A VHS korszak vége

2015. július 25.
29.7261
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
totyak profilja, adatai
totyak
Kis hazánkat is elérte a végítélet napja, a készletek kifogyása után ugyanis elvileg már nem forgalmazzák tovább a boltok a VHS videokazettákat. Az utolsó darabok itt-ott még beszerezhetőek.
 

/>
A VHS korszak vége - 1. kép


A technológiát a JVC fejlesztette ki 1976-ban és egészen a 2000-es évekig egyeduralkodónak számított a piacon. Aztán megjelent a DVD és rövid időn belül, már 2003-ban átvette az uralmat, majd szépen lassan elkezdte kiszorítani a VHS-t a piacról.

Amerikában már 2008 végén teljesen leálltak a VHS kazetták eladásai, hiszen a Distribution Video Audio (DVA), vagyis az utolsó nagykereskedő, aki még ezzel foglalkozott, bejelentette, hogy a továbbiakban nem forgalmaz videokazettákat.

A technológiaát kitaláló JVC sokáig ragaszkodott "gyermekéhez" és csak 2008-ban függesztette fel a VHS magnók gyártását. VHS-DVD kombókat azonban még továbbra is készítenek.

Állítólag annyira nincs kereslet a kazettákra, hogy nem éri már meg sem gyártani, sem forgalmazni azokat, így az ősszel leáll az utolsó VHS kazettát gyártó üzem is a világon. Aki tehát még használni szeretné a technológiát, vagy csak emléknek eltenne egyet, gyorsan keressen fel egy közeli nagyáruházat, mert biztosan roham fog indulni a történtek okán.

Ahogy a bakelit lemezek, úgy a VHS kazetták sem fognak kimenni sohasem a divatból, főleg annak fényében, hogy sok film csak ilyen formátumban jelent meg annak idején. Persze lehet őket digitalizálni, de az már nem ugyanaz az érzés. Emellett a retró őrültek mindig életben fogják tartani a VHS-t.

Gondoljon vissza mindenki jószívvel a rengeteg használattól "zajos" filmekre, a beakadó szalagokra, a küzdelmes felvételekre és aki teheti, tisztelgésképpen nyomjon be ma este valami igazi klasszikust... természetesen VHS-en.

Így múlik el a világ dicsősége.
15 hozzászólás

rDAVE

10 éve, 9 hónapja és 5 napja

Semmi előnye nincs, amiért hiányozna, szóval én nyugodt szívvel intek neki búcsút.

válasz erre

totyak

10 éve, 9 hónapja és 5 napja

Marduk írta:
A mostani technológiákhoz képest a VHS már nagyon elavult volt. Nekünk már nincs is VHS lejátszónk úgy kb. 10 éve. Kazetta még van emlékben. Egyébként volt az a rajzfilm, hogy Super Turbo Atomic Mega Rabbit. Na, az csak VHS-en volt elérhető, és mivel nincs VHS többé, ezért a rajzfilm is elveszett. röhögő smiley Pedig újra akartam nézni. :'(
Szerintem nem elavult. Egy VHS kazettán levő film még akkor is nézhető lesz, amikor a DVD feladja a küzdelmet. Nekünk még van VHS lejátszónk, több is, illetve pár filmünk is, nomeg családi videók. Digitalizálni kellene őket. Szerintem a rajzfilm sem veszett el, tuti digitalizálta/digitalizálja valaki.

válasz erre

Marduk

10 éve, 9 hónapja és 5 napja

A mostani technológiákhoz képest a VHS már nagyon elavult volt. Nekünk már nincs is VHS lejátszónk úgy kb. 10 éve. Kazetta még van emlékben. Egyébként volt az a rajzfilm, hogy Super Turbo Atomic Mega Rabbit. Na, az csak VHS-en volt elérhető, és mivel nincs VHS többé, ezért a rajzfilm is elveszett. röhögő smiley Pedig újra akartam nézni. :'(

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások