Alfa és Omega filmkritika

Amennyiben magunk is így teszünk - mármint hogy kutatást végzünk a Wikipédián -, azt találjuk, hogy a farkasok általában jól szervezett csoportokban, azaz falkákban élnek, melyek létszáma a környezeti adottságoktól függően 2 és 36 egyed között változhat. Ez a filmben is így van, mivel hőseink mintegy 20-25 fős közösségekben élnek, élükön a vezér szerepét betöltő alfa-hímmel, illetve az alfa-nősténnyel. Őket a béták követik a sorban, míg a legalacsonyabb rang az omega-farkas, aki a leggyengébb, legéletképtelenebb példány a csapatban - a produkció ez utóbbiból (egy kis csúsztatás révén) többel is rendelkezik. A falkák elszántan védelmezik saját vadászterületüket, időnként azonban előfordul, hogy újraalakulnak, illetve más falkákkal egyesülnek - ez a tény tulajdonképpen az Alfa és Omega egyik meghatározó elemét képezi. Megtudjuk továbbá, hogy a farkasok szőrzete élőhelytől függően a fehértől a mélyfeketéig változik: léteznek szürke, barnásszürke, sárgásbarna és fehér színű alfajok. Annak ellenére, hogy egy adott területen és csapatban természetszerűleg egyféle szín a domináns, egy alomban is előfordulhatnak kölykök akár az összes színárnyalatból - a filmben viszont egy újabb csúsztatás által a felnőttek is különböző színezettel, sőt többnyire eltérő frizurával is rendelkeznek, hogy a néző számára könnyebb legyen megkülönböztetni őket egymástól, illetve kihangsúlyozzák az állatok különböző egyéniségét. Eme törekvéssel nincs is semmi baj, hiszen enélkül még nehezebb volna elsőre beazonosítani az egyes szereplőket.


A film középpontjában Kate, az észak-amerikai alfa-nőstény és a saját falkájában omega-hím szerepben domborító Humphrey kapcsolata áll, ami a köztük található markáns társadalmi pozíciókülönbség ellenére is igen közelinek - bár leginkább csak barátinak - mondható. Míg Kate, a falkavezér páros idősebbik lánya alfaképzőre jár és nagyon komolyan veszi a rangja által rá háruló feladatokat, Humphrey napjai elsősorban a hasonszőrű omega társaival és a kis mókus haverokkal folytatott tréfálkozással, a lejtőkön való "faszánkós" csúszkálással és bogyók gyűjtögetésével telnek. Kate az, aki általában vadászatra vezeti társait, és olyan kunsztokat tud, amit még Sonic, az örökmozgó akrobata sündisznó is megirigyelne, miközben Humphrey merész, ámde esetlen fickó, aki még a légynek sem igazán tudna ártani. Utóbbi hiába vágyakozik a lány után, annak ellenére, hogy Kate nagyon is kedveli őt a humora, a lazasága és a nagy szíve miatt, az ősi törvények értelmében sohasem alkothatnak egy párt. Sőt mi több, az egyre fenyegetőbb "keleti falkával" való ellenségeskedést megakadályozandó, Kate-et másnak szánják a szülei - a két csapat egyesítése végett ugyanis mindenáron hozzá akarják adni a rivális falka ifjú alfa-hímjéhez, Garth-hoz, aki szintén fajtája mintapéldánya, csupa erő, izom és férfiasság, a kevésbé kifinomult üvöltését leszámítva. Így hát adott egy, illetve két teljes farkasfalka, az egymás közötti, valamint a vezérek és kevésbé prominens alattvalóik viszonyában fennálló bonyolult kapcsolatrendszerrel, melyet az emberi érzések és motivációk még problematikusabbá tesznek.

A Wikipédia és egyéb források igénybevételével zajló "adatgyűjtés", majd az így nyert információk kiszínezése és a sztori létrehozása láthatóan az egyszerűbb, bevezető részét tette ki a vállalkozásnak - a munka oroszlánrészét nyilvánvalóan a szereplők és a környezet megvalósítása, élettel való megtöltése jelentette. Ami azt illeti, az alkotás nem mutathat fel forradalmi áttörést az animációs filmek terén, sőt bizonyos területeken inkább kisebb elmaradással küzd. Míg a környezet egyes részei, mint például a fák, a víz, a hold és általában a tükröződések nagyon szépek és igényesek, a figurák kidolgozottsága, illetve elsősorban animációja terén akadnak hiányosságok. Emiatt az állatok néha inkább tűnnek plüssfiguráknak, mintsem valóban élő lényeknek, mozgásuk pedig helyenként kissé darabos, és a robotok végtagjainak mozgásához hasonlít. Hiába, a Crest Animation nem a Pixar, még ha nem sokkal mögötte ott halad is a nyomában - persze azt most sem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb dolog csupán költségvetés kérdése, talán csak a jó forgatókönyvet leszámítva. Egyébiránt ez megintcsak egy olyan alkotás, amihez a 3D-s hatás majdhogynem teljesen felesleges, az embernek mégis az az érzése támad utólag, hogy az alkotók - legalábbis részben - ezzel kívánják eladni terméküket a hasonló animációs produkciók egyre inkább telített piacán.


Merthogy a történet távolról sem lett valami eget rengetően izgalmas vagy érdekfeszítő, az úgy vélem, nyugodtan kijelenthető. A korábban vázolt alapszituációt azzal kívánták még érdekesebbé tenni az írók, hogy a szereplők és a falkák életének bemutatása után Kate és Humphrey az emberek áttelepítési programjának köszönhetően, akaratuk ellenére a kanadai Jasper Nemzeti Parkból egy idahoi vadrezervátumba kerülnek. Érkezésüket követően megismerkednek Marcellel, a golfőrült francia-kanadai úri libával (aki ennek ellenére nem tyúk, hanem kakas!) és annak kvázi-inasával, Paddy kacsával, aki elmés megjegyzések közepette gyűjti be a labdákat és hordozza a nagy becsben tartott golffelszerelést. Hőseink eme furcsa párostól kapnak tájékoztatást és útbaigazítást a hazajutással kapcsolatban, melyhez majdhogynem azonnal hozzá is kezdenek egy teherautó rakterében. Útjuk során szembenéznek néhány veszéllyel és van részük egy pár humoros és aranyos szituációban, illetve kapcsolatuk alakulásának és elmélyülésének is tanúi lehetünk, mindez azonban meglehetősen kevés ahhoz, hogy igazán jól szórakozhassunk. Az események ezután unalmasan és legtöbbször abszolút kiszámíthatóan követik egymást, eme dagályos és sekélyes folyamot pedig túlságosan ritkán és rövid időre szakítja meg egy-egy figyelemreméltóbb jelenet vagy poén - egy ideig a Kate-et és Humphrey-t "légi úton" követő Marcel-Paddy kettős vicces tud lenni ugyan, később viszont elvesznek a farkasok történetének szürke hátterében.

Időközben figyelemmel kísérjük a Jasper Parkban zajló eseményeket is, ahol a két rivalizáló farkasfalka között tovább éleződik a konfliktus, mivel Kate váratlan eltűnése nyomán az alfa-frigy végül nem jöhetett létre. Garth mégsem sír igazán menyasszonya hiánya miatt, inkább Lillyvel, Kate némileg érthetetlenül omega-státuszba sorolt, bár valóban meglehetősen félénk húgával múlatja az időt - olyannyira, hogy a film végére igencsak összemelegednek ők ketten, ellentmondva az ősi törvényeknek, valamint veszélybe sodorva a falkák közötti békét és együttműködést. A sztori másik alapvető elemét tehát az alfa és az omega állatok közötti párkapcsolat akadályai és nehézségei képezik, melyek természetesen teljesen egybeesnek az embereknél is létező problémával: vajon a kötelesség, a közösségi és egyéb érdekek, illetőleg a társadalmi, rangbéli és más osztálykülönbségek ellenére győzedelmeskedhet-e az igaz szerelem és az őszinte vágyakozás? A kisebb gyerekek ezt persze nyilvánvalóan nem fogják még megérteni, mivel azonban alapvetően egy nekik szóló filmről, illetve mese-vígjátékról van szó, a történet természetesen csak happy enddel végződhet.


Mellesleg az, hogy kinek szól elsősorban a film, illetve hogy ki is lehet az elsőszámú célközönség, egyáltalán nem ilyen egyértelmű. A poénok száma és a hangvétel felnőttek számára túlságosan kevés, őket aligha fogják meghatni az aranyos jelenetek, vagy ahogy például a farkasok énekelnek és táncolnak szimpla vonyítás helyett. Viszont alapvetően hiába szerethetők a főbb karakterek, ezekből az "aranyosságokból" nem biztos, hogy eleget nyújt a film a kiskorú nézők számára, bár ezt talán a látvány és a 3D képes valamennyire pótolni. Az azonban elgondolkodtató, hogy a korhatár-besorolás például hazánkban tizenkét éves kor alatt csak szülői felügyelet mellett ajánlja a megtekintést, ami valóban indokoltnak tűnik, ha a félelmetesebb jelenetekre - például a meglehetősen agresszív medvékre - vagy a szokványos gyerekmesékhez képest némileg felnőttesebb témák felbukkanására gondolunk. Nem mintha olyan nagyon kellene félteni a mai gyerekeket - hacsak nem azt, ami később lesz belőlük -, hiszen ma már nagyon (talán túlságosan is?) korán "felvilágosodnak", illetve hozzászoknak a különféle impulzív hatásokhoz, de azért egy bizonyos kor alatt még nem árt vigyázni rájuk.

Azt viszont mindenképpen le kell szögezni, hogy a filmnek egyáltalán nem vagy csak alig észrevehetően van bármi köze a klasszikus mesékhez, illetőleg az általuk képviselt értékekhez és értékrendhez. Valójában ugyanazt a népmesékből és hétköznapi témákból összegyúrt, részben klasszikus elemekből építkező, de sablonos történetvezetéssel és közhelyes fordulatokkal élő egyveleget nyújtja, amit manapság a legtöbb hasonló alkotás - ezért is nehéz behatárolni, kinek szól igazán. A filmkészítőknek és az őket pénzelő stúdióknak talán nem ártana eldönteniük végre, hogy amit létrehoznak, azt gyerekeknek vagy felnőtteknek, fiatalabbaknak vagy idősebbeknek, netán minden korosztálynak szánják - az utóbbit azonban rendkívül nehéz jól megvalósítani, és ehhez az egyes elemek közötti kényes egyensúlynak olyannyira kell klappolnia, ami az Alfa és Omega esetében sajnos távolról sem áll fenn. Mégis, mivel a felnőttek többsége valószínűleg nem esik majd hasra a rendkívülinek nem nevezhető animáció és az érettnek vagy fergetegesnek sem mondható humor láttán, még mindig a gyerekek lesznek azok, akik a legjobban élvezhetik. Ezért a film, melynek egyik legnagyobb előnye a rövidsége, elsősorban nekik ajánlható - bár inkább csak 6-7 éves kortól, természetesen szigorú szülői felügyelet és a látottaknak megfelelő "narráció", kommentár, magyarázat és útmutatás mellett...

Alfa és Omega előzetes