Yanez írta:
Köszönöm a választ! Távol áll tőlem bármiféle személyeskedés, ezért, ha véletlenül így jött át volna a kommentem, akkor elnézést kérek! "Kérlek, magyarázd el, hogy abban mi az építő jellegű hogy"nyilvánvaló okonál fogva nem írtam le hogy benne van Öcsi bácsi mint begyűjthető kártya?" Ezt úgy értettem, látszik, hogy nem vagy egy fifa játékos, mivel ilyen fontos információk is kimaradtak a cikkből, de ha már vetted a tesztre a fáradságot, úgy vélem igazán utánajárhattál volna ennek is. Ez nem egy single sztoris játék, amit néhány óra alatt kitolunk és úgy érdemben írhatunk róla cikket. Egy online-ra (is) kihegyezett játék esetében több időt kell belefektetnünk. Viszont te egy hivatalos oldal tesztelője vagy, így érthető, hogy nincs erre reális időd, de épp ezért írtam, hogy ilyenkor jobban utánalehet járni a dolgoknak, az nem ígényel annyi plusz időt. Főleg az ilyen évenkénti megjelenő játékok esetében fontos ez, hiszen azokat leginkább a frissülő tartalmak miatt veszik, mintsem a grafikai vagy játékmechanikai különbségek miatt. Én azért nem játszom most a játékkal, mert előtte aktívan toltam a fifa 20-at és úgymond egy jóidőre elegem lett belőle. Főleg a sok programozási hiba és az unstabill szerverek vették el a kedvem, no meg hiányoztak a single címekkel való sűrűbb találkozások! Abban reménykedem, hogy a Fifa 22 majd új enginet kap a nextgen miatt és sok hiba lesz javítva. Akkor majd talán visszatérek, de addigra csak távolról követem az eseményeket. Én soha nem tudtam egymáshoz viszonyítani a fifa és a PES játékokat, mivel mindkettő más vonalat képvisel. A PES egy vérbeli szimulátor, míg a fifa szándékosan semi-arcade, így nem csoda, hogy a rajongótábora is nagyobb, de ez ugye főleg a tartalomnak tudható be. Szóval pl a Forza Horizont sem véletlenül játszák többen, mint a Motorsportot. Őket sem célszerű egymáshoz hasonlítani. Persze a foci esetében csak ez a két cím van, így valahol ez is érthető, de azt mindenképp meg kell érteni, hogy a fifa soha nem lesz teljes szimulátor, max ha majd egyszer a konkurencia rákényszeríti, ha valaha is lesz ilyesmi. Mégegyszer, elnézést a nyers modorért!
hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja