Kábel nélkül és sokkal nagyobb felbontással jöhet az újgenerációs PS VR-headset

2019. május 25.
4.3421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Dominic Mallinson, a Sony kutatási-fejlesztési osztályának alelnöke a Collision 2019 tech-konferencián beszélt a virtuális valóság jövőjéről, ennek kapcsán pedig el is hintett néhány dolgot az újgenerációs PS VR-ral kapcsolatban.

Olyan újdonságokat hozott fel Mallinson kulcsfontosságú elemként, mint a mostani PS VR-hoz képest dupla akkora felbontás. A jelenlegi variáns ugyebár 1080p-t tud, míg a Vive Index és Vive Pro már bőven meg tud jeleníteni 1440p-t is, így érthető a kijelentés, ráadásul a HDR-támogatott címeknél is sokkal élesebb színeket lennének képesek így megjeleníteni.

A másik fontos alkatrész pedig, amit Mallinson kiemelt, a kábelek. Emberünk szerint ugyanis a kábelek elhagyása jelentheti a következő szintet ennek a technológiának, és szerinte a Sony esetében is működhetne a Vive-féle adapteres megoldás. Sőt, felhozta, hogy akár olyan megoldást is el tudna képzelni, hogy a kábel jelen lenne, viszont csak opcionálisan, azaz a felhasználó bármikor kihúzhatná, ha vezeték nélküli élményre vágyna.

Fontos megjegyezni, itt nem hivatalos bejelentésekről beszélünk, szimplán Mallinson "hangos elmélkedéseiről", így ne vegyétek készpénznek, hogy ezek az adalékok mindenféleképp meg fognak jelenni az új PS VR esetében.
beszélt a virtuális valóság jövőjéről, ennek kapcsán pedig el is hintett néhány dolgot az újgenerációs PS VR-ral kapcsolatban.'>
7 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 3 hónapja és 24 napja

Akkor lehet hogy inkább megvárom a következő VR szemüveget... de csak akkor ha a mostani címeket is lehet majd rajta futtatni. röhögő smiley

válasz erre

M.O.R.P.H.

5 éve, 3 hónapja és 25 napja

"sokkal élesebb színeket lennének képesek így megjeleníteni. "
Ez tetszik! Kifejtenéd ezt kicsit jobban, hogy értsük! Milyen az éles szín??? Bakker...

válasz erre

marco

5 éve, 3 hónapja és 26 napja

Mordorer írta:
Jó döntés elhagyni a kábeleket, ez volt a legnagyobb buktatója a dolognak.
Sokszor szó szerint. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 3 hónapja és 26 napja

Jó döntés elhagyni a kábeleket, ez volt a legnagyobb buktatója a dolognak.

válasz erre

Tommy

5 éve, 3 hónapja és 26 napja

Ez nagyon jól hangzik!

válasz erre

Direktor

5 éve, 3 hónapja és 26 napja

A kábelmentesség nagyon jót fog neki tenni! Végre.

válasz erre

Moby Dick

5 éve, 3 hónapja és 26 napja

A kábel nélküliség nagyon jó lenne.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Monyo profiljamarco profilja