Vízhűtéses és AMD modellek is érkeznek a Gigabyte Aorus családba

2017. április 08.
3.7631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
A Gigabyte kapcsán minden évben bővülő kínálatról számolhatunk be nektek, a tavalyi év egyik nagy bejelentése pedig az Aorus család komoly kibővítése volt, hiszen korábban csak kevés piacon kapható gamer laptopokat tartalmazott a széria.

Idén azonban rengeteg új grafikus kártyával fog bővülni, kezdetben rögtön az NVIDIA erősebb modelljeire építkeztek, hiszen bemutatkozott az Aorus GTX 1080 Ti 11G, a GTX 1080 Ti Xtreme Edition 11G, a GTX 1080 Xtreme Edition 8G és a GTX 1070 8G. Nemrég a közeljövő terveiről beszéltek, mely igen aktív hónapokat vetít előre, hiszen érkezik a gyorsabb memóriával szerelt GTX 1080 és GTX 1060-as Aorus modell, valamint elárulták, hogy az RX500-as AMD családból is válogatnak majd.

Vélhetően az RX 580 és RX 570 párosa lesz az első AMD-s Aorus csomag, de ami talán ennél is érdekesebb, az a vízhűtéses kártyák megjelenése, melyek vélhetően a legerősebb NVIDIA kártyákra épülnek majd. A vállalat szeretné, ha az Aorus széria a legkomolyabb modelleket foglalná magában, melyeket 4K játékra és a virtuális valóság kiaknázására használnának a játékosok.
1 hozzászólás

totyak

7 éve, 7 hónapja és 19 napja

Vízhűtéses kártya nálam is elférne, jön a nyár, szegény gépem nagyon szokott izzadni, pörög a venti benne, mint az őrült.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja