Ellie Goulding - Delirium

2016. március 13.
28.8761
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Paint profilja, adatai
Paint
Vannak olyan személyek, akiket H2 (hélium) hanggal áld meg a sors. Ilyen például a Nagy-Britanniai énekesnő, Ellie Goulding, aki valamikor 2009-ben első EP-jével, a Lightsal mutatta be elektronikusan érzékeny művészi énjét. Aztán 2010-ben a BBC szerint ő lett az év hangja, és rá 2 évre már kiadta első nagylemezét Halycon címmel, és ez hozta meg legelső mainstream slágerét, a Burnt. Az egész világ imádta Ellie-t ennek köszönhetően, és emiatt is döntött úgy, hogy elkészíti élete Magnum Opus lemezét. Ez lett a Delirium, amiről már az első kislemez is szépen teljesített, tehát Ellie büszke is lehet erre a lemezére. De hogy vajon méltó-e erre a sikerre, azt majd megudjuk:


A kezdetek kezdete:

Az egész lemez furán indul. Egy Intro (Derilium) című operaszerűség indítja a lemezt, amiben egy operaénkesnő hangját, illetve vonós, és egyéb hangszereket hallunk, és ez kapcsolódik a következő számhoz. Ezt a kapcsolódást egy reklám szakítja félbe (ingynes Spotify ugye), és megkezdődik a következő nóta, az Aftertaste. A dal hangzása édekes lett, a szöveg se rossz, de annyira nem megnyerő. A következő dal a Something In The Way You Move címet viseli. A hangzás tipikusan elektropopos, a szöveg pedig érdekesre sikeredett, az már biztos.




Fotó: Polydor

A közepek közepe:

A következő szám a Keep On Dancin' címet viseli. A hangzás továbbra is electronikus, és a szöveg pedig inkább a refrénre koncentrál. A következő szám a legsikeresebb dal a lemezről, az On My Mind. A hangzás végre nem annyira electropopos, és a szöveg is többnyire elfogadhatóbb lett. A következő szám egy pörgős elektronikus dal, az Around U. A hangzásban nagyon sok az elekronikus elem, a szöveg viszont fülbemászó lett. Ismét egy electropop szám jön Codes címen. A szöveg nem lett rossz, de a hangzás már kicsit sok így ilyen szempontból. Végre elszakadung az electropoptól, és üde színfoltként jelenik meg a lemezen a Holding On For Life című sláger, ami gospel elemekkel tarkított hangzással, és remekül összerakott szövegével azonnal megtetszett nekem. A következő dal a A Szürke 50 Árnyalata című film egyik betétdala, a Love Me Like You Do. A hangzás, és a szöveg teljesen más, mint az eddigi dalokban, és ez hatalmas pozitívum. Sajnos ismét visszatérünk az electropop elemekhez a Don't Need Nobodyval. A szöveg annyira nem rossz, de a hangzástól már rosszul vagyok. És megint egy már-már lollipop zene jön Don't Panic címmel. A szöveg még csaképphogy elfogadható, és a hangzás sem olyan rossz, de már unalmas. A következő szám a We Can't Move To This címet viseli. Végre nem plyan electronikus a hangzása a dalnak, és a szöveg is sokat javult az előző számokéhoz képest. Ismét egy remek dal jön Army címen. A hangzásban nincs semmiféle feltűnő electronika, és szöveg is jobb lett. És ismét egy remek dal jön Lost And Found címen. A hangzás ismét megújúlt, és a szöveg pedig egész fülbemászó lett.




Fotó: Ploydor

A végek vége:

Egy rettenetesen túl electronizált dal jön Devotion címmel. A hangzás rettenetesen túl robotizált, ami a szöveg minőségére is rányomta a bélyegét. Végül valami teljesen új hangzással, és szövegstílussal rendelkező dal, a Scream It Out jön, ami teljesen újnak hat, ebben a túlelectronizált albumban.

Nézd nagyban ezt a videót!





Az ítéletek ítélte:

A hangzás sokszor unalmas, de a szövegek legalább változnak. Túl sok az electropop elem, ami nagyon zavaró. Hát azt kell hogy mondjam, hogy egy ilyen tehetséges énkesnőtől többet vártam el, de nem olyan rossz ez.

Itélet:10/6,8

Számok:

1. Intro (Derilium)

2. Aftertaste

3. Something In The Way You Move

4. Keep On Dancin'

5. On My Mind

6. Around U

7. Codes

8. Holding On For Life

9. Love Me Like You Do - from "The Fifty Shades of Grey"

10. Don't Need Nobody

11. Don't Panic

12. We Can't Move To This

13. Army

14. Lost And Found

15. Devotion

16. Scream It Out
8 hozzászólás

bekecs

8 éve, 9 hónapja és 11 napja

Bájos csajszi de a zene kicsit sablonos. A blog viszont tetszik ismét!

Képekkel kell még valamit kezdened, mert azokat sokszor elrontod, meg most nekem a bevezető túl hosszú.

válasz erre

Tommy

8 éve, 9 hónapja és 14 napja

Soha nem hallottam még róla! meglepett smiley Bemutattál nekem egy előadót! röhögő smiley

Nem tetszik amúgy a stílusa, nekem túl nyálas. De a csaj jól néz ki.

válasz erre

Paint

8 éve, 9 hónapja és 18 napja

petrovicsz írta:
Igényes ajánló lett. Nem az én zenei ízlésemet tükrözi, de jó volt olvasni! mosolygó smiley
Örülök, hogy tetszett röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 9 hónapja és 18 napja

Igényes ajánló lett. Nem az én zenei ízlésemet tükrözi, de jó volt olvasni! mosolygó smiley

válasz erre

Paint

8 éve, 9 hónapja és 18 napja

5t3v3nk3 írta:
**** az élet.
Köszönöm a lelki támaszt!

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

8 éve, 9 hónapja és 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

Paint

8 éve, 9 hónapja és 18 napja

Marduk írta:
A hélium vegyjele a He. A H2 hidrogénmolekulát jelent. röhögő smiley
Köszi, de már nem tudom javítani. Amúgy azt gondoltam, hogy az első komment arról fog szólni, hogy hogy tetszett a blog.

válasz erre

Marduk

8 éve, 9 hónapja és 18 napja

A hélium vegyjele a He. A H2 hidrogénmolekulát jelent. röhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja