Videójátékok-ki mit szeret bennük

2013. augusztus 01.
42.8061
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Yanez profilja, adatai
Yanez

Videójátékok-ki mit szeret bennük - 1. kép

Videójátékokból egyszerűen rengeteg van, többfajta stílus, másfajta világ, némely realisztikus, másik pedig meseszerű. Ezek csak az alap eltérések. Viszont mindegyikben vannak bizonyos dolgok, szintén alapok, amelyek minden játékban megtalálhatóak. Most ezekről lesz szó.
 


Hogy érdekesebbé tegyem a dolgot, 3 különböző részre osztom ezeket: játékmenet, nehézségi szint és zene, illetve hangok. Akkor hát vágjunk a lecsóba!

Játékmenet

Ha azt mondanám, van a jó játékmenet és a rossz, válasszatok nektek melyik tetszik, akkor most rögtön melegebb éghajlatra exportálnátok, a blogommal együtt. Egy beduin benzinkutas is azonnal rávágná, hogy neki a jó játékmenet jön be. Csakhogy, ha valakinek egy a jó, attól másnak még nem. Itt is többfajta szempont létezik. Lehet, hogy a nagyon rossznak tűnő játékmenet, épp a legszórakoztatóbb és a jó odafigyeléssel megszerkesztett, pedig nem.

Például: Ott vannak a régi Resident Evil részek (1-3), a játékmenete nagyon összetettnek mondható. Nem tudunk csak egyszerűen átsuhanni A-ból, B-be. Meg kell keresnünk ezt-azt, majd összerakni a puzzle-t, közben legyűrni néhány zombit, elolvasni pár írást és már meg is vagyunk. Szórakoztató nemde? De nem mindenkinek.

Van aki számára ez túl sok húzavonával jár. Miért nem lehet egyszerűen bevágni az ütős sztorit, szétloccsantani egy pár agyat és tovább haladni, szép sorrendben? Ezt kapjuk a mostani RE részekben. De ez nem rossz játékmenet! Csak más.

Videójátékok-ki mit szeret bennük - 2. kép


Néha nagyon szórakoztató tud lenni, ha nem kell annyit gondolkodnunk. Mondjuk hazajöttél egy fáradalmas nap után és még a forró tea(kávé) sem tud gatyába rázni. Alváshoz még fiatal az idő, tehát épp a videójátszás a legjobb opció számodra. Vannak ilyen helyzetek.

Most komolyan nekiállnál félholtan egy gondolkodós játékhoz? Vagy inkább egy kis laza játékélményre vágynál? Olykor hiába kacsingat ránk a polcról az egyik legjobb játék, néha valami egyszerűségre vágyunk. Néha egy sz.a.r stuff is megteszi.

Ez mindegyik játékstílusra vonatkozik. Stratégia, rpg, racing. Nem mindig van kedve az embernek nekiugrani a fejlődéseknek, a temérdek harcoknak, a végtelenekig nyúló versenyeknek. Alkalomadtán jó nekünk az Angry Birds, egy Pinball vagy Mario Kart is.

Tehát ha csak az összetett, kidolgozott játékmenet létezne és az egyszerű megszünne, akkor kisebb lenne a választék is. Úgyhogy néha az olyan játék a jó, ahol:-Egy pálya ne legyen már 5 perc, hadd élvezzem ki! Néha pedig, a:-Tudjam már le gyorsan, vazzeg, mert más dolgom is van. Kell ilyen is, olyan is, hiába szidjuk gyakran a monoton, hamar kipörgethető gémeket. Még mindig jobb, mintha nem lennének!


Nehézségi Szint

Ennél a témakörnél, igen nehéz objektívnak maradni. Nagyon játékos-;, illetve tapasztalatfüggő dolog, hogy kinek mi a nehéz vagy a könnyű. Mondjuk a Mortal Kombat-ot sokan hardon is nevetve játszák, míg mások normal szinten is vért izzadnak. Ekkor jönnek a vélemények, hogy egyesek szerint nagyon nehéz, mások szerint pedig könnyen kiismerhető, kevés kihívást nyújtó játék.

Tehát, mint mondtam, ez legfőképp a tapasztalattól függ. Ezt számításba véve, nagyon nehéz a fejlesztőknek eltalálniuk azt a nehézségi szintet, amely mindenkinek, vagy legalább a többségnek megfelel. És hiába a választási opciók (easy, normal, hard), gyakran akkor sem felel meg egyik sem. Kivéve, ha ésszel oldják meg a dolgot!

Mit értek én ezalatt? Számtalanszor úgy oldják meg a 'hard' lehetőséget, hogy több ellenfelet zúdítanak a nyakunkba. Ilyenkor nem egészen azt érezzük, hogy a játék nehezebb lett, hanem, hogy a mocsok fejlesztők egy kézlegyintéssel letudták a dolgot.

Videójátékok-ki mit szeret bennük - 3. kép


Sajnos ez megy most majdnem mindenütt. A legnehezebb fokozat nem jelent mást, mint több ellenfelet, erősebb ellenfelet, kevesebb municiót, medpak-et meg hasonló kicseszéseket. Gondolom mindenki egy kezén megtudja számolni, hogy hány játékban volt megoldva tisztességesen a nehézségi szintek variálgatása. De mégis, mi lenne a tökéletes megoldás?

Ha a nehézség növelésével az ellenfelek okosabbak lennének, nem pedig megsokszorozódnának. Ha a fegyverek használata több pontosságot ígényelne, nem pedig több golyó kilövését. Ha az adott pálya egyes szakaszain nehezebb lenne átjutni, nem pedig még több ellenfél állná útunkat. De persze lennének még ötletek bőven! És akkor miért nincsenek hasonló megoldások?

Mert ma már tonnaszámra jönnek a játékok és nincs idejük még ezzel is bibelődni. Minél hamarabb kell kiadniuk, minél szebb grafikával, minél jobb multival és ennyi. Elvégre a casual gamerek vannak többségben és nekik bőven elég az, ami van. A pénz barátaim, a pénz. Nem mondom, vannak kívételek, de nem sűrűn teszik tiszteletüket.

Mindenek ellenére én azt mondom, az is nagyon jó, ami van! Majd egyszer tökéletes lesz ez is, talán. Addig is nyomjunk egy pause-t, ha úgy érezzük, hogy az adott szint nehéz vagy könnyű számunkra és változtassuk meg. Ennyit tehetünk és gyakran nem is vágyunk többre.

Zene, Hangok

Ritkán van az, hogy egy játék zenéje és hangeffektusai kihatnak az élményre. Ha alapból jó a stuff, akkor ezek a dolgok nem ronthatnak rajta, annyit nem, hogy felkapjuk a vízet. Legfeljebb nem maradnak emlékezetesek. Mint számomra az Uncharted-ben. Csupán a menüben játszó muzsika lett az egyik nagy kedvencem, a többit el is felejtettem, hiába toltam ki többször is a gammát.

Ennek ellenére feledhetetlen élményben volt részem, tehát nem játszott nagyobb lényeget a zene, de még az egyszerű hangok sem. Ha jobbak lettek volna vagy rosszabbak, a játékon mitsem változtatnak. Azonban van olyan is, amikor egyáltalán nem jön be a zene, de a játék pillanataihoz zseniálisan passzol!

Erre a példára megintcsak egy Naughty Dog játékot hoznák fel, a The Last of Us-t. Az előrendelt lemez tartalmazta az ingyen letölthető, játékból vett összes zenét. Bevallom, én ezeket rögtön végighallgattam. Komolyan mondom, egy-két kívételével, nekem mind szörnyű volt! Viszont, amikor játék közben újra hallottam őket, nem volt panaszom, sőt! Annyira beleillettek a jelenetekbe, hogy a hideg söpört végig rajtam.

Videójátékok-ki mit szeret bennük - 4. kép


Játékon kivül a zene most sem tetszik. Csak, ahogy említettem, 1-2 szám. Na látjátok ilyen is van! De létezik mégegy harmadik fajta kombináció is! Mégpedig az, amelyet legfőképp a filmeknél tapasztalhatunk. Amikor a történetet aláfestő zene, annyira a szívűnkbe markol, mint egy csöves a pénzérmékkel teli szökőkútba. Én csupán egyetlen ilyen játékkal találkoztam, amelynek így elragadott a dallama.

A Metal Gear az. Ez az a játék, amely hiába elképesztő, de a benne hallott dallamok nélkül, simán le lehetne vonni belőle egy pontot. A hangok, ezekkel tulajdonképpen nincs nagyobb gond a játékokban. Ám azért itt is akadnak idegesítő megoldások. Például, amikor egy több fegyvert ígénylő játékban, a lőfegyverek hangja, szinte egyforma és nem reális. Egy idő után akár az idegünkre is mehet.

Vagy a fociban a labda tompa hangja. Néha inkább át sem passzoljuk a lasztit, mert nem akarjuk többet hallani :D Gondolom ehhez hasonló példákat ti is tudnátok mondani. Hogy kinek mi tetszik ezen a téren, az is személyfüggő, mármint a zenét illetően. Hangok terén nem gondolom, hogy komolyabb elvárások lennének.

A cikkem hamarosan véget ér. A 3 pont kivesézése után, hadd mondjam meg a saját, szubjektív véleményemet is. Nekem nagyon fontos az összetett, kidolgozott játékmenet. Nem szeretem az egyszerű, hamar végigtolható játékokat. Még ha hullafáradt is vagyok, akkor is legyen kihívás a játékmenetben meg jó hosszú történet! Viszont Psvita-n nem mindig ígénylem ezeket, a munkába való utazás során. Vagyis jó, hogy vannak szimpla kis gémek is :)

Ami a nehézségi fokozatokat illeti, az számomra borzasztó! Van néhány játékfejlesztő, akiknek az alkotásaikra nincs panaszom ezen a téren. De a legtöbb esetben, a játékok többségében ez nagyon nem így van. Gyakran normal-on nevetségesen könnyűnek találok egy komolyabb game-t, de ha hard-ra állítom, akkor meg olyan, mintha 5 szintet ugrott volna a nehézség és veszettül idegromboló tud lenni.

Máskor meg az easy vagy a hard fokozat, kvázi ugyanaz, ugyanolyan semmitmondó. Leginkább a sportjátékoknál van különbség, de ott pedig olyan, mintha a gép rohadtul csalna hard-on. Hát ez nekem nagyon nem kóser! De örülök annak, ami van.

A zenék és hangok nem játszanak nálam nagyobb szerepet. A fő, hogy a játék legyen klassz. Annak viszont örülök, ha néha valamelyik mégis megtetszik, de komolyabb elvárásaim nincsenek ezen a téren. Na és Ti, nektek melyik a megfelelő a 3 pont mindegyikéből? Vagy esetleg nektek mindegy?

Köszönöm a figyelmet, további szép napot gamerek!
22 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 27 napja

Jó blog, szépen összeszedett. A játékmenet tényleg mindent megalapoz, ahogy egy izgalmas sztori is. A nehézséget én speciel mindig könnyűre állítom, mert szeretem, ha sikereim vannak, és néha még így is vannak olyan részek, amelyek nehézséget okoznak röhögő smiley A zenénél rögtön felkapom a fejem, ha ismerős dallamokat hallok a hétköznapi zenéimből (pl. MX vs ATV részeknél volt nagyon sok olyan), és egy játék grafikája is meg tud fogni. Nálam ezek az etalonok mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja

A játékmenet igénye nálam is valóban hangulat függő, bár az egyszerűbb játékaim se Angry Birds félék, annál komolyabbak szoktak lenni. mosolygó smiley Olyankor általában valami arcade autós játék vagy FPS jöhet, ha nincs kedvem sokat gondolkozni rajta.
Nehézségi szint nekem ritkán csúszik hardra, általában normál megfelelő.
Zene és hangok csak akkor tűnnek külön fel, ha nem túl minőségiek, egyébként ügyesen fokozzák a hangulatot és csak ritkán emelem ki magamnak. röhögő smiley
FFXIV-ben mondjuk a zenei aláfestés és a hangok is feltűntek nekem, de a jobbik értelemben. Minden apró mozzanat hallatszott az erdőkben. A zene folyamatosan követi a játékmenetet.
DMC-ben meg jó volt tombolni metálra, azt maxra tekertem és a többi hangot egy kicsit lejjebb. mosolygó smiley GTA SA-ból és U1-2ből van még olyan zene, amit szeretek, de ezek nem a játékhoz készültek, meg többségét eleve ismertem.

válasz erre

Yanez

12 éve, 11 hónapja

Marduk írta:
Viszont azt zenéből lehagytam, hogy valamelyik zene olyan jól sikerül, hogy nem csak a hangulatot adja meg, hanem még önálló zeneként is megállja helyét. röhögő smiley
Ez igaz! Nálam is van telón sok ilyen játékzene röhögő smiley

válasz erre

Yanez

12 éve, 11 hónapja

csirkee: A történetet csak azért hagytam most ki, mert nagyon sok játéknak egyáltalán nincs és mégis nagyon szórakoztatóak. Pl: Limbo, Angry Birds meg egyéb hasonló játékok.

válasz erre

Marduk

12 éve, 11 hónapja

Viszont azt zenéből lehagytam, hogy valamelyik zene olyan jól sikerül, hogy nem csak a hangulatot adja meg, hanem még önálló zeneként is megállja helyét. röhögő smiley

válasz erre

Yanez

12 éve, 11 hónapja

Nagyon érdekes olvasni, hogy kinek mi tetszik! Kösz a komikat!

válasz erre

Marduk

12 éve, 11 hónapja

Ismét nagyon jó téma Yanez. mosolygó smiley A játékmenet nekem is fontos, viszont én a nehéz játékokat is szeretem, mert igaz, hogy néha egzotikusan szoktam káromkodni, amikor egy kis hülyeség miatt bukom el a játékot, de olyan jó érzés, mikor végigviszem. röhögő smiley A zenével kapcsolatban meg annyi a kikötésem, hogy passzoljon a játék hangulatához. mosolygó smiley

válasz erre

csirkee

12 éve, 11 hónapja

Ismét jók kis blogot írtál Yanez, jó témával. Ezek mind mind fontosak egy játékban. De számomra főleg a játék hangulata, zene, hangok...imádom a zenét, ezért fontos ez. És emellett nekem a történet. Pl itt a Metro LL, elsőre a története fogott meg, de az is az élőszereplős trailer, na ott kilóra megvettek. És amikor először betettem, a zene...na ott besírtam h milyen jó. És akármilyen is lesz a játékmenete, imádni fogom mert már ezzel a két dologgal megvettek dekára! mosolygó smiley

válasz erre

LolZ

12 éve, 11 hónapja

Jól sikerült.Megy a kedvencek közé.röhögő smiley

válasz erre

Tibee984

12 éve, 11 hónapja

Jó kis blog lett röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja