/>
A játék tulajdonképpen nem is nagyon nevezhető a klasszikus értelemben vett játéknak, ugyanis a kóborláson kívül más dolga nem nagyon van az egyszeri játékosnak benne. A játék indításakor egy minimalista menü fogad minket, de már itt megakad a szemünk a gyönyörű tájon, ami háttérként van jelen. Ez nem veszik el később sem, végig fantasztikusan néz ki minden, köszönhetően az unreal engine-nek, meg gondolom a thechineseroom fejlesztőinek. A játék zenéjére is kitérnék, ugyanis egészen lenyűgözőre sikeredett. A Jessica Curry által készített ost remekül beleillik a játék hangulatába és mindig a legjobbkor hallhatjuk. A 'start' gombra bökés után egy tengerparton találjuk magunkat. Körbe lehet nézni (ami egyébként már magában egy élmény), meg lehet menni és nagyjából ebben ki is merül a játékmenet. A lényeg nem is ez, hanem az a napló, aminek a részleteit halljuk, ahogy haladunk előre a játékban. Tulajdonképpen a 'főhős' emlékeiről van szó, de ezt nem nagyon részletezném, mivel ez a játék a sztorira van kihegyezve. Nem érdemes végigszaladni sem rajta, főleg mert a szemfüles játékosok sok apró dolgot fedezhetnek fel maguk körül, amik a végén még inkább teljessé teszik majd a képet.
Négy helyszínen smatroghatunk végig, mind a négynek megvan a saját hangulata. Ezek egyébként később egyenként is végigjátszhatók, ha valamit még megnéznénk, vagy csak szimplán tetszett az aktuális hely.
A játék befejezése nem okoz csalódást, szépen teljesíti ki az addig látottakat.
Összességében egy remek indie játékkal van dolgunk, ami kis odafigyeléssel torokszorító, elgondolkodtató és gyönyörű. A zenéje elérhető bandcampen, a játék meg ugye steamen, potom 7 euróért szerezhető be. Ajánlom mindenkinek és köszönöm, hogy elolvastátok ezt is.
http://dear-esther.com/?page_id=670