Alanis Morissette - Jagged Little Pill

2017. március 13.
28.4081
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Paint profilja, adatai
Paint
Alanis Morissette félig magyar, félig kanadai származású énekesnő a '90-es évek elején kezdte meg karrierjét az MCA Records kiadónál. Albumai kezdetben csak Kanadában jelentek meg. Abban az időben 2 lemeze került a boltok polcaira (Alanis, Now is the Time), majd a zárójelben utóbb említett lemezének kiadása után nem sokkal, 1992-ben hagyta ott a kiadót, majd átszerződött a Madonna által alapított Maverick Records kiadóhoz, ekkor kezdett el dolgozni a lemezen Glen Ballard producerrel.


A lemezt 1995-ben adták ki világszerte, óriási sikerrel. Összesen 32 millió eladott példánnyal felkerült minden idők 50 legeladottabb lemezeinek listájára. Az album több téren is szakít az énekesnő előző két lemezével, ugyanis ez egy sokkal Alternatív-Rockosabb, Grunge szerű műfajt képpvisel. Az album 1996-ban megkapta az Év Albumának járó Grammy-díjat. Lássunk neki:


Amikor a csirke tojik:

Az első dal az All I Really Want. A hangzásban fellelhető a country, és egy kicsit az alternatív rock, bár itt elég szolid ez a hangzás, a szöveg sem mer egy kicsit bátrabb lenni (sajnos). A következő szám a You Oughta Know. Ez már egy elég nagy előrelépés az előző dalhoz képes, az éneksnő kellően magabiztos, szókimondó, és megkapó. A hangzás is sokkal merészebb, sokkal inkább keményebb, nagyobb szerepet kap az elektronikus gitár, bizonyos részeken enyhén áthajol grunge-ba.



Fotó: E! Online


Csirkés Pite!:

A következő dal a Perfect. Ez egy lassúzós szám, igazából az énekesnő itt sem mer túl bátor lenni, de ez nem is nagy baj...... Ez a dal úgy jó, ahogyan van. :) Ezt a Hand in My Pocket követi, itt visszatérnek a country elemek, de a dal semmit nem veszített ezzel érdemeiből, de sajnos azt kell, hogy mondjam: Ez gyengébb lett az előző dalokhoz képest. A következő dal a Right Trough You, amiben az énekesnő ismét bátrabb, és a hangzás is sokkal rockosabb, mint az előző dalban. A következő dal a Frogiven, amiben az éneksnő már igazán rockos hangzásal áll elő, és a szöveg is sokkal jobb, erőteljesebb.

Az ezt követő dal, a You Learn egy sokkal inkább popposabb dal, itt hangzik továbbá el az album címe ("Jagged Little Pill"). A következő dal a Hand Over Feet, ami keményebb, rockosabb az előző dalnál, de meg mindíg a könnyedebb dalok közé tartozik a lemezen. Ez a Mary Jane című dal követi. Ez a al továbbra is a lassúzós vonalat erősíti, de így belegondolva már unalmas ez a sok lassúzós szám. A következő dal a kissé vicces hangulatú Ironic, amiben az énekesnő már-már közeledik a grunge felé, és saját magunk is érezhetjük, hogy az énekesnő élvezi a dalt.



Fotó: Diffuser.fm


A csirkék nem akarják...:

A következő dal a Not the Doctor. Ez a dal továbbviszi az Ironic színvonalát, bár kissé visszafogottabb, továbbá a You Oughta Know is visszainteget bizonyos helyeken. Az utolsó dal a Wake Up. Ez a dal sokkal inkább a lassabbak közé tartozik, de ettől függetlenül még egész hallatható.


Összegzésül:

Egész jó lemez, bár a lassabb számokat kicsit soknak érzem, valami merészebbre, és lázadóbbra számítottam, de ezt figyelmen kívül hagyva egész érdekes lemez, egyszer érdemes végighallgatni. ;)

Ítélet: 10/8.4

Nézd nagyban ezt a videót!





Tracklist:

1. All I Really Want
2. You Oughta Know
3. Perfect
4. Hand in My Pocket
5. Right Trought You
6. Frogiven
7. You Learn
8. Hand Over Feet
9. Mary Jane
10. Ironic
11. Not the Doctor
12. Wake Up
6 hozzászólás

Paint

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

rDAVE írta:
A grunge szerű az post-grunge, ami kevésbé elvont és jobban kedvelik a rádiók. röhögő smiley Nem rossz kis lemez, háttérben jól elvan, mert érződik rajta az alter és tagadhatatlan 90-es évek hangzás, de ugyanakkor az is, hogy nem tudott eléggé elszakadni a korábbi pop lemezeitől.
Az igaz, egy-két dal tényleg sokkal inkább pop, mint alternatív-rock, ee szerintem is egész jó lemez, érdemes végighallgatni szerintem. kacsintó smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 12 napja

A grunge szerű az post-grunge, ami kevésbé elvont és jobban kedvelik a rádiók. röhögő smiley Nem rossz kis lemez, háttérben jól elvan, mert érződik rajta az alter és tagadhatatlan 90-es évek hangzás, de ugyanakkor az is, hogy nem tudott eléggé elszakadni a korábbi pop lemezeitől.

válasz erre

Hentes

7 éve, 8 hónapja és 13 napja

Kár hogy nem aktív annyira mostanűban ez a csaj. Milyen minőségi zene ez is...

válasz erre

Paint

7 éve, 8 hónapja és 16 napja

Amúgy nem problémázásból, de jól látom, hogy a blogot megszerkesztették? Mármint a bevezető rövidebb, és ketté bontották, a szegmescímek kivannak emelve vastaggal, de ez nem baj, csak meglepett, vagy ez valamilyen újítás?

válasz erre

Paint

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

VaPe írta:
Félig magyar? meglepett smiley Nem is tudtam! De király! mosolygó smiley
"Egy magyar anya (Georgia Mary Ann Feuerstein) gyermekeként, aki 1956-ban hagyta el családjával a Magyarországot. Két testvére van, egy ikertestvére, Wade Imre és egy bátyja, Chad."

Ezek alapján erősen feltételezhető, hogy magyar, és örülök, hogy tetszett. mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

Félig magyar? meglepett smiley Nem is tudtam! De király! mosolygó smiley

válasz erre
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja