2018. augusztus 21. és 25. között került megrendezésre Kölnben, Németország médiafővárosában, a videojátékipar legnagyobb seregszemléje: a Gamescom. Két részes élménybeszámolómban igyekszem összefoglalni a számomra legjobban vagy éppen legkevésbé tetsző játékokat, előadásokat és programokat.
Régóta szerettem volna már eljutni a Gamescomra, de minden évben valami más, akkor fontosabbnak tűnő dolog megakadályozta ezt. Idén aztán végre elhatároztam, hogy belevetem magam a sűrűjébe és kilátogatok a rendezvényre.
Utazásomat a "festői Kőbányáról" kezdtem meg, ahol néha nehezebb elnavigálnom, mint egy számomra idegen nagyváros forgatagában.Szerencsére gyorsan és fennakadás nélkül sikerült kijutnom a reptérre - ezúton is köszönet a BKK-nak, hogy nem fulladt le vagy gyulladt ki a busz. Csak így tovább! - ahol szembesültem azzal, hogy az ún. fapados utazásnak sem kell nyögve nyelősen, izzadságszagúan, problémásan lezajlania. A Germanwingsben, minden reklám nélkül, kifejezetten kellemeset csalódtam. A Lufthansa "jóárasított" légitársasága németes precizitással kezelt mindent. Nem kellett sokat sorban állni, a gép tiszta volt és ami még fontosabb, nagyon pontos. A Lufthansától kiöregedett stewardessek is szolgálatkészek voltak, még akkor is, amikor jeleztem, hogy az üdítőmhöz elfelejtettek szívószálat adni. A Ryanairhez és Wizzairhez képest nagyon kellemes benyomást keltettek.
Miután megérkeztem a düsseldorfi repülőtérre, a Skytraint is használatba véve elvonatoztam a szállásomig, majd már aznap délután (szerdán) belevetettem magam a Gamescom rejtelmeibe. A szerdai nap nagyon kellemes volt, még csúcsidőben sem voltak sokan a rendezvényen, ahol nagyon olajozottan működött a beengedés is. A táskák, hátizsákok átvizsgálása csak 20-30 másodpercet vett igénybe. Miután beléptem a déli kapun kellett észrevennem, hogy ez a rendezvény valami egészen elképesztően hatalmas. Pusztán végigjárni a 7-8 csarnokot, amit a nem szakmai látogatók részére jelöltek ki, beletelt 1-1,5 órába anélkül, hogy komolyabban beleástam volna magam bármibe is. Szerencsére ezen a napon még reális esélyem volt arra, hogy komolyabb címeket is kipróbálhassak.
Meglepő módon a FIFA 19-nél borzasztóan kevesen voltak, így fogtam magam és gyorsan le is nyomtam a PS4 Pro-n két world class meccset. Míg az elsőn a Bayernnel viszonylag béna játékkal is 1-0-ra vertem a blancokat, a Juventus ellen hiába voltak helyzeteim, sima 2-0 lett a vége. Lesz még mit gyakorolni... Miközben játszottam rájöttem, hogy igazán nagy újdonságok ebben a részben sem lesznek. A látvány csinos, a játékmenet és az irányítás árkádosabb, mint a PES-é. No de a hangulat! A BL himnuszt hallgatni, közben látni, ahogy a Bayern és a Real sztárjai bevonulnak, az egész stadion őrjöng, villóznak a fények és a kommentátorok az év meccseként konferálják fel az összecsapást, nos ez priceless , hogy az egyik bankkártya forgalmazó cég reklámszövegével éljek. A FIFA a licenszeket illetően eddig is jóval előrébb járt társánál, így a focihangulat is sokkal élvezetesebb volt számomra, azonban a BL, EL és UEFA Szuperkupa megszerzésével, kevésbé realisztikus játékmenet ide vagy oda, ismét letettem a voksom a FIFA mellett.
A következő utam egy homlokegyenest más stílusú játékhoz, a Tropico 6-hoz vezetett. Pálmafás, napozóágyas környezet fogadott a helyszínen és szerencsére szabad gépek is. Két küldetést lehetett kipróbálni a demóban, amelyek tutorial jellegűek voltak. Ami azonnal feltűnt, hogy az új Tropico elindult kicsit a SimCity irányába és egyre nagyobb szerepet játszik majd a várostervezés. Habár nincsenek ellenemre az ilyen játékok, a Tropico esetében most nekem ez mégis kissé szokatlannak tűnt. Miközben kormányzati főtanácsadónk folyamatos javaslatokkal látott el, a diktátor szerepe egyszerű kivitelezővé silányult. 20-25 perc után abbahagytam a játékot és azzal a gondolattal intettem búcsút a pálmafás kis banánköztársaságomnak, hogy a teljes játék bizonyára egészen másmilyen lesz majd...
Ezután elhatároztam, hogy feltérképezem kicsit a rendezvény helyszínét, hogy a következő napokban ne kelljen a tömegben céltalanul bolyonganom értékes időt és energiát fecsérelve.
Miközben így tébláboltam standról standra, feltűnt, hogy a szervezők tulajdonképpen mindenki szórakozására gondoltak. A fiatalabb korosztály és a családok számára hatalmas bulit jelentett a Family & Friends Area, ahol többek között egy szuper, kb. 2000 négyzetméteres retrojáték-kiállítás is helyet kapott. Az Atari konzoljaitól kezdve az első Donkey Kong játéktermi gépén keresztül az összes Sega, Nintendo, Gameboy konzolokkal lehetett itt játszani. A nagyon szemfülesek pedig, mint amilyen én is voltam, akár magyar videojátékokkal és konzolokkal is játszhattak a Hungarian Pixels standjánál. Itt többnyire Videoton gépekre készült játékokat lehetett kipróbálni, köztük egy Darth Vaderes Star Wars game-et is. Azért azt sajnáltam, hogy miközben Románia, Csehország, Lengyelország és még számos másik európai ország jelen volt nemcsak fejlesztőkkel és stúdiókkal, hanem állami intézményekkel is, addig Magyarországot semmilyen állami intézmény nem képviselte. A Family & Friends csarnokban egyébként csupa olyan játékkal lehetett játszani, amelyek korhatármentesek, így alapvetően a NIntendo nagyágyúi arattak, különösen a Super Mario Odyssey. Erre nekem is régóta fáj a fogam, de csak emiatt nincs szívem beruházni egy Switchre...
Aki megunta a videojátékokkal való mókázást, az nézhetett gördeszkás bemutatókat, megpróbálhatott fejjel pingpongozni egy nagyobb labdával, de akár a szellemirtók menő járgányával és Ragaccsal is fotózkodhatott.
A következő állomásom a kétszintes Fanshop Arena volt, ami a geek társadalom igazi Mekkája. Itt aztán minden sz**t meg lehetett venni, amit csak a pici gamerszív megkívánt. Rengeteg könyvesbolt képviseltette magát gamer és geek kiadványokkal. Vásárolhattunk mangákat, amerikai és európai képregényeket, game guide-okat, videojátékos lexikonokat. Én be is zsákoltam egy rahedli német és angol nyelvű képregényt, valamint megleptem magam egy Witcher lexikonnal is, ami nemcsak a videojátékok, de a witcherek, mágusok, szörnyek és királyságok történetét is részletesen összefoglalja. A Witcher kompendiumról tervezek majd egy rövid, amolyan "fapados könyvbemutatót" is a YouTube csatornámra.
Miután tisztességesen elszórtam a pénzemet, levezetésként ellátogattam a Red Bull Gaming Club kültéri színpadához, ahol a nap nagy részében játékstreameket közvetítettek illetve ismertebb német YouTube és Twitch streamerekkel, influencerekkel dumálgattak arról, hogyan kerültek először közel a videojátékokhoz, mi tette őket e műfaj rabjává. A beszélgetések mellett folyamatosak voltak az ajándékosztások is. Szinte minden színpad környékén csurrant-cseppent valami érdekes a látogató számára. Nekem is sikerült felmarkolnom a Gamestar és a PCGames német kiadványait, néhány kupont és egy játékkódot az isten tudja melyik noname alkotáshoz.
Az első nap végén hulla fáradtam tértem vissza Düsseldorfba és még aznap este kitaláltam, hogy mindenképp muszáj lesz szisztematikusan végiglátogatni a rendezvényt, különben komoly problémáim lesznek. Nos, ez az elképzelésem sajnos a következő három napban megdőlt, ugyanis olyan szintű látogatottságot produkált a rendezvény, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy az ember AAA játékok közelébe jusson. Először kissé sajnáltam ezt, azután rájöttem, hogy a Gamescom igazi lényege elsősorban a rejtett kincsekben mutatkozik meg. A következő bejegyzésemben kifejtem, mit tapasztaltam a másik három napban és milyen konklúzióval zártam a Gamescomot. Stay tuned! :)
A blogbejegyzés eredetije, valamint további írásaim megtekinthetők a TudatosanTomival blogoldalamon.
