totyak írta:
Mitől köztudott, ki mondta ezt? Azt tudom, hogy a köztudatban ez a hír ült meg, de szerintem ez marhaság, én nem emlékszem erről hivatalos megerősítésre egyik gyártótól sem, de ha lenne is ilyen megerősítés, azt sem hinném el. Jó marketing duma, de ellentmond a piac törvényeinek. Nem azért gyártanak konzolokat, hogy aztán csak a játékokból hozzon nekik nyereséget. Főleg, hogy a játékok sikerével nem is lehet előre számolni, de ha egy (hasra ütök) 50 ezer Ft alkatrészáru konzolt eladsz 150 ezerért, abból rögtön realizálódik a haszon. Mert azt nyugodtan elhiheti mindenki, hogy ezeket a konzolokat nem nagy költséggel gyártják. Ne mondja már nekem senki, hogy 1-2 évig totál veszteséggel indult a PS4! Mert ugye mire elterjed annyi konzol a világban, hogy arra már kellő mennyiségű játékot el tudsz adni, amiből elvileg a veszteséggel gyártott konzolod hiányát kipótolod, az nem pár hónap. És miközben arra vár a Sony az elején, hogy a szoftver visszahozza az első évben szerinted veszteségesen eladott konzolok árát, addig is gyártják tovább a konzolokat, amik ezek szerint a te elgondolásod szerint szintén veszteséggel készülnek. Egyáltalán nem reális elképzelés. Persze, nekünk egy VGA is 100 ezer Ft, egy PS4 is 120-130 volt, de ezeket is legyártják töredékáron, mivel akkora mennyiségben rendelnek be alkatrészeket, hogy olcsón megkapják, csak nem éri meg nekik olcsón adni, ha drágán is megvesszük. PC ramot is 30-40 ezerért veszel, aztán az is mibe kerülhet? Egy vacak nyomtatott áramkör.
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja