képregényszerű esztétika, a színes füzetek sematizált karakterábrázolásának duplikálására, helyette inkább intelligens, mégis rendkívül élvezetes, vérbeli nagyköltségvetésű blockbustert alkotott.

Habár Favreau mellékszereplőit a kelleténél jobban elhanyagolja, ez semmiképp nem megy a film kárára. A Vasember ugyanis száz százalékig Robert Downey Jr. egyszemélyes show-ja. Ahogyan Christian Bale újradefiniálta és nevétől elválaszthatatlanná tette Bruce Wayne szerepét, Downey hasonló módon ugyanezt tette Tony Stark karakterével, lefektette betonszilárdságú alapjait. Az egykori Oscar-jelölt, utóbbi években viszont folytonos botrányairól, drogproblémáiról, és alkoholizmusáról hírhedt színész teljesen tiszta lett, sőt szép adag izmot is magára edzett a szerep kedvéért, játéka pedig legalább 10 éve nem volt ilyen jó.


Tony Stark szerepe mintha csak Downey-ra lett volna írva, már a kezdetektől, a képregény több évtizeddel ezelőtti megszületésekor is. Stark az életet maximálisan kiélvező, iszákos (habár a film egyelőre még egyáltalán nincs a képregénybeli karakter ezen problémájára kihegyezve), cinikus nőcsábász. Downey hibátlanul hozza a laza, egysoros poénokkal bombázó, dúsgazdag szépfiút - úgy, hogy a film egyetlen pillanatában sem érezzük erőltetettnek. A titkárnőjét alakító Gwyneth Paltrow-val való különleges viszonya is pontosan a kellő mértékben árnyalt, hosszabb-rövidebb flörtöléseik mindig működnek, közös jeleneteik sosem csapnak át nyálas giccsbe. A lényeg: Robert Downey Jr. az arcán ülő öntelt félmosollyal, pimaszul behízelgő modorával és nemtörődöm gunyorosságával garantáltan minden, a nézőtéren ülő nőt le fog venni a lábáról, és minden férfi olyan akar majd lenni, mint ő.


Természetesen nem csak Downey a film egyetlen színészi erénye, ahogyan már említettem korábban. Paltrow csinos, szellemes, és kellően visszafogott a szerepében. Jeff Bridges Stark/Vasember ellenfelét, a velejéig romlott Obadiah Stane-t alakítja, Lex Luthorhoz hasonlítanám leginkább (és nem csak kopaszsága miatt), ám a Superman-nemezisnél szerintem összetettebb a karaktere. Közte és Downey között tökéletes az összhang, Bridges az a fajta gonosz, akit nem lehet titokban nem imádni. Terrence Howard Stark régi cimboráját játssza, James Rhodes-t, ő igazából nem sok vizet zavar a történet szempontjából, leginkább a háttérben mozog, nyilvánvaló (a képregényt ismerők számára még inkább!), hogy karakterének kibontása a folytatásra lett hagyva.


Igaz, vannak részek, amikor a film ellaposodik, az a néhány drámai cselekményszál sem túl erős, de alapjában véve mindenért kárpótolnak a különféle utalások, kikacsintások, amelyeket igazából csak a képregények világában otthonosan mozgók értenek, számukra azonban igazi jutalom. Azok se szomorkodjanak azonban, akik a képregényekhez mit sem konyítanak, hiszen nekik is jut bőven néznivaló, például a csodálatos akciójelenetek szinte non-stop sorozata. A számítógépes effektusok egyszerűen ámulatba ejtők, megnyugtató látni, hogy végre idáig eljutott a technológiai fejlődés. A Vasember trükkfelvételei nem hivalkodóak, ügyesen, a megfelelő helyeken vannak használva, és annyira életszerűek, hogy majdhogynem lehetetlen őket kiszúrni.


A Vasember úgy érzem nem igazán okozhat csalódást senkinek, kivéve talán azoknak, akik a bő egy éve tartó, talán túlzottan is erős marketing kampány minden egyes megmozdulását nyomon követték. Hiszen a film felett bábáskodó Marvel és Paramount dollármilliókat cseppet sem sajnálva a lehető legintenzívebben reklámozott a létező összes felületen, minden egyes médiumot felhasználva. A Transformers után mintázott kampány részeként vagy tucatnyi előzetest, és még annál is több képet, és jelenetet láthattunk a filmből már jóval a megjelenés előtt (a játékfigurák, bögrék, pólók, és egyéb kacatok garmadáját nem is említve). Aki pedig nem volt rest mindent megnézni, annak nem túl sok újat fog tudni A Vasember közel két órája mutatni. Ez ellen nincs mit tenni, ez a konzumerista világ, amelyben élünk.


Minden egyes apró hibája ellenére, ez az a film, amelyet bűn kihagyni. A nyári blockbusterek hada ugyan még csak most kezdődik, erősen kétlem, hogy idén lesz ennél jobb film köztük. A Vasember szemet gyönyörködtető látványvilággal bír, de ami ennél is fontosabb, az agyunkat sem kell kint hagyni, amikor beülünk rá a moziba.

A Vasember előzetes