Létezik-e olyan fogalom, hogy Next-gen Ready, avagy készen áll-e a PC-d a következő konzolgenerációra?

2013. szeptember 23.
42.7531
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
DNS profilja, adatai
DNS
Az úttörőnek számító otthoni játékgépek, azaz a Playstation 4 és az Xbox One érkezésének közeledtével egyre több olyan játékról látunk-hallunk, melyeket egyszerűen csak "következő generációs"-ként emlegetnek, lévén az új konzolokban rejlő, e szegmensben jelenleg a legmodernebbnek és a leggyorsabbnak számító hardver a korábban tapasztaltaknál jóval szebb grafikai megjelenítést, élethűbb fizikai megvalósítást és alkalomadtán nagyobb felbontást is kínál a jelenlegi átlag felhozatalnál. A személyi számítógépek - legyen szó szabadon bővíthető asztali PC-kről vagy akár kötöttebb alkatrészekkel szerelt laptopokról - viszont folyamatosan fejlődő konfigurációban, egyre gyorsabb CPU-kkal, GPU-kkal és adatátviteli rendszerekkel, illetve egyre nagyobb kapacitású memóriákkal hozzáférhetők, ami alapvetően megnehezíti egy-egy ilyen számítógép konkrét generációba való besorolását.



Létezik-e olyan fogalom, hogy Next-gen Ready, avagy készen áll-e a PC-d a következő konzolgenerációra? - 1. kép

Az új, jelenleg egy high-end PC teljesítményét produkálni képes konzolok megjelenésével azonban a gamerek a legújabb, a sokkalta erősebb hardvernek köszönhetően egyfajta minőségi ugráson (legalábbis ami a dolog vizuális részét illeti) átesett játékok futtatásánál könnyen abba a problémába ütközhetnek, hogy kedvenc platformjuk nem úgy viszi az adott programot, ahogyan azt szeretnék - vagyis a grafikai beállításokból alaposan vissza kell venniük az elfogadható futási sebességhez, már ha egyáltalán elindul a gépükön a játék. Sokak számára felvetődik hát a kérdés, hogy vajon milyen felszereltséggel rendelkező PC-re lesz szükségünk ahhoz, hogy a következő generációs konzolokra szánt gammákat elfogadható sebességgel, netán teljes pompájukban élvezhessük?

E fontos szempont alapján lehet létjogosultsága a Next-gen Ready kifejezés használatának, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adott személyi számítógép készen áll a következő generációs konzolokra fejlesztett játékok futtatására. A helyzet lényegében hasonló, mint amikor néhány évvel ezelőtt a megjelenítésben, illetve a televíziózásban általános fogalommá vált a HD Ready szófordulat használata, ami arra utalt, hogy ha az adott TV-készülék vagy monitor még nem is volt teljességgel alkalmas az 1080p-s felbontás megjelenítésére, az ahhoz közelítő, a korábbi SD-képhez viszonyítva érezhetően sokkal jobb minőséget garantáló 720p-s bemenő jelet már minden gond nélkül kezelni tudta. A next-gen játékok esetében mindez azt jelenti, hogy egy adott PC, ha nem is minden paramétert maximumra állítva vagy bekapcsolva, de a közepesnél jobb grafikai beállításokkal, legalább 30 fps átlagot produkálva futtatható.

De vajon milyen konfigurációt illethetünk egyértelműen a Next-gen Ready megjelöléssel, és hol húzódik a határ a már Next-gen Ready és a még nem Next-gen Ready között? Erre a kérdésre aligha adható egyértelmű válasz, ehelyett legfeljebb egy egyhangúlag elfogadott konfigra mondhatjuk, hogy igen, az már minden bizonnyal gond nélkül alkalmas a "következő generációs" játékok futtatására - ha nem is a legmagasabb beállítások mellett, de egyfajta elfogadható kompromisszum mentén a megjelenítés minősége és sebessége között. Mivel a szintén hamarosan érkező, sokak által várt Battlefield 4-et a rendkívül látványos dolgokra képes Frostbyte 3 motor miatt általánosan next-gen játéknak tekintik, talán van némi ráció abban, ha e program számítógépeinken való futtatásával szemben támasztott igényeinket a fejlesztő DICE által megadott minimális, illetve ajánlott rendszerkövetelményekre alapozzuk, s némi elvonatkoztatással akár az összes, megjelenés előtt álló next-gen címre is kiterjesztjük. Mindez persze csupán egy javaslat, ha úgy tetszik, ajánlás egy mezei hobby gémertárs részéről.:)

Létezik-e olyan fogalom, hogy Next-gen Ready, avagy készen áll-e a PC-d a következő konzolgenerációra? - 2. kép

