Dear Esther valami

2013. augusztus 27.
41.9881
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Nathria profilja, adatai
Nathria
Az az igazság, hogy a nemrég készült Gone Home kritika eléggé felidézte bennem a fent említett Dear Esther nevű indie remekművet, úgyhogy úgy gondoltam írok egy kicsit róla, hátha van még aki nem ismeri, de szívesen kipróbálna valami könnyed (vagy talán annyira nem is könnyed, de erről majd később) játékot.
 

/>
Dear Esther valami - 1. kép


A játék tulajdonképpen nem is nagyon nevezhető a klasszikus értelemben vett játéknak, ugyanis a kóborláson kívül más dolga nem nagyon van az egyszeri játékosnak benne. A játék indításakor egy minimalista menü fogad minket, de már itt megakad a szemünk a gyönyörű tájon, ami háttérként van jelen. Ez nem veszik el később sem, végig fantasztikusan néz ki minden, köszönhetően az unreal engine-nek, meg gondolom a thechineseroom fejlesztőinek. A játék zenéjére is kitérnék, ugyanis egészen lenyűgözőre sikeredett. A Jessica Curry által készített ost remekül beleillik a játék hangulatába és mindig a legjobbkor hallhatjuk. A 'start' gombra bökés után egy tengerparton találjuk magunkat. Körbe lehet nézni (ami egyébként már magában egy élmény), meg lehet menni és nagyjából ebben ki is merül a játékmenet. A lényeg nem is ez, hanem az a napló, aminek a részleteit halljuk, ahogy haladunk előre a játékban. Tulajdonképpen a 'főhős' emlékeiről van szó, de ezt nem nagyon részletezném, mivel ez a játék a sztorira van kihegyezve. Nem érdemes végigszaladni sem rajta, főleg mert a szemfüles játékosok sok apró dolgot fedezhetnek fel maguk körül, amik a végén még inkább teljessé teszik majd a képet.
Négy helyszínen smatroghatunk végig, mind a négynek megvan a saját hangulata. Ezek egyébként később egyenként is végigjátszhatók, ha valamit még megnéznénk, vagy csak szimplán tetszett az aktuális hely.
A játék befejezése nem okoz csalódást, szépen teljesíti ki az addig látottakat.
Összességében egy remek indie játékkal van dolgunk, ami kis odafigyeléssel torokszorító, elgondolkodtató és gyönyörű. A zenéje elérhető bandcampen, a játék meg ugye steamen, potom 7 euróért szerezhető be. Ajánlom mindenkinek és köszönöm, hogy elolvastátok ezt is.

http://dear-esther.com/?page_id=670
14 hozzászólás

Nathria

12 éve, 10 hónapja és 2 napja

Hát tulajdonképpen játékként nézve nem is lett több egy techdemónál, ezért is írtam, hogy nem igazán nevezhető annak.

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 2 napja

Ez az ami egy techdemónak indult úgy emlékszem...

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljarDAVE profiljaBotyi profilja