Bezárhat a Telltale Games, elkaszálták a stúdió jövőbeni projektjeit

2018. szeptember 22.
7.3461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Derült égből jött villámcsapásként a hír, mely akár első olvasatra szimpla kacsa is lehetne, azonban sajnos nagyon úgy néz ki, hogy a Telltale Games bezár, ráadásul minden jövőbeni projektjüket elkaszálták.

Több alkalmazott is arról számolt be, hogy már nem dolgoznak a stúdió berkein belül, majd egy, a neve elhallgatását kérő egyén azt nyilatkozta a USgamer magazinnak, hogy a Telltale Games valóban felfüggesztésre kerül, ami nem meglepő annak fényében, hogy már jó ideje olyan beszámolók érkeznek, miszerint a vezetőség folyamatos nyomás alatt tartja a csapatot, hogy a lehető leghamarabb adjanak ki újabb és újabb játékokat.

Először arról szólt a fáma, hogy egy 25 fős brigád még ott marad, akik befejezik a jelenleg futó The Walking Dead: The Final Seasont, azonban, mint az kiderült, ők nem Clementine kalandját fogják lezárni, hanem bizony a Minecraft: Story Mode-ra lettek ráállítva, ezt pedig egy szintén a neve elhallgatását kérő alkalmazott nyilatkozta a már említett magazinnak, így nem csak olyan projektek lettek elkaszálva, mint a megszellőztetett Stranger Things-játék, a The Wolf Among Us második szezonja, de a The Walking Dead: The Final Season sem fog befejeződni.

Továbbá a cég egykori társalapítója, Kevin Bruner is megosztott egy blogbejegyzést, aki bár már nincs a Telltale Gamesnél régóta, viszont irományában egykori munkahelyének bezáratását siratja. Amint van fejlemény az ügyben, azon nyomban szólunk, reméljük, hogy sikerül valamit kiötletelniük, roppant mód hiányoznának a műveik, ha eltűnnének a piacról...
9 hozzászólás

WarriorAutobot

6 éve, 19 napja

Elég brutális hír így a hétvégén, de sajnos ezzel nem lehet mit tenni. Lehet a játékaik jók voltak, de nem elég jók ahhoz hogy nyereségesek legyenek.
Mondjuk a cel shade grafika nekem se a kedvencem, azt már pár éve cserélni kellett volna!

válasz erre

Direktor

6 éve, 20 napja

fighterlaci írta:
Na nemár!!! meglepett smiley Mi lesz azokkal akik season passt vettek? meglepett smiley
Főleg úgy hogy a PS Store-on jelenleg is fut a Season Pass, meg az előrendelői reklám. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

6 éve, 20 napja

Na nemár!!! meglepett smiley Mi lesz azokkal akik season passt vettek? meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 21 napja

Nem szeretem a játékaikat, és a kiadási dolog, hogy több részben adják ki, az sem tetszik, de sajnálom hogy megint behintenek egy sokak által kedvelt stúdiót sóval. szomorú smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 21 napja

Nagyszerű baszki. Ennek is annyi. szomorú smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 21 napja

[Tiltott felhasználó!]

Patrik94

6 éve, 21 napja

Na neeeeeeeee!!!!!! meglepett smiley meglepett smiley meglepett smiley

Nem vagyok a rajongójuk de ez szörnyű hír. Basszameg a fos Minecraft!!!!

válasz erre

Pixelhexer89

6 éve, 21 napja

Derült égből villámcsapás. Én úgy tudtam, hogy elég sikeresek ezek az interaktív kalandjátékaik, még ha engem hidegen is hagytak. De ezek szerint nem. Viszont azt elég furcsának tartom, hogy ebből eddig semmi nem szivárgott ki. Gondolom nem egyik napról a másikra derült ki, hogy csődbe mennek. Nem lehet, hogy valaki szeretné őket megszerezni, de az adósságállományhoz nem füllik a foga?! Valami azért bűzlik ebben a témában...Maximum jön megint a THQ Nordic és ezeket a jogokat is felvásárolja mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

6 éve, 21 napja

[Tiltott felhasználó!]

The Walking Dead: The Final Season
7.400 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja