Lassú a gépem, mit tegyek?

2013. július 21.
70.0861
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
richie8 profilja, adatai
richie8
Sziasztok GC Tagok!
 


Mai blogbejegyzésemben egy kicsit azoknak szeretnék segíteni, akik nem annyira hozzáértők a számítógépek terén, és lehet, hogy pár hasznos információval szolgálok azoknak is, akik a zöldfülű tituluson már tovább lendültek.


Lassú a gépem, mit tegyek? - 1. kép



Kis ideig egy számítástechnikai cégnél dolgoztam, mint szervízes munkatárs. A legtöbb munka az olyan kliensek számítógépével volt, akiknél fagyás, lassulás, futtatási hibák jelentkeztek.
Ez nem jelenti azt, hogy minden esetben hardveres problémával állunk szemben, de nem kizárt. Sok minden okozhat teljesítménycsökkenést.
A következőkben arra térnék ki, hogyan lehet hatékonyan javulást produkálni, és elkerülni a teljes rendszer újratelepítését.

Először is portalanítsuk ki a gépet. A nem megfelelően tisztított gépnek csökken a szellőzése, a ventilátorok lassabb fordulaton üzemelnek, emiatt a hőelvezetés is silány.
Mindenképp jól szellőző helyen portalanítsunk, a szilikózist elkerülendő. A munkát végezhetjük kompresszoros légfúvóval, flakonos sűrített levegős fúvóval, a tisztogatáshoz használjunk lágyabb szálú ecsetet, esetleg fültisztító pálcikát.
(Kis érdekességképp megemlíteném, hogy a legdurvább esetem egy olyan gép volt, amiben döglött egeret(!) találtam. Biztosan elkapták a pormacskák...)

Következő lépésként derítsük ki merevlemezünk állapotát. Erre a célra a legmegfelelőbb az ingyenesen beszerezhető HDSentinel nevű program, mely tájékoztat minket, ha valami nem stimmel szeretett HDD-nkkel. Ezzel itt ki is lehet zárni vagy épp megerősíteni a merevlemezre vonatkozó gyanúkat.


Lassú a gépem, mit tegyek? - 2. kép



Ha a háttértárunk rendben van, futtassunk egy töredezettségmentesítést és egy lemeztisztítást. Előbbi a Windows beépített eleme, vagy esetleg egy Defragmenter program, utóbbira a CCleaner nevű program a legmegfelelőbb. Emellé esetleg egy alapos víruskeresést is elindíthatunk.


Lassú a gépem, mit tegyek? - 3. kép



Próbáljuk kideríteni, van-e olyan program, ami az operációs rendszerrel együtt indul, de nem létszükség a futása. A Windows Defender szoftvertallózója megjeleníti azokat a programokat, amelyek a Windows indulásakor automatikusan elindulnak.
Ha nem szeretnénk valamely programot elindítani a Windows-al, egyszerűen ezen a felületen tiltsuk le. Alternatívaként a rég nem használt vagy felesleges programokat töröljük a számítógépről.

Ha nem hozott eredményt eddigi tevékenykedésünk, végezzünk el egy memória-diagnosztikát. Ha bármi gyanúsat észlel a Windows, tájékoztatni fog minket a memóriánk hogylétéről. Ezt a Vezétlőpulton belül a Felügyeleti eszközöknél könnyedén megtehetjük.

Ezek után nem marad más, mint az operációs-rendszer újratelepítése. Készítsünk fájljainkról másolatot, csak ezután javasolt az újratelepítés. (Ha vannak fontos és nélkülözhetetlen fájljaink.)

Vannak bonyolultabb esetek és javítási módszerek, de egy kezdő laikus nem fogja tudni megtenni, mint példának okáért a teljes CPU és/vagy GPU újrapasztázása, hűtőborda levétele és alapos pormentesítése. Épp ezért a következő sorokat csak az csinálja, saját felelősségre, akinek megfelelő tapasztalata van e téren. A legegyszerűbb és leghatékonyabb, vagyis ahogy én csinálom:

1. A cooler óvatos eltávolítása után vegyük ki a processzort.

2. Egy alkoholos tisztítóval alig átnedvesített zsebkendővel vagy ronggyal töröljük le a régi hővezető pasztát, majd a már gondosan megtisztított processzort helyezzük vissza a foglalatba.

3. Vigyük fel a friss pasztát. Én az ezüstözött szürke vízállagú pasztáktól irtózom, általában fehér színűt szoktam használni.
Nem "folyik" el, rendes hővezetű tulajdonsággal bír, és egy pasztánál ez a lényeg.
Itt kell ügyeskedni egy picit, ugyanis a hővezetőből az sem jó ha kevés, és az sem, ha sok. 5 kisebb borsónyi pöttyöt szoktam tenni a CPU közepére, és a 4 sarkára, majd egy fültisztító pálcával egyenletesen szétkenni a felületen.
Ha kevés, kilátszik a CPU felülete, akkor egy picivel lehet pótolni, ha úgy érezzük hogy "úszik" a pasztában a CPU, akkor a vatta le is szed nekünk belőle.

4. Ha megvagyunk, a már időközben megtisztított bordát tegyük vissza a processzorra. Intel CPU esetében a lefogatókat átlósan pattintsuk vissza a helyükre, AMD-nél ilyen gond nincs, ott magától adódik a dolog.

Videókártyánál ugyanez az eljárás, esetleg ha olyan a kártya, több chipet kell pasztázni a processzormagon kívül. (Pl. egy 8800GTX-en 26 db. chipet kell lepasztáznia a vállalkozó kedvű user-nek.)


Lassú a gépem, mit tegyek? - 4. kép



Persze ha csíkozza a VGA a monitort, kódjelekben pittyeg az alaplapi speaker és el sem indul a gép, vagy füstöl a táp esetleg valamely hardverkomponens, érdemes egy szakszervízt meglátogatni :D
45 hozzászólás

totyak

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Scal írta:
igen sajnos hosszú évek tapasztalata nekem is azt mutatja, hogy évente rakd fel újra a winfost, és akkor akár 80%-al is gyorsulhat hirtelen a géped, mennek a brutálisabb játékok

egyébként én HDSentinelben egyáltalán nem bízok, néha össze vissza mutatja az egységeket, leginkább a két állandó vinyóban bízok, ugyanis egyszerre tuti nem ennek tönkre

a gépet meg évente egyszer de legalább kétszer mindenki takarítsa ki, nem nagy etvasz, tessék ismerkedni mi van a dobozban, akár egy autónál a motorháztető alatti cuccokkal

tisztításhoz egyébként senki ne porszívót használjon, vagy ha tudja állítsa fújásra, a hajszárító sokkal praktikusabb, a kényes területekhez (ventillátor, borda köz, stb) egy egyszerű biciklipumpát is használhatunk

persze nem rosszak a sűrített levegős flakonok se, de egyrészt méregdrágák (igen szerintem levegőért drága röhögő smiley) másrészt meg van az a hülye tuljadonságuk, hogy csöpögnek és nekem levegő kell nem folyékony gáz

paranoiásan vonzódom a réz bordákhoz, amint tudjuk cseréljük le az alumíniumot, meglátjuk pikk pakk nő a hatásfok

különösen nyáron figyeljünk oda a hőmérsékletre, nekem állandóan le van szedve ilyenkor az egyik oldalfal, és ha jön a kánikula, rásegítek egy asztali ventivel (-10 fokkal is lehet kevesebb a proci)

egyébként te nem basztad le a kedves kuncsaftot, hogy ennyire trehány a gépével? ahogy bánsz a géppel, úgy bánik az is veled, találtam volna egeret valakinél tuti elküldöm melegebb éghajlatra, azért egy takarítást bárki meg tud otthon ejteni, egy óra max az életéből

jaaa, és a vírusok 90%-ban pornóoldalakról jönnek, úgyhogy amennyiben ezek látogatását minimalizáljuk, úgy a legtöbb vírus is elkerül majd minket röhögő smiley
Minden szavaddal maximálisan egyetértek. Nekem is az az első dolgom a nyári kánikula megérkezésekor, hogy veszem le az oldallapot. sokan azt mondják, hogy az semmit nem ér, de ez butaság. az én zárt gépemben annyira megszorul a forró levegő, hogy egyszerűen a táp ventije nem tudja kitolni. Így, leszedett oldallappal eleve friss szobalevegőt tud beszívni a gép, tehát sokkal kisebb lesz belül a hőmérséklet. Hátránya ennek a dolognak, hogy gyorsan telemegy porral a gép. De akkor meg jöhet a takarítás. Én szintén hajszárítót szoktam használni, kisebb helyeken esetleg szívószállal is ki lehet fújatni a port, csak vigyázzunk, hogy ne köpködjük tele az alkatrészeket. Pár hónapja adódott éppen egy olyan gondom, hogy játék alatt fogta magát és újraindult a gép. Kiszedtem minden alkatrészt, leporoltam őket finom ecsettel, kipucoltam a gépet, aztán összeraktam és minden jó lett.

válasz erre

Scal

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

igen sajnos hosszú évek tapasztalata nekem is azt mutatja, hogy évente rakd fel újra a winfost, és akkor akár 80%-al is gyorsulhat hirtelen a géped, mennek a brutálisabb játékok

egyébként én HDSentinelben egyáltalán nem bízok, néha össze vissza mutatja az egységeket, leginkább a két állandó vinyóban bízok, ugyanis egyszerre tuti nem ennek tönkre

a gépet meg évente egyszer de legalább kétszer mindenki takarítsa ki, nem nagy etvasz, tessék ismerkedni mi van a dobozban, akár egy autónál a motorháztető alatti cuccokkal

tisztításhoz egyébként senki ne porszívót használjon, vagy ha tudja állítsa fújásra, a hajszárító sokkal praktikusabb, a kényes területekhez (ventillátor, borda köz, stb) egy egyszerű biciklipumpát is használhatunk

persze nem rosszak a sűrített levegős flakonok se, de egyrészt méregdrágák (igen szerintem levegőért drága röhögő smiley) másrészt meg van az a hülye tuljadonságuk, hogy csöpögnek és nekem levegő kell nem folyékony gáz

paranoiásan vonzódom a réz bordákhoz, amint tudjuk cseréljük le az alumíniumot, meglátjuk pikk pakk nő a hatásfok

különösen nyáron figyeljünk oda a hőmérsékletre, nekem állandóan le van szedve ilyenkor az egyik oldalfal, és ha jön a kánikula, rásegítek egy asztali ventivel (-10 fokkal is lehet kevesebb a proci)

egyébként te nem basztad le a kedves kuncsaftot, hogy ennyire trehány a gépével? ahogy bánsz a géppel, úgy bánik az is veled, találtam volna egeret valakinél tuti elküldöm melegebb éghajlatra, azért egy takarítást bárki meg tud otthon ejteni, egy óra max az életéből

jaaa, és a vírusok 90%-ban pornóoldalakról jönnek, úgyhogy amennyiben ezek látogatását minimalizáljuk, úgy a legtöbb vírus is elkerül majd minket röhögő smiley

válasz erre

richie8

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

totyak írta:
Tudom, direkt ki van emelve a blogban, hogy teljes újratelepítést elkerülő manővereket írtál össze, de szerintem mégiscsak a legjobb a win újrahúzása. Nekem 2 vinyó van a gépben, egy kisebb, amin a win van, meg egy nagyobb, amin minden fontos cuccom. Így, ha újra kell telepíteni a gépet, nem veszik el semmi fontos.
Ez is egy jó megoldás a fájlok megtartására, és egyszerűbb is a Win újrahúzása. Ez esetben nem kell ****akodni a víruskereséssel, lemezátvizsgálással stb., hanem mindjárt tiszta lappal indulhat a rendszered.

Esetleg egy gyors ajánlás: Akinek nincs 2 vagy több merevlemeze, de szeretné hatékonyan őrizni fájljait egy meghibásodás során, csináljon 2 partíciót a merevlemezén. Egy kisebbet, amin az op. rendszer fut (40-60GB), és egy nagyobbat, ahová a fontos fájlokat és programokat lehet rakosgatni.

válasz erre

richie8

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Coxi3 írta:
Köszi!Mennyi idő után érdemes pasztázni?
Ha úgy veszed észre, hogy a gép hátuljából melegebb levegő távozik a szokásosnál, esetleg a kártyával van valami, mindenképp megér egy próbát. Esetleg félévente/évente megnézheted, hogy nem-e keményedett meg a paszta a CPU-n vagy VGA-n, bőven elég szokott lenni. Ajánlanám még az Everest család programjait, ahol a hőmérsékleteket lehet leolvasni az egyes hardverösszetevőkről.

válasz erre

richie8

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Köszönöm szépen mindenkinek, örülök hogy tetszett mosolygó smiley Próbálok minden napra egy hasznos kis pakkot összedobni Nektek!

válasz erre

totyak

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Tudom, direkt ki van emelve a blogban, hogy teljes újratelepítést elkerülő manővereket írtál össze, de szerintem mégiscsak a legjobb a win újrahúzása. Nekem 2 vinyó van a gépben, egy kisebb, amin a win van, meg egy nagyobb, amin minden fontos cuccom. Így, ha újra kell telepíteni a gépet, nem veszik el semmi fontos.

válasz erre

DoubleW

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Nagy blog lett!mosolygó smiley Én már tudom ezeket a dolgokat de azért figyelmesen elolvastam a blogodat és egyezek is a leírtakkal!mosolygó smiley Csak igy tovább!mosolygó smiley

válasz erre

Coxi3

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Köszi!Mennyi idő után érdemes pasztázni?

válasz erre

Misa123

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Grat nagyon jó kis blog és köszi a tippet

válasz erre

AngryKnight

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

szép blog kösz a tippeket röhögő smiley

válasz erre

italianman

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Köszi a tippeket.

válasz erre

darkpocok

12 éve, 11 hónapja és 10 napja

Szép blog! Köszi a hasznos tippeketmosolygó smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
isgen profiljaManiac profilja