Úgy gondolom minden játékos emlékeiben még élénken (vagy kevésbé élénken) él az a pillanat amikor először fogta meg hőn szeretett első számítógépének egerét és billentyűzetét vagy éppen valamely konzoljának joystickját, majd az utasításoknak megfelelően megnyomta az ENTER-t vagy a Start gombot.
Én is emlékszem még nagyjából, mikor a kezem közé került az első piaci Nintendo. Talán 4 vagy 5 éves (max 6) lehettem mikor születésnapomkor - vagy modern kifejezéssel élve "szint lépéskor" - apám munkából fél órára elszabadulva beugrott a dobozzal és meglepett vele. Én persze azt se tudtam mi az, de bátyám igen mert barátainál már látott ilyet és egyből hozzá is látott, hogy összepakolja. Nagyon nem értettem miről van szó, mi az a doboz, mi az a sok kábel, ezen mik ezek a gombok stb. így hát csak bámultam, mint Rozi a moziba.
Aztán mikor meg lett találva, hogy melyik csatornára kellett ráhangolni, na akkor jött az igazi gyerek nap. Két játékunk volt rá akkoriban kezdésnek. Az egyik a mindenki számára ismerős Duck Hunt volt, a másik pedig a platform játék ősatyja - dobpergés - a Super Mario. Felváltva játszottunk, hol egyik, hol másik játékkal és egész nap nyomattuk neki.
De egy idő után rájöttünk, hogy ez a két játék kevés. Így hát mikor néha vasárnap elmentünk valahova piacra, mindenképp megkerestük a "kazettás bácsit", aki semmiképpen sem összekeverendő a "cukros bácsival". Körülbelül 5-600 forintért kínálták áruikat - valamint a gépeket, de azokról árat nem tudok mondani. Leginkább azokat szerettük, akik vittek ki magukkal TV-t is és helyben ki lehetett próbálni, hogy mi van a kazettán. Ami persze kötelező is volt, hiszen sose lehetett tudni, hogy tényleg az van-e rajta ami a képen is. Hisz nem minden a külső, szokták mondani és ebben a témában ez hatványozottan is igaz volt.
Az esetek csupán 50% százalékában volt tényleg az amit a képen láttál. Vagy kevesebben. Megláttál egy tök jó képet, szépen rajzolva esetleg egy fényképet pl: X-Files felirat, logó, Mulder és Scully ügynök a felirat mellett. Rákérdezel, hogy ezen tényleg ez van? Az aktuális emberke persze mindig azt mondta, hogy az van. Te meg gyerek fejjel persze mindent elhiszel, így hát a szülőkre boci/tehén szemekkel nézve meggyőzöd őket, hogy ez kell, meg nekik is tetszeni fog. A szülők persze megveszik, csak menjünk már.
Aztán jön a hideg zuhany. Hazaértek, te egyből kikotorod a szatyorból a kazettát és rohansz be azonnal. Gyorsan összepakolod a gépet, TV be, csatorna átvált, tesód magad mellé veszed, majd óvatosan behelyezed a kazit és benyomod a power-t, aztán elindul valami egészen más...
Jelen esetben ezen kazettán valami Dragon Ball szerű volt, de nem vagyok benne biztos, mi csak egyszerűen Dragon Ball-osnak neveztük el.
De mikor tényleg az volt rajta amit vártunk, akkor boldogság volt.
Néha mondjuk ügyeskedni kellett a kazettával, nem indult el, így szétszedtük és borítás nélkül indítottuk el, vagy lehet, hogy fordítva helyezték el benne a lelket - régi idők trolljai ugye... De a legrosszabb mégis az volt, mikor láttuk, hogy a kb. ujjhegy szélességű fekete pötty nem volt rajta, azaz nem volt meg a szíve - kivétel az a típus amit majd lent láthattok.
Ettől függetlenül nagyon jó játékok készültek rá. Ilyen volt például az Alien 3, a Werewolf - a vízeséses pályán sosem jutottunk túl -, Chip&Dale 1 és 2, Mortal Kombat, Saint Seiya.
Megjegyzem, hogy utóbbihoz tartozik egy vicces kis történet is. Tudva levő, hogy ez japán nyelvű volt és elég nehéz játék. Nem elég, hogy végig jutsz a pályán, a végén még szöveges fő boss is van. Ezt japánul kitolni nehéz így ugyebár - angolul se tudtunk még - így csak kattintgattuk amelyik szimpatikus volt. Csak ahogy haladunk egyre nehezebb a játék. Hanem hogy egyszer feltűnt, hogy miután átvittük a pályát mindig kiír valamit kettőspont után, míg végül anya rákérdez, hogy nem kód lenne? Mi persze erre nem is gondoltunk, de anya füzetbe lemásolt egy ilyen kódsort a játék főmenüjében található - mint rájöttünk - password elfogadó helyre bepötyögtünk és láss csodát, az a pálya jött be, amelyik következik. A végére már annyira belejöttünk a kódbeírásba, hogy már a jegyzetet se néztük.
De visszatérve nem mindig a kazettával volt a legtöbb baj, sokszor inkább valami mással, amiért a mai játékos képes a haját tépni dühében. Mi csak egymásét téptük - ugye a testvéri szeretet - és azt kiabáltuk, hogy te rontottad el, míg végül a szülők vetettek véget a háborúnak.
Akik még nem jöttek rá, azoknak elárulom: ezek a gépek nagyon keveset bírtak ki. Vagy inkább mondom azt, hogy a joystickok haltak be gyorsan valamint az adapter, mai nevén a tápegység. Szerintem a gépek sokszor túl élték, de hát külön nem tudtunk tápot venni, így maradt az új gép vásárlása.
A joystick problémák meg általában a nyomótappancsok tönkremenéséből fakadtak, vagy a D-pad romlott el. Ez szerencsére még könnyen orvosolható volt, ha szétszedtük és átrendeztük a tapadókat, érzékelőket.
Ha jól számolok 4-5 ilyen piaci gépünk volt összességében (volt köztük SEGA felirattal ellátott, PSX formájú - külön kazettakinyomó gombbal és beépített játékokkal - valamint két billentyűzetes, amelyek közül az egyikhez járt egér is, de az sajnos elveszett). Szerencsére viszonylag jól bírták, csak az a fránya adapter...
És hogy végül mi vetett véget eme korszaknak? Nos, egy jelenleg is zajló folyamat, melyet úgy hívnak, hogy generáció váltás. Ez a váltás pedig a Sony masinája volt, melybe beleszámoltattuk a kazettákat is. Máig bánjuk, hogy elváltunk tőlük, de hát a fejlődésben mindig a gyengébb veszít. Ha kíváncsiak vagytok elárulom, hogy körülbelül 1997-tól 2003-ig tartott az őskor és majdnem számítógép lett vásárolva, de ezt majd egy későbbi bejegyzés alkalmával elmesélem.
Ja és hogy mi lett a géppel? Az még mindig megvan, valamint egy kazetta is :)
És nektek mi volt a meghatározó gépetek, játékotok?
