Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve bejelentette, hogy most szerdán, avagy a holnapi napon egy vadonatúj frissítés érkezik a Team Fortress 2-höz, éppen akkor, amikor a régóta várt "Meet the Pyro" rövidfilm is megtekinthető lesz végre. Az update a korábban megszokott rendszerhez hasonlóan ezúttal is egy teljesen ingyenes csomag lesz, amelyben találni fogunk többek között egy Doomsday névre hallgató új pályát, valamint egy vadonatúj játékmódot is, amelynek egyelőre még nincs neve, de az illetékesek szerint a Team Fortress történetének legsötétebb napjait fogja felidézni előttünk.
Az új pálya és játékmód ismét a kékek és a vörösök összecsapásáról fog szólni, amelyben szerepet kap egy rejtélyes tartalmú bőrönd, valamiféle atomfegyver, a Mann Co. Australium, Poppy Joe rakétája, de még Vladimir Bananas is.
Várhatóan tehát igencsak nagy lesz a zűrzavar a Pyromania frissítés betöltését követően, amely egyébiránt 11 vadonatúj achievementtel fogja gazdagítani a játékot, méghozzá egészen pontosan a holnapi naptól fogva.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMarha nagy game!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn is szeretem és jó hogy pakolgatják hozzá a cuccokat
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 hetePoénos game!🙂
jezzahun
13 éve, 11 hónapja és 2 heteérdekes,pénteken ki is probálom… remélem új fegyók is lesznek benne🙂