Guitar Hero 3

2008. december 02.
42.6901
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Rambo profilja, adatai
Rambo
Mint azt az ezelőtti bejegyzésemben olvashattátok, nagyon meg akarom (akartam szerezni) a Guitar Hero-t. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy melyik részt válasszam, végül úgy döntöttem, hogy a 3-as részt, a Legends of Rock-ot veszem meg (a World Tour-t vettem volna meg, de egyenlőre nem lehet Magyarországon gitárral együtt kapni), a sok letölthető tartalom miatt (ezt nagyon hiányoltam a Guitar Hero: Aerosmith-ből), például a Metallica új albuma, a Death Magnetic.
 


Na szóval, kibontottam a csomagot, összeszereltem a gitárt, beleraktam az elemet és már nyomtam is. Első számom a Slow Ride volt, a Foghat-tól. Mondanom sem kell, elég hamar kiestem (medium-on toltam). Aztán gyakoroltam egy kicsit és játszottam néhány számot karrier módban, plusz még egy kicsit megnézegettem az online módot (ahol senkivel sem akadtam össze, sajnos, így nem tudtam egyáltalán kipróbálni).

Egyenlőre a véleményem: hatalmas a játék, nagyon feel-inges a gitárral tolni (huh, mi lesz itt a haverjaimmal, már előre látom :D). Kicsit talán nehéz, de ez engem nem tántorít el, addig gyakorlom, amíg nem tudom expert-en is lenyomni a legnehezebb számot. :)
A játékot mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a rockzenét.
17 hozzászólás

Maniac

17 éve, 11 hónapja és 21 napja

Az ára tart vissza engem is a legjobban...mosolygó smiley Mondjuk van itthon eredeti dobcucc is, sőt gitár is, csak az úgy önmagában nem mindig jó...röhögő smiley Így Guitar Hero-ban más...röhögő smiley

válasz erre

Rambo

17 éve, 11 hónapja és 21 napja

Maniac írta:
Na fejezd be!röhögő smiley A Guitar Hero amúgy tényleg egy nagyon király játék, nekem most a dobra fájna a fogam (vajon miértröhögő smiley), de egyenlőre maradok a gittyónál...röhögő smiley
Jaja, a dob tényleg durva lehet, de nekem már ez a gitár is elég bonyolultul megy. röhögő smiley
A legnagyobb problémám, hogy a teljes szett nagyon drága (50-60ezer forint). wtf smiley Végülis mindegy, egy ideig biztos elleszek ezzel a GH3-al. mosolygó smiley

válasz erre

Maniac

17 éve, 11 hónapja és 21 napja

Na fejezd be!röhögő smiley A Guitar Hero amúgy tényleg egy nagyon király játék, nekem most a dobra fájna a fogam (vajon miértröhögő smiley), de egyenlőre maradok a gittyónál...röhögő smiley

válasz erre

Rambo

17 éve, 11 hónapja és 21 napja

Maniac írta:
"A játékot mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a rockzenét." És aki a metal-t szereti?röhögő smileyröhögő smiley

Azok menjenek tamagochi-t játszani. röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Maniac

17 éve, 11 hónapja és 21 napja

"A játékot mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a rockzenét." És aki a metal-t szereti?röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja