A Witcher sagát, beleértve a könyveket, képregényeket és természetesen a videojátékokat is, senkinek nem kell bemutatni. Mivel a mai napon megjelent a Thronebreaker - The Witcher Tales játék, úgy gondoltam, stílszerű lenne összefoglalni, miért is olyan kiemelkedő a The Witcher franchise.
/>
A The Witcher 2007-es megjelenéséig magam is azok közé tartoztam, akik mit sem tudtak az Andrzej Sapkowski lengyel író által kreált világról, még kevesebbet a mára a videojáték-készítés etalonjává vált CD Project Red lengyel fejlesztőstúdióról. A játékot azután kezdtem el játszani, hogy megjelent PC-re az Enchanced Edition, ami jelentősen javított a játék teljesítményén (bár a töltőképernyők még mindig elég hosszúak maradtak), és grafikáján is, valamint új, kiegészítő tartalmak is készültek a játékhoz, beleértve a pályagenerátort is.
Be kell valljam, elsőre borzasztóan furcsa volt számomra a játék. Nagyon nehezen küzdöttem magam végig az első fejezeten. Ha jól emlékszem, háromszor-négyszer neki kellett veselkednem, mire végre túljutottam rajta. Mindez nem a játék nehézsége miatt volt, sokkal inkább annyira másabb volt az addig megismert RPGk-hez képest, hogy nehezen tudtam azonosulni a főhőssel és átélni a cselekményt. Miután azonban eljutottam a második fejezethez, egy csapásra beleszerettem a játékba. Borzasztóan tetszett, hogy a játék története, a küldetések, a szereplők egymáshoz való viszonya mind-mind görbe tükröt állítanak a saját világunknak és saját korunknak. Tényleg igazzá vált a Wiedźmin könyvek (ez a Witcher lengyel elnevezése) alapvetése, hogy az igazi szörnyek maguk a köztünk lévő embertársaink. A játék során a fantasy végig nagyszerű körítésként szolgál (a mitológia alapja a kelet-európai népek mondavilága) miközben a Game of Thrones-ra hajazó, ármányokkal és intrikával átszőtt történet középpontjában alapvetően az emberi gonoszság és rosszindulat áll. Nagyon tetszett az is, hogy sok helyen a döntésünk jelentősen befolyásolta a játék menetét, amelyet a Witcher 3. részében tökélyre fejlesztettek a játék készítői.
A 2007-es első rész még a Bioware-féle Aurora Engine-nel készült, ami kissé avittas kinézetet adott a játéknak, azonban a kiváló történet, valamint a sokszínű világ eltompította a grafikai hiányosságokat. A játékhoz egyébként magyar szinkron is készült ismert magyar színészek közreműködésével, azonban ez meglehetősen felemásra sikeredett.
2011-ben megérkezett a folytatás a The Witcher 2 - Assassins of Kings, amely az előző részt jócskán meghaladta. Egyrészt grafikailag: sosem felejtem el, hogy a prológusban a katonai tábor micsoda grandiózus látványt nyújtott és milyen gyönyörűen csillant meg a nap fénye a vérteken és fegyvereken. Másrészt: a grafika mellett az első rész kissé esetlen irányítása és butuska "reakciós harcrendszere" is megváltozott. A harc sokkal realisztikusabb és taktikusabb lett, de alapvetően továbbra is kellemes kihívást nyújtott, nem vált frusztrálóvá.
Ebben a részben a játék harmadánál olyan döntést kellett meghoznunk, ami a játék végéig meghatározta, kikkel maradunk kapcsolatban. Bár ez a megoldás nekem különösebben nem tetszett, végül is lehetőséget biztosított arra, hogy újrajátszhassuk a játékot a másik tábort támogatva.
A lore ezúttal is meglehetősen nagyra nőtt. Szinte minden küldetés alkalmával összegyűjthettünk olyan tekercseket, könyveket, kódexeket, amelyek a Witcher világ történelmét tárták fel előttünk. Folytatódott Geralt jellemfejlődése is, hiszen szép lassan elkezdte visszanyerni korábbi emlékeit az amnéziája előttről. Ez az a rész továbbá, ahol felvezetésre kerül az utolsó epizód nemezise a Wild Hunt.
A második rész nagy sikere predesztinálta arra a készítőket, hogy elkészítsék a trilógia záró epizódját, amely 2015 tavaszán látott napvilágot és azóta is az RPG-k, de bátran mondhatom, hogy minden videojáték számára követendő példát nyújt. A készítők DRM mentesen adták ki a játékot és láss csodát, a Witcher 3 a legjobban fogyó játék lett a szériában (a mai napig közel 8 millió példány fogyott az alapjátékból), ezzel bebizonyítva, hogy a minőségi tartalomért szívesen áldoznak a játékosok. A tartalom pedig valóban minőségi volt. Nem emlékszem szinte egy olyan küldetésre sem, ami dögunalmas lett volna. Még a halálomnak számító gyűjtögetős questeket is sikerült, vagy humorosan vagy nagyon drámaian tálalni, hogy észre sem vettem, hogy az alapfeladat mennyire együgyű. A fő történeti szál pedig az eddigi legnagyszabásúbb. A szereplők egymás közötti viszonyai, a folyamatos utalások az előző játékokra (az eddigi döntéseink mind számítanak) és a könyvbeli cselekményekre egy igazi RPG orgiává varázsolják a játékot. A mára elcsépeltté vált "hatalmas bejárható terület" itt ténylegesen tele van élettel. Minden bokorban lapul egy szörnyeteg, a sírok és ősi emlékhelyek körül lidércek kísértenek, a kriptákban és barlangokban vérszívó lények és ghoulok tanyáznak. A befejező rész döntéseinknek megfelelően varrja el a szálakat, csak hogy a két kiegészítőben (Hearts of Stone és Blood and Wine) még egyszer újra élhessük a nagy kalandot. A két kiegészítővel együtt én körülbelül 220 órát töltöttem el a Witcher világában és egyetlen percét sem bántam meg. Az utolsó, vámpíros kiegészítő pedig igazi hattyúdala a sorozatnak, méltó búcsú egy örök klasszikusnak.
Habár a Witcher világát a legtöbben (így én is) a videojátékok alapján ismertem és szerettem meg, azóta néhány Vaják könyvet is kiolvastam már. A könyvek és a videojátékok gyönyörűen kiegészítik egymást. A Sapkowski által kreált világ, történelem és karakterek képezik a videojátékok alapjait is, azonban elvitathatatlan, hogy a fejlesztők idővel meghaladták ezeket és akár tetszik Sapkowskinak, akár nem, túltettek mesterükön, nemcsak az anyagiakat tekintve, hanem a történetmesélést figyelembe véve is.
Habár a fejlesztők szerint Ríviai Geralt többé már nem tér vissza teljes értékű főhősként, a Witcher világa továbbra sincs elfeledve. Egyrészt létrehoztak egy nagyon szórakoztató online kártyajátékot, amely épp a mai napon frissül a Homecoming verzióval. Ez a játék a Witcher 3-ból is ismert zsuga, a Gwent. Ugyancsak ez a kártyajáték az alapja a mai napon megjelenő, 30 órás történetet ígérő Thronebreaker - The Witcher Tales játéknak is, amely Meve királynő szabadságharcos történetét meséli el (jó témaválasztás így október 23-án) izometrikus nézetből, szerepjátékos elemekkel, súlyos döntésekkel és hatalmas kártyacsatákkal fűszerezve.
Remélem, hogy Ti is kedvet kaptatok ahhoz, hogy megismerjétek a Witcher világát, amennyiben ezt még nem tettétek meg, ha pedig már túl vagytok rajta, akkor sosem árt néha visszacsöppenni picit és újrajátszani az eddigi részeket vagy kipróbálni a Thronebreakert.
Az eredeti bejegyzés elérhető a TudatosanTomival blogoldalamon.
