Terminator Salvation

2009. augusztus 28.
73.1271
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Több mint egy évtizeddel a zseniális második rész után, 2003-ban készült el a népszerű Terminator-univerzumban játszódó harmadik mozifilm. A rendezői székben az első két epizód mágusa, James Cameron, helyét Jonathan Mostow foglalta el, ez pedig sajnálatos módon az eredményen is tükröződött. Így amikor felröppent a hír a negyedik felvonás forgatásának megkezdéséről, a rajongók nem csak azt várták el, hogy egy ízig-vérig élvezetes poszt-apokaliptikus filmet kapjanak, hanem a sorozat megtépázott hírnevének visszaállítását is. A végterméket már bárki megtekinthette a filmszínházakban, a remekbeszabott trailerek ellenére McG uraságnak eléggé felemás alkotást sikerült összehoznia.


Természetesen a Salvation, azaz Megváltás alcímet viselő Terminator is megkapta a blockbustergyanús mozgóképeknek kijáró videójátékos feldolgozást, a kaptafához pedig az idei évig remekül csengő nevet, a GRIN csapatát rendelték. Robotokat lövöldözni klafa dolog, a világ adott, már csak a megfelelő hangulatot kell beletölteni, hogy az X-Men Origins: Wolverine után ismét egy korrekt, a nagy testvér színvonalát megütő adaptációt vehessünk kézbe. A kiadott trailerek alapján a svéd fejlesztők remek úton jártak ahhoz, hogy teljesítsék elvárásainkat, valahol azonban letértek erről a biztos ösvényről, amelynek egyenes következménye lett az a borzalom, amely Terminator Salvation címmel kisiklott a boszorkánykonyhájukból.


Terminator Salvation - 2. kép

A játék - az utóbbi időben egyre trendibbé váló módon - nem a mozifilm eseményeit ülteti át interaktív formátumba, hanem egy attól eltérő szálat bontakoztat ki. A helyszín ismét az Angyalok Városa, a romba döntött Los Angeles, viszont két évvel Sam Worthington felbukkanása előtt, 2016-ban rójuk a törmelékes utakat. Ekkor még John Connor, akinek a hangját és a külsejét nem Christian Bale kölcsönözte (talán sejtett valamit a produktum minőségéről), egy átlagos talpas baka volt az Ellenállás soraiban, nem pedig az a személy, akivé anyja nevelte, az emberiség rettenthetetlen vezére. Hű társai azonban már ekkor is akadtak: Blair Williams, Barnes és Angie Salter. Közülük az első kettő ismerős lehet a film történéseivel tisztában lévő olvasóinknak, ott az elképesztő nevű Moon Bloodgood és a rapper Common keltik őket életre. Ez a jó szokásuk szerencsére a videójáték esetében is megmaradt, mind külsőjüket, mind orgánumukat a készítők rendelkezésére bocsátották. A harmadik segítőtársunk friss arc, elméletileg az Ítélet Napja előtt tanár volt, bár erről egy szó sem esik a kalandok során. Amikor beszél, Rose McGowen hangját hallhatjuk, aki szintén ismert név a szakmában. Gyakran tűnnek fel más járókelők is, akik szintén támogatják küldetésünket, jelentőségük azonban csekély.

Terminator Salvation - 3. kép

A sztori egy mentőakció körül "bonyolódik". John a kapott parancsnak ellenszegülve útnak indul, messze az ellenséges vonalak mögé, hogy szerencsétlenül járt társait kimenekítse. Először csak Blair tart vele, de ez cseppet sem zavarja abban, hogy nekivágjon a veszedelmes feladatnak, mert filozófiája szerint miért is lenne jobb, mint a gépek, ha legalább nem próbálná meg. Pár pályán belül megérkezik a többi utánfutója is, akik elámulva mérhetetlen karizmáján, azonnal magukénak érzik az őrült missziót, és szempillantás alatt elkezdenek hinni Johnban, aki végre elindul a nagyvezírré válás rögös csigalépcsőjén. Mindezt akár érdekfeszítően is meg lehetne valósítani, de ebben az esetben sem villogtak igazán a fejlesztő srácok. A karakterek motivációja nincs eléggé kibontva, nem elég erős ahhoz, hogy a játékos fennakadás nélkül elhiggye, hogy valóban vezérli őket valami magasztos eszme, ami a cselekedeteikre befolyással van. Minden csak úgy egyszerűen, különösebb fordulatok nélkül megtörténik, és hiába hangzanak el erőteljes(nek szánt) mondatok, ha azok inkább ingerelnek röhögésre ahelyett, hogy élővé, szerethetővé varázsolják a szereplőket.


Terminator Salvation - 4. kép

A fentiek pedig elsősorban annak a következményei, hogy a Terminator Salvation valami elképesztően rövid program lett. Hiába áll a küldetésfüzér 9 fejezetből, ha ezek közül a terebélyesebbeken is át tudunk jutni maximum fél óra alatt. Egy kis fejszámolás után könnyedén kipottyan az eredmény: 4-5 óra alatt még a legalaposabb, legkezdőbb gamerek is ki tudják pörgetni a cuccot. Mégis ez a játék egyik legnagyobb pozitívuma (a másik a főmenü, amely kellően hangulatos és ízléses kinézetével téveszti meg a gyanútlan érdeklődőket), amely meglehetősen furcsa kijelentésnek hathat. Ám korántsem az, és erre sajnos már pár perc ismerkedés után rájövünk.


Terminator Salvation - 5. kép

Nagybetűs hangulat. Nos, ez az amire hosszas kutakodás után sem fogunk ráakadni ebben az alkotásban. Ez talán még nem lenne akkora probléma, ha a kistestvér, a kisbetűs feeling beugrana helyette, de ezúttal ő is a távolmaradás mellett tette le voksát. Mindez abban csúcsosodik ki, hogy percenként kérdezgetjük magunktól, hogy mitől is Terminator-játék a Salvation. Persze megjelennek a filmben megpillantott gépezetek (T-600, mototerminator, harvester és a kezdetleges gumibőrű infiltrator), a város romokban áll, és feltűnnek a humánok is, de ezek az alapkövek komolyabb (leginkább semmilyen, azaz tegyük bele ezt meg azt, 'oszt' biztos jó lesz) elképzelés nélkül vannak összedobálva, nem is csoda, ha hangos robaj kíséretében összeomlanak.

Persze erre rásegít az is, hogy egyáltalán nem érezzük az összecsapások súlyát, elkeseredettségét, azt, hogy valahol az emberiség sorsa a tét. Hőseink fáradhatatlanul robotolnak előre, mindent probléma nélkül megsemmisítve, ami keresztezi a haladási irányukat. Meghalni természetesen csak az általunk terelgetett Johnny srác tud, a többiek kizárólag akkor patkolnak el, amikor a készítők jónak látják. Nincsenek epikus méretű harcok (mint amilyet az egészen korrekt intróban is láthatunk), nincsen éjszaka, kizárólag nappal, a lélekemelő napsütésben hancúrozhatunk robot pajtásainkkal.

Terminator Salvation - 6. kép

A játékmenet két összetevőből áll, az egyik, amikor gyalogosan, kicsiny csapatunkkal hátunk mögött (a játék során egyetlen pillanatig sem fogjuk egyedül felvenni a harcot a terminátorokkal, ami a "valóságnak" bizonyára megfelel, de ezzel együtt a felénk masírozó gépek láttán érkező páni félelem - lásd Terminator 1 - is kimarad a programból), a másik pedig, amikor valamilyen mozgó járműre telepített nagy erejű üteg mögött csücsülve oltjuk ki a vörös fényt a fémhulladékok szemüregéből. Utóbbiból szokatlanul sok van, nagyjából minden második pályán belebotlunk ilyen agyaggalamb-lövészetbe. A mozgó alkalmatosságot, legyen az vonat, buggy vagy egy harvester, sosem mi irányítjuk, nekünk mindössze a bal egérgombra kell tapadnunk, és megállás nélkül nyomogatnunk azt. Ezek a részek kellően pörgősek, de pontosan nulla olyat mutatnak, amelyet eddig nem láttunk volna valahol máshol, ráadásul fájdalmasan egyszerűek is.

A harmadik személyű nézetben vívott harcokról már hosszabban értekezhetünk. Az eredményességünket komoly mértékben befolyásolja a fedezékrendszer használata, amelybe szerencsére nem köthetünk bele. Elsőrangúan ellátja feladatát, valamint azzal, hogy az egyik fedezékből átvetődhetünk a szomszédos másikba, még több lehetőséget is kínál, mint a többi TPS. Ennek a pontos alkalmazása talán nem lesz elsőre világos (legalábbis nekem nem volt az), de érdemes megtanulni, mivel az egyébként is könnyű összetűzéseket a vérciki szintre egyszerűsíti.


Terminator Salvation - 7. kép

Ez köszönhető a velünk szemben felsorakozó armadának is, amelyeknek nem is igazán az intelligenciájukkal van probléma (kb. úgy viselkednek, ahogy egy terminátortól elvárjuk), hanem azzal a - valószínűleg tudatos fejlesztői döntéssel - hogy a gépek nem képesek megkerülni a romokat, amelyek mögött bujkálunk, és ezzel együtt minket sem. Vicces jeleneteket produkál, ahogy a rettenetes halálosztó gépezetek begördülnek az ellőttünk elterülő terep közepére, és ott próbálnak szambázni össze-vissza, miközben gőzerővel tüzelnek ránk, ahelyett, hogy tennének három lépést a hőseinket rejtő faldarab mellett, hogy tiszta célpontot találjanak. Persze mi lazán körbejárhatjuk ezt a mini "arénát", melynek hála mindig a legkedvezőbb szögből süthetjük el pukkanóinkat.

Meglehetősen kevés típusú robottal fogjuk összeakasztani a bajszunkat, talán 5-6 félét sodor elénk a Skynet parancsa. Többségük erősen páncélozott, azaz nem mindegy, hogy mivel és melyik alkotóelemüket lőjük. Ebből adódik az, hogy némi taktikázásra is szükségünk lesz a magabiztos előrenyomuláshoz, amelyben természetesen harcostársainknak is kulcsszerepe lenne. Ők azonban eléggé felemásan teljesítenek ebben az élethalálharcban. Számtalan alkalommal képtelenek kihasználni, hogy eltereljük a gépek figyelmét, amelyek így éppen a hátukat mutogatják díszes kompániánk felé, akiknek csak néhány lövésre lenne szükségük az újabb elhullott fémkatona megteremtéséhez. Ehelyett egy helyben állnak, és bámulják az előttük kibontakozó panorámát, amelynek résztvevői néhány nyikorgó gépezet és John Connor, aki kétségbeesetten lapul egy vasbetondarab mögött, miközben minden, tűzerővel ellátott, beprogramozott entitás őt próbálja halottá deformálni. Máskor pedig a derék ellenállók probléma nélkül, megdöbbentő hatékonysággal oldják meg az ilyen szituációkat.


Terminator Salvation - 8. kép

Érdemes pár szó erejéig megemlékezni a fegyverarzenálról is. No nem azért, mintha olyan különleges darabokat tartalmaznának, hiszen standard, egyéb játékokban számtalanszor használt eszközöket (M16, shotgun, RPG, gránátvető, csőbomba stb.) kaparinthatunk magunknak. Ezeket úgy emelik ki a környezet egyhangú barnájából, hogy zöld körvonalakkal ruházzák fel őket, amelyek gyönyörűen átlátszanak még a falon is, ha a közelükben vagyunk. Mondanom sem kell, hogy ez mennyivel rombolja tovább az amúgy is csak minimálisan jelenlévő hangulatot. Ez a körvonalazósdi egyébként a svéd srácok mániája lehet, ugyanis társaink gyönyörű fehér vonalakat és nagybetűkkel kiírva a nevüket kapják maguk köré, amint beszélni kezdenek, a terminátorok gyengepontját pedig vörös szín határolja.


Terminator Salvation - 9. kép

Los Angelesről, mint az események színhelyéről már tettem említést. A város azonban kevésbé vészelte át az évek dúlását, mint amennyire számítani lehetett rá. A radikális különbségek megszűntek, minden ugyanolyan barna, napsütötte, akárhová is vezet az utunk. Felfedezni egyáltalán nem tudunk semmit, egy meglehetősen szűkre méretezett csőben kell végighaladnunk a missziók során. Ennek pedig egyenes ági leszármazottja az unalom érzése, hiszen hiába rövid a játék, ha azt a pár órácskát is ingerszegény, egymáshoz gyakran hasonlító pályaelemek között kell elvegetálnunk. Ráadásul a szüntelen hentelésbe se menekülhetünk, mivel a csatározások szabad folyását nagyjából 5 percenként megszakítja valamilyen lényegtelen, nevetséges, gagyi átvezető videó, amelyek után sokszor találjuk magunkat olyan helyzetben, amelyről fogalmunk sincs, hogyan következhetett az előzőekből.

Terminator Salvation - 10. kép

Gyűjtögetni nem tudunk, a nagyfokú linearitás miatt az újrajátszási faktor konvergál a nullához, és slusszpoénként még a multiplayer funkciót is sikerült kifelejteniük a felháborítóan szegényes felhozatalból. Valamelyest javítja a képet a co-op megléte, azonban az óidőknek megfelelően csak osztott képernyőn tudjuk kiélvezni szépségeit, a hálózatot elfelejthetjük.

A cikk végéhez közeledve érdemes rátérni a külsőségekre is. A grafika közel sem olyan borzalmas, mint a produktum nagy része, a főszereplők például bőven elfogadhatóan néznek ki, de a különféle terminátorokra sem panaszkodhatunk. A lepusztult nagyvárosi környezet megteremtése már közel sem sikerült ilyen jól, az objektumok nagy része elkeseredett háborút folytat az alacsony felbontású textúrákkal. Továbbá a mozgó entitások animációja is képes mosolyt csalni az arcunkra. Összességében egy korrekt iparosmunka, amely elénk tárul, de a középszerből esélytelen kitörni.


Terminator Salvation - 11. kép

A hanghatások esetében is hasonlókat állapíthatunk meg. A neves színészek elfogadható munkát végeztek, de Christian Bale hiánya azért érződik. A fegyverropogás olyan semmilyen, nincs benne elég dinamika, elég erő, amely elhitetné a játékosokkal, hogy valóban egy nagy kaliberű tűzszerszámmal osztja az ólmot. A zenei motívumok közül szerencsére nem hiányzik a klasszikus Terminator-theme, csak sajnos ritkán csendül fel. A többi szám kellően egyhangú ahhoz, hogy ne kelljen kiemelnünk őket.

Az eddigiek alapján is látható, hogy a Terminator Salvation büszkén viselheti az idei év egyik legrosszabb, legfeleslegesebb alkotása titulust. Hibáinak felsorolása hosszabb ideig tart, mint a játék végigjátszása, és a nyomokban felbukkanó pozitívumok korántsem elegek ahhoz, hogy jó szívvel emlékezzünk rá pár hónap múlva. Az idei év bőséges volt külső nézetes akciójátékokból, és bár kevés sikerült közülük kiemelkedően, a többségük lazán lekörözi jelen tesztalanyunkat, így akinek erre a stílusra van ingere, inkább azokkal próbálkozzon, a Terminator Salvationt pedig nyugodtan engedjük át az enyészet karmainak.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

4 hozzászólás

Braddock

9 éve, 7 hónapja és 18 napja

Szerintem meg nagyon is jó játék lett!

válasz erre

Bishop

11 éve, 7 hónapja és 15 napja

Kipróbálhatod nyugodtan, jó gém nem elsz, de egy erős átlag bőven meg van. Vannak bene jó pillanatok is.

válasz erre

Shade

11 éve, 8 hónapja és 2 napja

Úristen és én majdnem kipróbáltam.

válasz erre

Vendég

11 éve, 8 hónapja és 3 napja

"Ez talán még nem lenne akkora probléma, ha a kistestvér, a kisbetűs feeling beugrana helyette, de ezúttal ő is a távolmaradás mellett tette le voksát."

"Ehelyett egy helyben állnak, és bámulják az előttük kibontakozó panorámát, amelynek résztvevői néhány nyikorgó gépezet és John Connor, aki kétségbeesetten lapul egy vasbetondarab mögött, miközben minden, tűzerővel ellátott, beprogramozott entitás őt próbálja halottá deformálni."

Ezeken nagyon jót derültem!

Egyébként nem vártam volna, hogy egy T-játékot engednek így kijönni. Iszonyat kakának tűnik a teszt alapján.

válasz erre
Terminator Salvation
8.290 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

gery1113 profilja