Szerintetek megállják a helyüket a fenti specifikációk - és itt elsősorban az ajánlott konfigra gondolok - a Next-gen Ready megjelölés követelményeinek, vagy Ti másképpen határoznátok meg azokat? Vagy úgy gondoljátok, a dolog egyéb tényezőktől, szempontoktól is függ - mint például attól, hogy ki hány fps-sel, illetve milyen játékot akar futtatni -, és nem is biztos, hogy egyáltalán van bármi értelme egy ilyen fogalom bevezetésének? Akár van, akár nincs, a kérdés adott: a Ti PC-tek már készen áll a "következő generációs" játékok fogadására?
15 hozzászólás

1000feri

11 éve, 5 hónapja és 20 napja

új gép kell...de a konzolok úgyis le lesznek nyomva...

válasz erre

kpal

11 éve, 5 hónapja és 21 napja

amonrazoli írta:
nekem 60 gigás Kingstone SSD van nagyon megszerettem rajta a rendszer,egy-két játék.persze a hagyományos vinyo is megmaradt.fél éve így használom és semmiért nem válnék meg tőle röhögő smiley
ezek miatt pályázóm arra kacsintó smiley , csak vannak más kiadások sajnos.

válasz erre

amonrazoli

11 éve, 5 hónapja és 21 napja

kpal írta:
Én is akarnék egy SSD ,a vinyó kezd lassú lenni,és nem kell drágát venni kacsintó smiley
nekem 60 gigás Kingstone SSD van nagyon megszerettem rajta a rendszer,egy-két játék.persze a hagyományos vinyo is megmaradt.fél éve így használom és semmiért nem válnék meg tőle röhögő smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 5 hónapja és 21 napja

amonrazoli írta:
szerintem egy SSD vinyó,egy újabb videokártya esetleg egy kis plusz RAM csodákra képes egy-két évig mosolygó smiley
Én is akarnék egy SSD ,a vinyó kezd lassú lenni,és nem kell drágát venni kacsintó smiley

válasz erre

Tardief88

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

amonrazoli írta:
szerintem egy SSD vinyó,egy újabb videokártya esetleg egy kis plusz RAM csodákra képes egy-két évig mosolygó smiley
SSD csodára képees, de abból már kijönne egy proci és akkor mrá csak egy alaplap kéne mosolygó smiley

válasz erre

amonrazoli

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

szerintem egy SSD vinyó,egy újabb videokártya esetleg egy kis plusz RAM csodákra képes egy-két évig mosolygó smiley

válasz erre

DNS

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

juhaszandor írta:
Nekem sajnos már ígyis-úgyis kell új gép, a mostani már nem elég jó röhögő smiley A next-gen miatt meg még annál is jobb gép kell majd, mint amit egyébként vennék.
Én is éppen arra gondoltam, hogy a PC-sek most úgy érezhetik, még a szokásosnál is jobb gépre kell beruházniuk a hirtelen ugrás miatt. De vajon tényleg lesz ilyen ugrás, vagy minden csordogál szépen "lassan" hardverfronton, a maga megszokott medrében, ahogyan eddig is?

Persze alapvető kérdés az is, ki hogyan és milyen időközönként bővíti a gépét. A két lehetséges stratégia nagyjából ugyanaz, mint autóvásárlás esetében: van, aki viszonylag gyakran újít egy kevésbé elavult gépről viszonylag kevés befektetéssel, míg más jó sokat vár vele, de akkor egy csomó pénzt belefeccöl a legújabb vagy aközeli hardverbe. Ha azt vesszük, hogy a kiadott összeg így is úgy is kb. ugyanannyi, csak persze más elosztásban, akkor használhatóság szempontjából nyilván az előbbi lehetőség a nyerőbb. Csak hát ehhez persze az is szükséges, hogy az ember viszonylag gyakran áldozhasson ilyen célra, ami a gyakorlatban valahogy nem mindig sikerülmosolygó smiley

válasz erre

DNS

11 éve, 5 hónapja és 22 napja

Vendég írta:
peldaul en is de kivarok karacsonyi szezonig
Nem pont karácsony előtt szoktak felmenni az árak, a nagyobb kereslet miatt?meglepett smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 5 hónapja és 23 napja

Jo cikk mosolygó smiley nekem a vga ami csereérett smugy semmi gond .
De az uj konzolok kb 1 max 2 evig erősek mert pc folxsmatosan fejlődik ,mig konzok 5-6-7evig ugysn az

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 23 napja

Az enyémhez képest minden nextgen!röhögő smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 23 napja

Nekem sajnos már ígyis-úgyis kell új gép, a mostani már nem elég jó röhögő smiley A next-gen miatt meg még annál is jobb gép kell majd, mint amit egyébként vennék.

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 23 napja

peldaul en is de kivarok karacsonyi szezonig

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja