Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega nemrégiben egy új játékmódot jelentett be a Company of Heroes 2-höz, amit névlegesen már ismertünk ugyan korábbról, de a bővebb részletekre egészen a mai napig kellett várnunk hozzá. Ennek köszönhetően kiderült, hogy a Theater of War címre keresztelt móka keretein belül a kampánytól eltérő küldetéseket élhetünk majd át, méghozzá egy- és többjátékos módban egyaránt, így legyen szó akár mesterséges intelligencia által irányított ellenfelekről vagy társakról, akár kooperatív opcióról, a kérdéses játékmódban mindkét lehetőség adott lesz.
A Theater of War keretein belül egyébiránt az 1941-ben megtörtént legnagyobb ütközetek kapnak majd helyet – szovjet és német oldalról egyaránt -, a Relic Entertainment célja pedig az volt a lehetőséggel, hogy egy játékmódon belül ötvözze az egy- és többjátékos tartalmakat az újrajátszhatóság oltárán áldozva. Június 25-én kiderül, hogy mindez miként sikerült nekik!
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteDe nagyon jó lesz ez!
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 1 heteJóféle újításnak tűnik, egy próbát látatlanban is megér.