C64 játékaim - Aztec Challenge

2016. július 16.
28.8491
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
C64 fun profilja, adatai
C64 fun
A mai napig rettegve gondolok vissza erre a játékra, ha eszembe jut, gyerekkoromban szabályosan féltem tőle, annyira félelmetes volt. Most, felnőtt fejjel már nem akkora a para, de anno durvább volt mint egy horrorfilm. :) A napokban belefutottam újra, és bár nem tartozott a kedvenceim közé, ha már így esett, írok is róla.


A történet szerint az azték papok minden évben feláldozzák az Istenek oltárán legjobb harcosukat, és hát hogy hogy nem persze hogy épp mi vagyunk azok. A halál kizárólag egyetlen módon kerülhető el: egy hét kemény feladatból álló kihívást kell teljesíteni, ezzel elnyerhető a szabadság.

Az első pálya a szaruhártáymba ivódott már, azóta sem mertem elmenni mondjuk Egyiptomba piramist nézegetni. :D Egy azték piramis felé kell futnunk, a bal és a jobb oldalon álló dárdás katonák folyamatosan dobálnak minket. A feladat roppant nehéz, a játék erősen kezd vele, megadja az alapot. A következő két pálya jóval könnyebb, a második kihívásban sziklák elől kell elugránunk, a harmadikban pedig platformerre emlékeztető oldalscrollozós futás van - átugrálva a csapdákat.

C64 játékaim - Aztec Challenge - 2. kép

A negyedik kihívásban kikerülünk a sivatagba és gyakorlatilag ugyanazt kell csinálni mint az előző pályán, csapdákat átugrani, azonban a csapdák szerepét itt kígyók, pókok töltik be. Az ötödik pálya újra nagyon nehéz, itt ugyanis köveken kell átugrálnunk egyik sarokból a másikba, ezek a kövek azonban le tudnak szakadni, ha ilyenre lépünk, újra kell kezdenünk. Néhány újrakezdés után a pálya megváltozik, újra kezdjük nulláról.

A hatodik kihívás egy piranhákkal teli folyóban úszás, ez szintén nagyon nehéz. Folyamatosan hajtanak minket a rágcsálók, és csak egy pillanatra lehet előlük lemerülni a víz alá. Roppant nehéz kihívás. Az utolsó pálya talán a legnehezebb (kivéve az elsőt :D), itt egy leszakadt híd megmaradt darabjain kell átugrálnunk a scrollozódó képernyőn.

C64 játékaim - Aztec Challenge - 3. kép

Ha valaki rászánja magát a játékra, készüljön fel a végére, ami nagy meglepetés lesz és nem árulom el hogy mi az! :) Az Aztec Challenge képes sok órára lekötni az embert, nehéz, embert próbáló ügyességi játék, bár gyerekkorom emlékeiben sokkal keményebb kihívásként élt...

Bár örökélet van, de ha meghalunk, az adott pályát teljesen az elejéről kell kezdeni, ami nem gyenge kihívás azért.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

C64 fun

9 éve, 7 hónapja és 19 napja

Tommy írta:
Durván néz ki! röhögő smiley Nem lennék képes mostanában már ilyenekkel játszani.
Miért? A nehézség vagy a kinézet miatt?

válasz erre

Tommy

9 éve, 7 hónapja és 19 napja

Durván néz ki! röhögő smiley Nem lennék képes mostanában már ilyenekkel játszani.

válasz erre

Linuxfan

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

Brutális hogy ilyen grafikával néha még mindig mennyivel nagyobb élményt tudnak nyújtani mint a modern játékok...

válasz erre

marco

9 éve, 7 hónapja és 20 napja

Nekem ez a game teljesen kimaradt, vagy csak nem emlékszem rá! meglepett smiley

Nem tűnik rossznak, és hangulatos is. De a piranhás rész nagyon kemény. röhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások