A kifizetődő blogolás

2014. június 07.
42.4761
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
zolika1994 profilja, adatai
zolika1994
Rég írtam, ám most megtöröm a csendem nem is akármivel.
 


Először is azért nem írtam mostanában sokat -sőt egyáltalán-, mivel

1.) elkezdtem a nyári munkát és jelenleg pihenek, kevés dolgot csinálok itthon
2.) tanulásból kifolyólag
3.) a papercraft-szekció jelentős átszervezésen van, próbálom kitalálni, hogy legyen a legjobb és azzal úgy térek majd vissza.

Viszont most hosszú hétvége, pihenés, tehát most végre megírhatom az elmaradásomat, amivel marco-nak már egy ideje "tartozok".

Szóval, hogy szépen lassan sorban haladjunk, tehát az elejéről indítva az egészet ott kezdeném, hogy elkezdtem az oldalon nézegetni a SHOP kínálatát és már ez a mostani darab akkor megtetszett, mivel mindig sajnáltam, hogy nem költhetem a pénzem ilyen figurákra, holott nagyon szerettem volna.

Tehát, így indult el az oldalon a blogsorozatom, a papírmakettjeimről. Ha már itt voltam az oldalon, akkor innen is informálódtam, kommentelgettem, próbáltam részt venni az oldal "életében".

Aztán eltelt egy pár hét/hónap és boldogan vettem észre, hogy kellő mennyiségű pontom van az első vásárlásom beélesítéséhez, ami mentem meg is tettem, tehát már csak várnom kellett.

A kifizetődő blogolás - 1. kép


Hiába. Minden héten mikor jöttem haza a koliból csalódással telve voltam, mivel nem jött még semmi. Mondtam magamban, hogy "marco-éknak sok dolguk van, de még nem telt le a szabályzatban leírt 14 nap, várok még".

Vártam, talán már túl sokat is, hát írtam marco-nak. Rendes volt, írt, hogy utánanéznek, mi lehet a baj. Be kell vallanom, már-már túl sok üzenetet is írhattam neki, mert az utolsónál már kényelmetlenül éreztem magam, hogy megint emiatt zargatom, de nagyon be voltam parázva, hogy talán elveszett a postán a cucc és nem érkezik meg.

A kifizetődő blogolás - 2. kép


Ám marco-ék tényleg tették a dolgukat, nem csak azt írták, és majd' 1 hónapra a rendelésemre öröm volt látni a borítékot, hogy a GameChannel által megérkezett a vásárlásom tárgya.

Ám az örömöm még nem lehetett teljes, mivel a levél egy nylonba volt téve a következő üzenettel:


A kifizetődő blogolás - 7. kép



Na jó. 1 hónapot vártam, full be vagyok f**sva, hogy bakker baja lett, ám mikor kibontottam láttam, hogy semmi baja sincs neki, szerintem ezt csak azért csinálták, mert a késés miatt erre rá tudjam fogni, hogy ezért késett.

A figura a Bionic Commando 2009-es rebootjából van, amit régen és ma is nagyon szeretek hibái ellenére is.

Nem vagyok nagy figuraelemező, ezért rendeltem meg, mert tetszik. Kellően le van festve ott, ahol kell, majdnem megegyezik a játékban főszerepet játszó Nathan Spencerrel, már amennyire egy figura határaihoz lehet mérni.

A kifizetődő blogolás - 6. kép



-----------------------------------------------------------------------


A Bionic Commando c. játékot szerintem 1-2 embernek lehet be kell mutatni, annyira nem lehet ismerős, csak az "öregebbeknek". A első rész 1988as, és NES-re jelent meg. Ennek a "közvetlen" folytatása a 2009es Bionic Commando, ami egy TPS játék.

Főszerepben főszereplőnk bionikus karjának használata különböző platformrészeknél. Maga játék meglehetősen csőszerű, nem nagyon lehet elmozdulni a kikövezett útvonaltól, sajnos pedig nagy lehetőség lenne benne. Ettől függetlenül engem anno a trailerek meggyőztek, és azóta már többször is végigjátszottam a játékot. Hatalmas élmény repkedni benne, továbbá egyszer szerencsém volt a multihoz is, ami egy káosz lehet sokan, de én csak 1v1 játszottam vele.

A kifizetődő blogolás - 3. kép



A kifizetődő blogolás - 4. kép



A kifizetődő blogolás - 5. kép





Eme fapados bemutatás után szeretném megköszönni a GameChannel-nek, hogy "megvásárolhattam" eme terméket, gamer gyűjteményem bővítéséhez ijmódon hozzájárultak.

Külön köszönet marco-nak, aki nagyon készséges volt a felmerülő problémák során is és nagyon hamar válaszolt, ha írtam neki ezügyben.

totya0108
37 hozzászólás

rDAVE

11 éve, 11 hónapja és 13 napja

Vendég írta:
"stréber, nyalizó, talpnyaló, törtető, túlbuzgó, güzü" Nah ez vagy Te mosolygó smiley
,,Aki igazán szól, az igazat mondja el, a hamis tanú pedig a csalárdságot."
( Példabeszédek könyve 12:17 )
Azt a... Mekkora revans! Nem számítottam itt ilyen idézetre. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 13 napja

zender írta:
Hallod húzzál már a f*szba máshová trollkodni. Irigy patkány vagy, meg sunyi névtelen genny. Annyit sem ér a véleményed mint egy rakás f*s.

Miért nem bannoljátok már ezt a csicskát?
"stréber, nyalizó, talpnyaló, törtető, túlbuzgó, güzü" Nah ez vagy Te mosolygó smiley
,,Aki igazán szól, az igazat mondja el, a hamis tanú pedig a csalárdságot."
( Példabeszédek könyve 12:17 )

válasz erre

neanderco

11 éve, 11 hónapja és 13 napja

brutalic írta:
vendég te egy irigy rosszindulatú véristván vagy!!3 ahelyett hogy 12 évesen ott vernéd a nyálad inkább csinálhatnál vmi hasznosat EHHH333!!
Ne csodálkozz ezen brut. Nem mindenkinek jön be az élet. Irigy patkány. PONT! $$$ nyelvnyújtó smiley

válasz erre

brutalic

11 éve, 11 hónapja és 13 napja

Vendég írta:
ezt értem, de fel lehetett volna adni becsülettel időben, ezzel elkerülve a sok mellébeszélést mosolygó smiley
vendég te egy irigy rosszindulatú véristván vagy!!3 ahelyett hogy 12 évesen ott vernéd a nyálad inkább csinálhatnál vmi hasznosat EHHH333!!

válasz erre

zender

11 éve, 11 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
ezt értem, de fel lehetett volna adni becsülettel időben, ezzel elkerülve a sok mellébeszélést mosolygó smiley
Hallod húzzál már a f*szba máshová trollkodni. Irigy patkány vagy, meg sunyi névtelen genny. Annyit sem ér a véleményed mint egy rakás f*s.

Miért nem bannoljátok már ezt a csicskát?

válasz erre

marco

11 éve, 11 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
ezt értem, de fel lehetett volna adni becsülettel időben, ezzel elkerülve a sok mellébeszélést mosolygó smiley
Te idióta vagy. Pont.

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 14 napja

zolika1994 írta:
Igazából a lényeg az, hogy itt van a szobámban a cucc, jobb mintha meg se jött volna...
ezt értem, de fel lehetett volna adni becsülettel időben, ezzel elkerülve a sok mellébeszélést mosolygó smiley

válasz erre

zolika1994

11 éve, 11 hónapja és 14 napja

Vendég írta:
jól értetted mosolygó smiley

üdv: "patkány birka"
Igazából a lényeg az, hogy itt van a szobámban a cucc, jobb mintha meg se jött volna...

válasz erre

Vendég

11 éve, 11 hónapja és 18 napja

zolika1994 írta:
Szerintem itt a delikvens arra célzott, hogy arra kérdezzek rá, mikor lett feladva a cucc...bár lehet én értem félre.
jól értetted mosolygó smiley

üdv: "patkány birka"

válasz erre

zolika1994

11 éve, 11 hónapja és 20 napja

kpal írta:
Szívesen ! És most 3267 olvasás mosolygó smiley
Nagyon sokan fogják olvasni a jövőben is szerintem. kacsintó smiley
Remélem is amúgy, hogy a többit is olvasni fogják majd ennyien. mosolygó smiley

válasz erre

kpal

11 éve, 11 hónapja és 22 napja

zolika1994 írta:
Amúgy, több mint 2700 olvasás, ez nekem nagyon nagy szám, köszönöm szépen! mosolygó smiley
Szívesen ! És most 3267 olvasás mosolygó smiley
Nagyon sokan fogják olvasni a jövőben is szerintem. kacsintó smiley

válasz erre

zolika1994

11 éve, 11 hónapja és 22 napja

Amúgy, több mint 2700 olvasás, ez nekem nagyon nagy szám, köszönöm szépen! mosolygó smiley

válasz erre
1234a(z) 4 -ből
 

kapcsolódó tartalmak

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profiljaMonyo profiljablockblastio profiljablockblastio profiljablockblastio profiljaManiac profilja