Az új jövevény

2012. május 29.
71.7681
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
skyman profilja, adatai
skyman
Mostanság sajnos többek közt az időhiány, másrészről pedig talán a rá nem érés késztetett arra, hogy ritkábban vegyem kezem alá az -ÍRJ BLOGOT- funkciót. Esetlegesen talán a témahiány is közrejátszott, bár azt éppen lehet keresni.
 


Ahogy szokott lenni, összejött minden.
Szakdolgozat ( amiért utólag is hatalmas köszönet MARCO-nak), záróvizsgák, munka. Talán ezzel a 3 tevékenységgel tudnám legjobban lefesteni az elmúlt 3 hónapomat. Néha pedig sajnos azt vettem észre, hogy a napok teltek, de az Én GC pontjaim, hsz-eim pedig stagnáltak. Szerencsére lassan lezajlanak a vizsgák, és remélhetőleg a ráérő óráim száma úgy fog emelkedni, akár csak Superman amikor elindul a Holdra.

Na de, hogy kicsit rátérjek a témára.... Kb két hónapja sajnos a szeretett kutyánk, Lady elhunyt. Nagyon szerettük Őt, Ő volt a család szeme fénye. Tehát ez az eset után gondoltunk rá, hogy kellene egy méltó utód, amolyan kisLady. Sokáig keresgéltünk a "piacon". Ajánlottak "jobbnál-jobb" kutyákat, csak hát sajnos egyik korcsabb volt mint a másik. Egészen addig amíg tudomást nem szereztünk róla:


Az új jövevény - 1. kép



Bizony, szerelem volt első látásra. Ő akkor volt 10 hetes. Egy igen jó erőben lévő német juhász nőstény kölyök. Azóta már eltelt két hét. Természetesen, amit megtalál az udvarba, papucs, cipő, virágcserép, azt viszi össze vissza. A kis szaros nagyon elemében van, kb olyan mint a reklámban a Duracel-es nyuszi, csak kutya formában, szal kimeríthetetlen. Remélem beválik, és amikor a következő blogot írom róla, akkor már egy olyan képet töltök fel ide, amin egy kifejlett német juhász látható. :)


Az új jövevény - 2. kép



Az új jövevény - 3. kép



Az új jövevény - 4. kép

23 hozzászólás

skyman

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Cpt_Nihil írta:
Zabálnivaló kis bolhafészeknek tűnik röhögő smiley Grat hozzá, sky mosolygó smiley

A ritkuló blogjaidra és látogatásaidra pedig nincs mentség, az elcsatangolt bárányokat ittenfelé lenyírni szokás röhögő smiley

(Egyébként sok szerencsét a soron következő vizsgákhoz kacsintó smiley Amúgy az eddigiek hogy mentek?)
Természetesen tudom Nihil, hogy nincs mentség. :/ mosolygó smiley

Az eddigiek többé kevésbé jó eredménnyel zárultak. Még hátra van a védés, meg a szóbeli három tárgyból és pacsi.

Amúgy meg köszi! mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

marco írta:
Nagy grat a kutyuhoz sky!mosolygó smiley Biztos sok örömet szerez majd!

Engem inkább idegesítenek.mosolygó smiley

Am meg a köszönettel kapcsolatban: szívesen, bármikor!
Tudok adni neked most két kutyát is ha kell. /Extra funkció bennük a random ugatás./ röhögő smiley

Amúgy aranyos kutya és az első kép a legjobb. mosolygó smiley

válasz erre

Bettyone

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

jaj istenem de ééédes *.* mosolygó smiley

válasz erre

Cpt_Nihil

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Zabálnivaló kis bolhafészeknek tűnik röhögő smiley Grat hozzá, sky mosolygó smiley

A ritkuló blogjaidra és látogatásaidra pedig nincs mentség, az elcsatangolt bárányokat ittenfelé lenyírni szokás röhögő smiley

(Egyébként sok szerencsét a soron következő vizsgákhoz kacsintó smiley Amúgy az eddigiek hogy mentek?)

válasz erre

skyman

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Köszi mindenkinek mosolygó smiley

Azt tudom marco, hogy neked mindig meggyűlik a bajod a kutyákkal. De szerencsére ő még nem csahol egész este röhögő smiley.
Felénk szükségleltetnek a házőrzők, nem véletlen pont ez a fajta. mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

nagyon ari kutyi!mosolygó smiley

válasz erre

marco

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nagy grat a kutyuhoz sky!mosolygó smiley Biztos sok örömet szerez majd!

Engem inkább idegesítenek.mosolygó smiley

Am meg a köszönettel kapcsolatban: szívesen, bármikor!

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Grat a kisLadyhez!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Zabálnivaló!!!!!!!!!!!!!!mosolygó smiley

válasz erre

skyman

14 éve, 2 hónapja és 7 napja

Köszi Fabre, bár gondolom, nem pont egy ilyen blogra vágytál röhögő smiley

válasz erre

fabre

14 éve, 2 hónapja és 8 napja

Már hiányoltam a blogjaidat Sky.röhögő smiley Kesztyű!mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások