Ha jól látom, nagyjából egy véleményen vagyunk akkor, ami a játékok pusztán a hossz alapján történő megítélését jelenti. Nekem ennek a módszernek a hiányosságaira a kedvenc példám a Spec Ops: The Line esete. Az ugye egy igen rövid játék, ami ráadásul szerintem csak először üt, de akkor valami brutálisat, így újrajátszani sem igen lehet, mégis, egy pillanatig nem érzeztem úgy, hogy ablakon kidobott pénz lenne az az összeg, amit rá költöttem (azt hiszem, 30 euróért vettem, de 60-at is simán adnék érte), mert egyszerűen olyan élményt adott, amit szerintem sosem fogok elfelejteni. Ha nagyon giccsesen akarnék fogalmazni, talán még azt is mondanám, hogy ha egy játék megérte a pénzét, akkor azt az ember nem tudja, hanem érzi a szívében, amikor végigvitte a cuccot. De félek, ez már tényleg a nagyon szirupos része a dolognak, a lényeg, hogy pusztán kilóra leírni egy játékot szerintem is átgondolatlanság.