juhaszandor írta:
Nekem a leginkább érthetetlen az volt, amikor a vákumban szupermen tudott beszélgetni. Az űrhajóban volt az apjával, ő mondta neki, hogy üsse ki a falat. Az acélembere megcsinálta és miközben az űr kiszippantotta az összes levegőt, addig ők kellemesen eltársalogtak. Hang viszont nem terjedhet anélkül. A másik dolog a levegő összetétele, annak nagyon hasonlónak kéne lennie a kriptonihoz, hogy az űrhajón és a bolygón is ugyanolyat halljunk. Ha a levegő a földinél könnyebb, akkor magasabbak, ha nehezebb, akkor mélyebbek a hangok. Persze nem akarták úgy megcsinálni a filmet, hogy a komoly jelenetek közben olyan a hangjuk, mint az Alvin és a mókusok animációs film szereplőinek. Mert ha az egyik levegő könnyebb, akkor azon a helyen - bolygó vagy űrhajó - a hang magasabb. A repülés volt a másik nagy dolog nekem. A film többi jelenetében valamilyen platformról el kellett rugaszkodnia, hogy repülni tudjon. Amikor nem rugaszkodott, akkor csak lebegni tudott, de azt nagyon lassan. Az űrben viszont amint meglátta Lois-t, egyből olyan gyorsan tudott repülni, mint amikor elrugaszkodik. A bolygó elpusztulásakor azért tud energia felszabadulni, mert az entrópia(rendezetlenség) megnövekszik. De maga a robbanás nem volt reális. Ha csak nem volt egy adag spéci bomba a bolygón. Ha abból valamelyik aktiválódott a földkéreg elmozdulásakor, annak a robbanása közben a többi is aktiválódott és így robbant fel az egész bolygó.
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások