Vannak olyan személyek, akiket H2 (hélium) hanggal áld meg a sors. Ilyen például a Nagy-Britanniai énekesnő, Ellie Goulding, aki valamikor 2009-ben első EP-jével, a Lightsal mutatta be elektronikusan érzékeny művészi énjét. Aztán 2010-ben a BBC szerint ő lett az év hangja, és rá 2 évre már kiadta első nagylemezét Halycon címmel, és ez hozta meg legelső mainstream slágerét, a Burnt. Az egész világ imádta Ellie-t ennek köszönhetően, és emiatt is döntött úgy, hogy elkészíti élete Magnum Opus lemezét. Ez lett a Delirium, amiről már az első kislemez is szépen teljesített, tehát Ellie büszke is lehet erre a lemezére. De hogy vajon méltó-e erre a sikerre, azt majd megudjuk:
A kezdetek kezdete:
Az egész lemez furán indul. Egy Intro (Derilium) című operaszerűség indítja a lemezt, amiben egy operaénkesnő hangját, illetve vonós, és egyéb hangszereket hallunk, és ez kapcsolódik a következő számhoz. Ezt a kapcsolódást egy reklám szakítja félbe (ingynes Spotify ugye), és megkezdődik a következő nóta, az Aftertaste. A dal hangzása édekes lett, a szöveg se rossz, de annyira nem megnyerő. A következő dal a Something In The Way You Move címet viseli. A hangzás tipikusan elektropopos, a szöveg pedig érdekesre sikeredett, az már biztos.
Fotó: Polydor
A közepek közepe:
A következő szám a Keep On Dancin' címet viseli. A hangzás továbbra is electronikus, és a szöveg pedig inkább a refrénre koncentrál. A következő szám a legsikeresebb dal a lemezről, az On My Mind. A hangzás végre nem annyira electropopos, és a szöveg is többnyire elfogadhatóbb lett. A következő szám egy pörgős elektronikus dal, az Around U. A hangzásban nagyon sok az elekronikus elem, a szöveg viszont fülbemászó lett. Ismét egy electropop szám jön Codes címen. A szöveg nem lett rossz, de a hangzás már kicsit sok így ilyen szempontból. Végre elszakadung az electropoptól, és üde színfoltként jelenik meg a lemezen a Holding On For Life című sláger, ami gospel elemekkel tarkított hangzással, és remekül összerakott szövegével azonnal megtetszett nekem. A következő dal a A Szürke 50 Árnyalata című film egyik betétdala, a Love Me Like You Do. A hangzás, és a szöveg teljesen más, mint az eddigi dalokban, és ez hatalmas pozitívum. Sajnos ismét visszatérünk az electropop elemekhez a Don't Need Nobodyval. A szöveg annyira nem rossz, de a hangzástól már rosszul vagyok. És megint egy már-már lollipop zene jön Don't Panic címmel. A szöveg még csaképphogy elfogadható, és a hangzás sem olyan rossz, de már unalmas. A következő szám a We Can't Move To This címet viseli. Végre nem plyan electronikus a hangzása a dalnak, és a szöveg is sokat javult az előző számokéhoz képest. Ismét egy remek dal jön Army címen. A hangzásban nincs semmiféle feltűnő electronika, és szöveg is jobb lett. És ismét egy remek dal jön Lost And Found címen. A hangzás ismét megújúlt, és a szöveg pedig egész fülbemászó lett.
Fotó: Ploydor
A végek vége:
Egy rettenetesen túl electronizált dal jön Devotion címmel. A hangzás rettenetesen túl robotizált, ami a szöveg minőségére is rányomta a bélyegét. Végül valami teljesen új hangzással, és szövegstílussal rendelkező dal, a Scream It Out jön, ami teljesen újnak hat, ebben a túlelectronizált albumban.
Az ítéletek ítélte:
A hangzás sokszor unalmas, de a szövegek legalább változnak. Túl sok az electropop elem, ami nagyon zavaró. Hát azt kell hogy mondjam, hogy egy ilyen tehetséges énkesnőtől többet vártam el, de nem olyan rossz ez.
Itélet:10/6,8
Számok:
1. Intro (Derilium)
2. Aftertaste
3. Something In The Way You Move
4. Keep On Dancin'
5. On My Mind
6. Around U
7. Codes
8. Holding On For Life
9. Love Me Like You Do - from "The Fifty Shades of Grey"
10. Don't Need Nobody
11. Don't Panic
12. We Can't Move To This
13. Army
14. Lost And Found
15. Devotion
16. Scream It Out
Bemutattál nekem egy előadót! 
