ZTE V967s

2013. november 20.
43.6521
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
skyman profilja, adatai
skyman
Amióta világ a világ, illetve meghódították a mobil piacot az okos telefonok, azóta nekem csak ZTE típusú telefonom volt. Valamikor 2010-ben vettem egy ZTE Blade nevezetű telefont. Mondhatni Ő volt nekem az első. :D Akkoriban elég korrekt kis telefonnak számított, bár a mai napig is képes elhordani a hátán a 4-es androidot.
 

Két év után jött a váltás, ideért a "tesó", ZTE Blade 3 személyében. Sajnos ez a készülék nem igazán vált be, nem hozta azt, amire számítottam, így durván fél év után sajnos válás lett a vége.
Ekkor határoztam úgy, hogy nekem egy ZTE V967s-re van szükségem. Ezt a telefont sajnos hazánkban nem forgalmazzák, (bár talán jobb is) így külföldről voltam kénytelen megrendelni, és várni rá egy hónapot :( .Na jó az nem volt annyira boldogító, de azért kilehet bírni. Durván két hete ide is ért a készülék. egyből kicsomagolás, körbenézés, és az első reakció: "Bazze én nem téglát rendeltem :O ". És, hát igen, bazi nagynak tűnt elsőre a maga 5"- os kijelzőjével.

Na de nézzük, hogy mit is vettük, mit tud ez a ketyere:
/angol nyelvű oldalról másolom, remélem senkinek nem jelent gondot, hogy nem fordítottam magyar nyelvűre/

Model ZTE V967s
Band 2G: GSM 900/1800MHz
3G: WCDMA 900/2100MHz
Sim Card Dual SIM Card Dual Standby
Service Provide Unlocked


System
OS Android 4.2
CPU MTK6589, Cortex A7 quad core, 1.2GHz; GPU: PowerVR SGX 544MP
ROM 4GB
RAM 1GB

Screen
Display Size 5.0 Inch
Type IPS, Capacitive touch screen
Resolution 960 x 540 pixels
Screen Color 16000K Colors

Support Format
Ringtones Type Polyphonic/MP3
Audio File Format MP3/WAV/AMR/AWB
Video File Format 3GP/MPEG4
Image File Format JPEG/BMP/GIF/PNG/GIF
E-book Format TXT/CHM/DOC/HTML
FM Radio Yes
Earphone Port 3.5mm
Card Extend Support TF card up to 32GB extended

Data Transfer & Connectivity
Data transfer USB/Bluetooth
Mobile internet WAP/WIFI

General
Camera/Picture Resolution Dual Cameras, front camera 0.3MP, back camera 5.0MP with flashlight and auto focus
Language English, Chinese
Phonebook 500
Message SMS/MMS
Input Handwrite/Keypad
GPS Yes, built in
WIFI Yes, 802.11 b/g/n
Bluetooth Bluetooth 2.0
Gravity Sensor Yes
Multi-Touch Yes, 5 point touch
Dimensions 141 x 70 x 9.6mm
Net Weight(Including battery) 160g
Standby Time About 2~3 days
Other Feature WiFi, GPS, FM, camera, Bluetooth, Email, navigation, Tethering & portable hotspot, VPN, etc


ZTE V967s  - 1. kép



A technikai infókról röviden ennyit. Egyébként simán egy töltővel jött a készülék, természetesen két részes ( töltő + usb kábel), illetve kaptam mellé egy átalakítót, hiszen Európába más szabványú a töltő csatlakozója, mint mondjuk Kínába. Emellett kaptam még egy full Kínai nyelvű használati utasítást, ebből nem sokat értettem. Egyébként maga a készülék teljesen magyar nyelvű, szóval azzal nincs gond.

Így a két hét alatt világossá vált, hogy teljesen azt a készüléket kaptam,amire számítottam. Gyönyörű felbontás, gyorsaság, stb. Az aksi ha mindennapi dolgokat csinálok rajta (netezés, zenehallgatás, egy kis játék az órán) akkor 3 napot kibír. Természetesen, ha játszok végig akkor ez az idő rövidebb. De pl olyan játékokat simán visz, lag, minden nélkül, mint a PVS 2 és a Real Racing 3.


ZTE V967s  - 2. kép




ZTE V967s  - 3. kép



Bár alsó, olcsó kategóriás telefon, de ha valakinek nincs pénze 100ezres telefonokra, akkor egy tökéletes alternatíva lehet mindenki számára, engem meggyőzött.
16 hozzászólás

Ravor

12 éve, 7 hónapja

skyman írta:
Az utolsó kép csak nekem nem látszik kicsibe? Bár rákattintva meg megmutatja.
Azt nekem is csak nagyba mutatja, kicsibe semmiröhögő smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja

Nekem a Nokia x6 új akksival bír 3 napot ha csínján bánok vele.mosolygó smiley
Alle Zusammen,nem rossz vas meg kell hagyni.

válasz erre

Raiden

12 éve, 7 hónapja

"Display Size 5.0 Inch" röhögő smiley
Ekkora tepsin már palacsintát is tudsz sütni...röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

skyman

12 éve, 7 hónapja

Az utolsó kép csak nekem nem látszik kicsibe? Bár rákattintva meg megmutatja.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja