A múlt napon bekövetkező bejelentéskor egyedül az Xbox 360-as verziók érkezését vehettük biztosra – a Splinter Cell: Conviction ezen változatainak megvásárlói ugyanis egyenes utat kapnak a bétához – ám később egy hivatalos Twitter bejegyzésből megtudtuk, PC-re és PlayStation 3-ra is ellátogat a játék, sőt, az esti órákban a Nintendo Wii is szóba került, mint megjelenési platform. A játék tehát a jelen állás szerint minden valamit is érő rendszerre megérkezik, ám ne merüljünk mély álmodozásba, van itt nekünk még egy teaser trailerünk…
…amely sajnos nem mondd nekünk túl sokat. Azt már a bejelentéskor biztosra vehettük, hogy a Ghost Recon: Future Soldier a jövőben, futurisztikus fegyverekre és képzeletbeli konfliktusokra épít. A teaser tulajdonképpen ebben erősít meg minket, ám szóba kerül benne Oroszország, Afganisztán, de még Norvégia is többek között, így feltehetően egy újabb világméretű konfliktusba csöppenhetünk majd a program betöltése után. Mindez persze csak találgatás, ám ha a trailer után neked is lenne egy jó teóriád ezzel kapcsolatban, azt hozzászólás formájában nyugodtan oszd meg velünk.
braddock
14 éve, 9 hónapja és 2 heteMég jó hogy azóta már többet láttunk!