OtterWorks_Blogger írta:
Köszönjük a kimerítő elemzést, az ilyeneket szeretjük legjobban a fejlesztés ezen szakaszában! :) Többen jeleztétek, hogy nehézségeitek vannak irányítással, úgyhogy ezt mindenképpen kezelni fogjuk. Jól átláttad, hogy a hajó manőverező képessége fejleszthető, de abban is egyet értünk, hogy ez nem mehet a játékélmény rovására, úgyhogy ezen változtatni fogunk. Remélhetőleg a folyamatosabb és gördülékenyebb irányítás mellett a pause-menü is használhatóbbá válik. Amennyiben ezek után is gondok lesznek vele, mindenképpen átalakítjuk a működését. Természetesen a zene még készül, semmiképpen sem maradhat ki. :) Mások is jelezték az eltűnő raj problémáját, mindenképpen javítani fogjuk és rövidesen sokkal több, és változatosabb koreográfiájú ellenséghullám is bekerül a játékba, amint sikerült őket megfelelően kiegyensúlyozni és beilleszteni a játékmenetbe, a jelenlegiek pedig többségében kikerülnek majd, így - terveink szerint - mindkét általad vázolt probléma megoldódik.
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja