Ratchet & Clank: Tools Of Destruction

2008. február 19.
79.5641
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A legnagyobb platform királyok kétségtelenül a 16 Bit-es konzolok érájában láttak napvilágot. Akkoriban valóban egy virágzó műfaj volt, ami mára sokat veszített fényéből. A világ folytonosan változik és vele együtt a trend is állandó jelleggel átalakul. Ha vetünk egy röpke pillantást a kilencvenes évek klasszikusaira, akkor máris szemet szúr, hogy abban az időben hatalmas népszerűségnek örvendett a platform, mint stílus irányzat, mely nem kisebb nevekkel ajándékozta meg az elektronikus játékgépek rajongóit, mint például Sonic, Mario, Cool Spot, Donkey Kong, Mega Man, Pitfall, Vectorman.


Vagy említhetném még a számos kiváló Disney produktum imádnivaló játékadaptációját. Az Aladdin, a Dzsungel Könyve és az Oroszlánkirály mind-mind fényesen ragyogó jump & run csillagok voltak. Az első Sony konzol megjelenésével sikerült öregbíteni a műfajt, de a PlayStation 2 érkezésével viszont leszálló ágra került a platform irányzat és helyüket átvették az FPS, autós és egyéb más stílus képviselőinek hadai. Ha két igazán kiemelkedő, minőségi és maradandó alkotást kellene megneveznünk mi habozás nélkül kiáltanánk hangosan Jak és Ratchet nevét bele az éterbe.

Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 2. kép

Miután a Naughty Dog szakított Crash Bandicoot-tal és az Insomniac a Spyro-val, kissé belénk költözött az aggodalom lehangoló érzése és feltettük ezerszer a kérdést, hogy akkor most kimúlt a két legjelesebb őrláng is a tornyokon? Hálát adunk az égnek, hogy végül mégsem így alakult a dolog. A Pajkos Kutyáék kiötlötték a mókás Jak & Daxter duót, ám ezen idő alatt az Álmatlanságban szenvedők sem ültek ölbe tett kézzel, ehelyett ők is faragtak egy hasonlóan jól sikerült párost, akik Ratchet & Clank néven híresültek el a játéktörténelemben. Így máris helyben volnánk, hisz megérkeztünk a jelen generáció legfényesebb platform csillagához, a Ratchet & Clank: Tools Of Descruction-hoz. Azért bevallom, hogy nálunk egy kissé forró volt a hangulat annak idején, mert az Insomniac nem ezzel a címmel kívánt debütálni a Sony elegánsan csillogó, fekete szörnyetegén. Az első bejelentett címük a Resistance volt, ami teljes mértékben felborította az addig kialakult képet róluk. Volt ám fejvakarás! Az elragadó lila sárkány és Ratchet-ék kalandjai után hogyan is csöppentek egy véresen komoly FPS fejlesztés munkamenetének kellős közepébe? Ez most már senkit sem érdekel. A Resistance kiválóan muzsikált és emellett a srácoknak bőven maradt idejük tető alá hozni Ratchet & Clank legújabb, első HD-s kalandját is. Mindenki boldog lehet, hisz kaptunk egy remek belső szemszögű lövöldét és egy újabb platform kiválóság folytatást. Egy rossz szavunk sem lehet.


Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 3. kép

Aki esetleg nem ismerné a furcsa párost, azoknak egy gyorstalpaló következik. Ratchet egy hús-vér ööö?, nem is nagyon tudom, hogy miféle teremtmény is igazából. Leginkább, egy, két lábon járó cicusra hasonlít, ám ahhoz túl nagy füleket rajzoltak neki az aranykezű grafikusok. Szóval valami aranyos, kis szőrös, hosszúfülű macskaféleségben fogunk kiegyezni a végén, aki egy irdatlan nagy csavarkulccsal gyepálja az ellent. Clank barátunk viszont egy merőben eltérő figura. Ő egy csöppnyi robot, aki megszökött a sorozatgyártás futószalagjáról, öntudatra ébredt, és az óta önálló életet él, a szerelőzseni, Ratchet társaságában. A duó remekül egészíti ki egymást és nagyon nagy cimborákká váltak közös kalandjaik során. Epedve vártuk már ezt a legújabb epizódot, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon mire lesznek képesek az alkotók a PlayStation 3 nem gyenge hardverével grafikai fronton, és mi minden nyalánksággal halmoznak el ismét minket.

Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 4. kép

A történet ott kezdődik, hogy Ratchet szerel. Mi mást is csinálhatna, a kis botcsinálta, ezermester. A bekrepált légi járműalkalmatosságát próbálja működésre bírni, de látszólag kevés siker koronázza erőfeszítését. Clank közben egy videó hívást fogad Kwark kapitánytól, akit megtámadtak a Bolygóközi Védelmi Központban. Nyoma is vész hamar a zöld ruhás UFO szerű cimborának. Ratchet erőt vesz magán, helyrepofozza végre a verdát, és azonnal kezdetét veszi a mentőakció, vagyis csak hogy venné, mert hosszúfülű uraságunk elbaltázza a navigálást, és ripityára töri a repkedő légi robogót. Felkenődnek egy magtermett repülő objektumra. Innen gyalogosan kell folytatniuk a mentőakciót, de már a mi irányításunk alatt. Kezdetét veszi a móka. A frontális karambol következményeképp, az első szakasz teljesítése után későn érkeznek a megadott helyszínre, de még összefutnak a tettesekkel. Válthatunk néhány keresetlen szót a kis görény, univerzum leigázásnak álmát dédelgető furcsa szerzettel, aztán menekülőre is fogjuk a dolgot egy űrhajóval. Egy új planéta következik, ám a landolás itt sem lesz elég sima, ez a gép is darabokban hever a buja aljnövényzet lágy ölén. Ha már itt vagyunk, akkor irány a sűrűje.


Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 5. kép

Az első bolygó egy nagyon fejlett civilizációt hordoz a hátán. Az elénk táruló világ kísértetiesen hasonlít az Ötödik Elem című filmben látottakhoz. Hatalmas felhőkarcolók meredeznek az ég felé, melyek között megannyi lebegő jármű szeli sebesen az étert. Nagyon komolyan összehozták a srácok. Körülöttünk egy nyüzsgő forgatag éli mindennapos életét Hozza a Luc Besson által megálmodott és vászonra vitt hangulatot, ám ez nem hat az újdonság érzésével, hisz az első epizód óta jelen van ez a környezet, de azért ilyen minőségben még nem volt lehetőségünk megcsodálni a grafikusok keze munkáját.
A játékmenetben sem történtek komolyabb változások. Az ellenség kiirtásában egy megtermett csavarkulcs és egy halom ötletes fegyver lesz a segítségünkre. A likvidálás után futhatjuk a gyűjtögető köreinket, mert valóságos csavarzáport hagynak maguk után a delikvensek. A csavarok pedig nagyon fontos szerepet töltenek be Ratchet-ék univerzumában. Tudniillik, ők azzal fizetnek mindenért.

Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 6. kép

Csavarok = money, zseton, guba és lóvé. Mire is kell a sok fizetőeszköz? Az összeharácsolt csavarkészletünkért vásárolhatjuk a további pusztító fegyvereinket, vagy fejleszthetjük tovább a meglévőket. A sorozat készítői híresen nagy ötlet gyárosok, ha a fegyverekről van szó. Az ég egy adta világon minden ultramodern romboló megoldást felvonultattak már a korábbi részek folyamán, de még mindig van új a nap alatt. A Groove gránát viszi ezúttal a pálmát. Fogod, eldobod, szétnyílik és egy pörgő-forgó, diszkó fény pattan a magasba, melyből dől a nóta, grúvi módra. A muzsikától az ellen önfeledt denszelésbe merül, így válva szabad prédává, morcos cicusunknak. Ezt meglátod, oda csinálsz, akkora fergeteges móka. Feldolgozni a látottakat csak az első röhögő görcs után fogod. A zselatinsűrítő is odatesz a vigyorfaktornak egy lapáttal. Ez nem is fegyver, sokkal inkább egy hasznos segítőt köszönthetünk benne. A feltöltött sűrítő ruganyos zselatin platformokat képez számunkra, hogy a magasabb helyeket is gond nélkül megközelíthessük. Rohadt jól néz ki, ahogy a zöld massza ringatózik, mint egy puding kocka.


Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 7. kép

Kedvenceink tele vannak hi-tech mütyürökkel. A grind-olós cipővel korlátokon és síneken csúszkálhatunk a la Sonic Adventure, a mágnes talpú lábbelivel, pedig akár fejjel lefelé is sétálhatunk az arra kijelölt felületeken. Amennyiben az esést szükségeltetik csillapítani, akkor Clank barátunk alakul helikopter rotorrá, amolyan jet pack light megoldásban. A kis konzervdoboz külsejű cimboránk hátizsákként pihen Ratchet hátán és beveti magát, ha éppen szükséges. Aranyos kooperáció. Az arzenál könnyebb áttekintését egy átlátható és gyorsan megjeleníthető felület segíti, mely grátisz teljes mértékben személyre szabható. Két gombnyomás és máris egy új fegyverrel riogatjuk a jó népet. Kikkel fogunk találkozni kalandjaink során? Egy tonna furcsa figurával. Férgek, robotok, lebegő szörnyetegek és szakaszonkénti boss-ok állják utunkat. Ritka undorító kreálmányokkal hoz össze a sors, annyi szent, de persze segítőkre itt is szert teszünk időnként, ám ők sem azok a mindennapos fajta.

Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 8. kép

A pályák kellő változatosságáról a bolygóközi utazgatásaink gondoskodnak. Új bolygó, új környezet, új város, ahol különféle feladatok teljesítése a cél. Nem kell ettől megijedni, mert a PAUSE menüben mindig megtalálhatjuk, hogy miket kell még véghez vinnünk az adott planétán a továbbjutás érdekében és melyek azok, amiket már ki is pipálhatunk. Nem bonyolult műveletekről van itt szó csak alaposan be kell barangolnunk a helyszíneket és adni fogja magát mindig a szituáció. A terepen vannak a shop-ok is, ahol az áhított tuning felszerelésekre tehetünk szert, persze csak miután leszurkoltuk az árát, csavarokban.


Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 9. kép

Mindent egybevetve nagyon korrektül összetákolták ezt a PlayStation 3-as epizódot. Foglalkoztak vele és ez bizony meg is látszik rajta. A grafika nagyon szép, káprázatosan színes, üdítően vidám és az említett bolygóközi utazgatásoknak hála, az egyhangúság vádja nem áll meg a lábán. A felbontás viszont sajnos ?csak? 720p-ig támogatott, de amit ebből lehet, azt ki is hozták becsülettel. Ilyen egy vérbeli, modern platformer. Akik a korábbi epizódokat már elkoptatták, azok nem biztos, hogy lelkesedni fognak érte, hiszen a grafikát leszámítva vajmi kevés újdonság került a kotyvalékba. A SIXAXIS motion szenzorja nagyrészt ismét kihasználatlan marad, de amikor aktív, akkor az bizony felettébb élvezetes. A zuhanások alakalmával az irányítás a mozgásérzékelőre hárul, ami nekem nagyon megtetszett és vagy ötször nyírtam ki magam csak azért, hogy még egyszer nekivágjak a szabadesés felemelő folyamatának. A hatalmas magasságok elkábítják a játékosok agyát, ugyanakkor kényeztetik az érzékeket.

Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 10. kép

Én már csak a rezgő funkciót hiányoltam, de azt borzalmasan. Az élményfokozásban nagy szerepe van a fizikai behatásoknak is, és jóval áthatóbbá képesek tenni egy-egy szituációt. Talán a következő epizódban pótlásra kerül a fájó hiányosság. A frame rate problémák időnként beárnyékolják a róla festett kellemes képet, de nem tud komolyabban belerondítani az remek összhatásba és egy ilyen végletekig telepasszírozott, lélegző nagyváros megjelenítésénél elnézhető ez a kis esztétikai hiba. Az Insomniac-os srácok jelenleg a Resistance 2-n mesterkednek, de nincs kizárva, hogy érkezik újabb Ratchet is a repertoárba. Szerény véleményem szerint viszont már eljött az ideje nyugdíjba küldeni kis hős duónkat. Szép volt, jó is volt, élveztük is, szeretjük is, de én örülnék valami újnak, valami frissnek. Akinek az első randija lesz velük, azok egy felhőtlen szórakozás elé néznek, és nem csinálnak rossz vásárt a vételével, de akik már ötödszörre futnak neki a brand-nek, azok óvatosan közelítsék, mert lehet, hogy nem hoz akkora fejlődést, mint amekkorát elvárnak az új generációs felvonástól.


Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 11. kép

A Naughty Dog-ék háza táján pletykálnak egy esetleges Jak & Daxter feltámadást is. Őket szó, mi szó, sokkal jobban a szívembe zártam és szívesebben látnám viszont HD-ben a képernyőkön. A Ratchet & Clank gyorsan jött, és hamar megy is. A játék javarészt a már előtt klisékből van összegyúrva. Nem lesz klasszikussá, nem válik ügyeletes kedvenccé, de hatalmas űrt töltött be a Sony harmadik platformján, erre szüksége volt már a népnek. A félresikerült Sonic mellett egyeduralkodó még a pályán, de ahhoz ez már kevés, hogy sokáig a helyén is maradjon. Meglátjuk, hogy mit hoz még a jövő a platform műfaj számára, de az viszont szomorú és tényszerű, hogy egyre kevesebb az ilyen igényes jump & run alkotás a konzolokon. Most más a divat, más a trendi.

Ratchet & Clank: Tools Of Destruction - 12. kép

36 hozzászólás

Vendég

13 éve, 11 hónapja és 3 napja

Vendég írta:
válaszolok a kérdésekre sorban.mert én nekem mag van a ratchet összes része.és mindet végigvittem.jó játék.hát az a tanács hogy nem is kell kiszabadítani vagy játszanod kell (comics)vagy más bolygóra menni.hát végig kell menned a 2-ben.A jak and dexter is nagyon jó játék,megvan nekem az 1,3 része.és öt része van a ratchetnek
az jó mer a tools of destructionba nemtom hogy lehet elérni a titkos fegyót.meglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley

chriss

válasz erre

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 27 napja

Sziasztok SOS ma vettem egy 80gb-os ps3 és nem mey rajta a TOOLS OF DESTRUCTION játék azt irja hogy nincs elég hely a vinyón

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 3 napja

Sziasztok!
a ratchet and clank future tools of destruction 3. pályáján amikor zuhanunk le és rakéták jönnek felénk szinte lehetetlenség irányítani

mit csináljak??????

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 17 napja

nekem nincs meg egyik rechet and clank de meg fogom kapni majd ps2-re a 3-mat de sajna még egyik sincs meg:Cousteau-d:meglepődött smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 21 napja

hogy lehet elővenni a ratchtet 3-ban a lézerkardot? xg71@freemail.hu

válasz erre

Vendég

16 éve, 24 napja

Sziasztok. Hogy lehet elővenni a ratchtet3-ban a lézerkardot? Valami kód kell hozzá, de nem tudom mi az. Tud vki segiteni?

válasz erre

Vendég

16 éve, 1 hónapja és 4 napja

Én nekem még csak a Ratchet Gladiator van meg.
De meg lesz a Ratchet clank 1-2-3 is.röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 4 hónapja és 18 napja

válaszolok a kérdésekre sorban.mert én nekem mag van a ratchet összes része.és mindet végigvittem.jó játék.hát az a tanács hogy nem is kell kiszabadítani vagy játszanod kell (comics)vagy más bolygóra menni.hát végig kell menned a 2-ben.A jak and dexter is nagyon jó játék,megvan nekem az 1,3 része.és öt része van a ratchetnek

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 22 napja

MIJENJATEK A RATCHET&CLANKröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 22 napja

ÍRJÁTOK BE A GOOGLÉBE H EARTHWORM JIM DOWLANLOAD röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyHOGYHA KERESNI AKARTOK ITT A FREEMAILOM BALAZS0728@FREEMAIL.HUmenő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 22 napja

JO JÁTÉKAZ EARTHWORM JIM:coolnyelvnyújtó smileyRÓBÁLJÁTOK KIröhögő smileyNAGYON NEHÉZ JÁTÉKröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 22 napja

szomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smiley na gyon rossz de megdugnálaknyelvnyújtó smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Ratchet & Clank: Tools Of Destruction
16.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Kisember001 profiljamarco profilja