Pure

2008. november 18.
82.9661
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Olaszország, Thaiföld, Új-Zéland. Kis hazánk szomorú valóságából szemlélve már-már elérhetetlen messzeségben terpeszkednek. Egy másik világot alkotnak, egy olyat, ahol a tájak vadregényesek, az ég kékjéről sosem hiányozhatnak a bárányfelhők, a hegyormok között megbújó tavak és a zöldellő erdők békéjét esetleg egy több száz éves Buddha-szobor maradványai zavarják meg. És még valami egészen más. A hangok árulkodóak lehetnek, de a sűrűn elhelyezkedő buckák jól korlátozzák a kilátást.


Azonban hirtelen megjelenik pár sötét folt az égen. Egy, kettő, három, sok. De hiszen ezek... ők azok! Pár pillanatig fenségesen szárnyalnak a magasban, akár az albatrosz, majd ahhoz a bizonyos almához hasonlóan kezdenek zuhanni, amelyik fejbe kólintotta Newtont, így segítve hozzá a gravitáció felfedezéséhez. Amikor mind a 4 kerekük újfent fizikai kölcsönhatásba került a talajjal, lazán kiintenek a tátott szájjal bámuló emberfiának, és eliramodnak a következő domb irányába. Quadok, és az őket lovagló nem mindennapi emberek. Extrémsport a javából.


Pure - 2. kép

Ha azt mondom Disney, akkor nagy valószínűséggel Donald kacsa jelenik meg lelki szemeitek előtt. Esetleg Jack Sparrow. Ha ezt megtoldom a sokatmondó Interactive Studios szószerkezettel, akkor olyan videojátékra asszociáltok, amelyet az ifjabb korosztály ízlésvilágát és képességeit figyelembe véve alakítottak ki. Ha úgy folytatom, hogy Pure, egy ATV-ket a középpontba állító, szórakoztatásra tervezett szoftver, egyenesen a Disney Interactive főhadiszállásáról, akkor heves homlokráncolásba kezdtek. Talán új vizekre szeretne evezni a kiadó, de a mostani produktumukkal együtt töltött jó pár óra után csak annyit írnék elöljáróban, hogy remélhetőleg kapunk tőlük a jövőben is ehhez hasonló vadhajtásokat.

Már a témaválasztás is teljesen meglepő, hiszen nem a manapság divatos FPS kategóriában indították édesgyermeküket, hanem a versenyzős játékok közé nyújtották be a nevezést. Itt egy kevésbé lefedett piaci szegmenst céloztak be, a motorkerékpárok világát bemutató alkotásokét. Ennyivel azonban még nincs vége a kategorizálásnak, ugyanis a Pure motorjainak 4 kereke van, és a formájuk is eltér a megszokott vasparipákétól. Az ATV-kről vagy - a hétköznapibb nevüket használva - quadokról meglehetősen kevés videojáték készült PC-re, és hirtelen egy darab sem jut az eszembe, amelyik bérletet váltott volna az emlékezetes halmazba. Pedig ezzel a témával könnyen meg lehetne hódítani a játékosokat, ugyanis egy ilyen járművel való száguldás tipikusan az a dolog, amelyet a legtöbben kipróbálnának életük során legalább egyszer. Talán ezt a hajlamot fedezte fel a Disney, és a Black Rock Studioval karöltve összedobták a Pure-t.

Pure - 3. kép

A program ikonjára való duplakatt után barátkozhatunk néhány logóval, egy szöveges figyelmeztetéssel, miszerint a játékban látható mozdulatokat csak kellően nagy körültekintéssel próbáljuk importálni a való életbe, majd elénk tárul a hangulatos bevezető videó, amely magával ragad, és elvisz a világ quadozásra legalkalmasabb vidékeire, eközben pedig megcsodálhatunk néhány mozdulatsort, amelyet másodperceken belül mi magunk is végrehajthatunk (legalábbis ekkor még így gondoljuk). Az intro tökéletesen ellátja feladatát, remegve várjuk, hogy végre kigördüljünk a terepre saját járgányunk nyergében, amely meg is történik, egészen váratlanul.

A menü helyett egy pályán találjuk magunkat, és egy hang közli velünk, hogy ez nem ámítás, hanem a tutorial, ahol most rögtön megtanítják nekünk az alapokat jól. Az első utasításokat még egyszerűen abszolváljuk, már-már szétterül a fölényes mosoly ábrázatunkon, hogy könnyű ez, mint a matek érettségi, amikor egy olyan feladattal bíz meg lelkes oktatónk, amelyet elsőre nem sikerül teljesítenünk, sőt még másodjára sem. Ezen a ponton feltűnik, hogy hiányosak voltak az eddigi információk: nem közölték, melyik billentyűt kell nyomkodnunk a kívánt hatás eléréséhez. A gyakorló részben ez egy iciripicirit kínos.


Pure - 4. kép

A főmenüben (ahol gépünkhöz kötött házi rágcsálónknak ismét nem tudjuk hasznát venni - irgumburgum) a szokásos lehetőségek tárulnak látóidegeink elé, azaz tolhatunk egyszerű versenyt, trialt, amelynek célja a gépünk és a bemotorozható útvonalak minél jobb megismerése, mehetünk tökösködni az internetre, de összemérhetjük képességeinket a haverokkal helyi hálózaton is. Végül rápillantunk a World Tour feliratra, és rögtön egyértelművé válik, hogy mivel is kezdjük a kalandokat. A Pure esetében ez felel meg a karrier módnak, amely feltölti tartalommal a másik két single játékmódot is, azaz az itteni előmenetelünktől függően nyílnak meg az újabb és újabb térképek és alkatrészek.


Pure - 5. kép

Nem véletlenül szerepel az alkatrész szó a quad helyett az előző mondat végén. Ugyanis a versenyek nyerésével nem előre legyártott gépekhez jutunk hozzá, amelyeknek esetleg a színét tudjuk a saját szánk íze szerint belőni, hanem különféle apróbb részegységekhez. Ezekből kell összeeszkábálnunk a győzelemre esélyes járgányunkat, pontosabban járgányainkat. Ennek megfelelően az egész World Tour is konstruálással kezdődik. Szinte fogaskerekekből kell egy benzinpöfögő masinát alkotnunk, aminek köszönhetően a témára fogékony játékosok alaposan megismerhetik az ATV-k felépítését. Az avatatlan mancsaink közé kerülő cuccok két halmazba csoportosíthatóak. Az egyik a teljesítményt befolyásolja (motor, váz, fékek...), míg a másik csak a külső jegyeket tupírozza (lökhárító, ülés, kézvédő...). A helyzetet bonyolítja, hogy munkaeszközünk "jóságát" 5 csúszka méri, azonban minimális az olyan alkatrészek száma, amelyek növelik az egyiket, anélkül, hogy csökkentenének egy másikat. Itt érkezik képbe a taktikázás szerepe, ugyanis érdemes több szörnyet az istállónkban rejtegetnünk, amelyek különböző versenytípusokra vannak optimalizálva. Sok felesleges hajszálráncigálástól kíméljük meg magunkat, ha így cselekszünk.

Sajnos virtuális alteregónk létrehozása már közel sem sikerült ilyen nagyszerűre. Sőt, semmilyenre. Ugyanis 6 darab előre elkészített karakter közül kell kiválasztanunk versenyzőnket. Mindegyikük rendelkezik névvel és néhány mondat háttértörténettel, ami pozitív, azonban bennem egyikük sem ébresztett túl sok szimpátiát, tipikus sablonarcok. A nők bálványa amerikai macsó; a latin tököscsaj; az angol származású, fekete bőrű srác; a japán lazacsávó vagy éppen a szende szöszi kislány szerepében nem tudom, hányan tudjátok elképzelni magatokat, nekem sajnos kitartó próbálkozásaim ellenére sem sikerült. Valamelyest javít a világképünkön, hogy nem kell egyikük mellett sem letenni a voksunkat hosszabb távon, mivel bármikor válthatunk közöttük, és ez csöppet sem befolyásolja az addig elért eredményeinket.

Pure - 6. kép

Háromféle versenyben tehetjük próbára vezetési tudásunkat, amely első pillantásra nem tűnik lenyűgözően soknak. Sőt, ha hozzátesszük, hogy ezekből kettőt gyakorlatilag az összes hasonló játékba implementálják, kezd aggasztóvá válni a szitu. A két kedves ismerősünk a szokásos körverseny és a sprint, amelyet jelen esetben egy kicsit megbolondítottak, ugyanis itt is körbe-körbe kell mennünk, csak egy nagyságrenddel rövidebb pályán, viszont többször. Az új szereplő a freestyle névre hallgat, és a trükközésen alapszik. A lényege, hogy minél több pontot szedjünk össze spéci mozdulatok végrehajtásával. A könnyűnek hangzó feladatot bonyolítja, hogy jártunkban-keltünkben különféle bónuszokat gyűjthetünk össze (2x-es szorzó, speciális trükk stb.), amelyek segítenek érvényesülni a vetélytársakkal szemben. Az egész banzáj addig tart, amíg el nem fogy a benzinünk, amelynek apadási mértéke ezeregy dologtól függ.

Szerencsére a másik két versenytípusban sem fogunk unatkozni, mert a kedves fejlesztők egészen pofás ötletekkel dobták fel a játékmenetet. Ennek alappillére a trükkrendszer, amellyel el kell töltenünk egy kis időt kettesben, mire sikerül igazán megbarátkoznunk, de amikor elértük ezt az állapotot, lehetőségeink jelentősen kitárulnak. Az előcsalható trükkök három fejlettségi fokkal rendelkeznek, először csak a legegyszerűbb, legkevesebbet érő mozdulatokat valósíthatjuk meg. Ha kellően ügyesek vagyunk, akkor hamarosan elérhetővé válnak a magasabb szintű megoldások is, amelyek természetesen még több pontot hoznak a zsákunkba. Maguk a mozdulatsorok nagyszerűen megkomponáltak, és nagy részüket a valóságból kölcsönözték, így ezen a téren az életszerűséggel sincs probléma.


Pure - 7. kép

Ellentétben a fizikával. Ez az ütközéseknél vehető leginkább észre, és nem azzal van a gond, hogy a járgányok nem törnek, hanem hogyha nekizúzunk vetélytársainknak, akkor szinte nem történik semmi, csak minimális mértékben módosul a pályájuk, és egyáltalán nem érződik, hogy két párszáz kilós gép került egymással szoros kontaktusba. A sziklafallal való konfrontálódás is vicces, labdaként pattanunk le róla. A leglátványosabb azonban az a ritkán előbukkanó eset, hogy szárnyalunk, szárnyalunk, aztán hirtelen megszűnik az előre-mozgásunk, és elkezdünk zuhanni, akár egy darab kő. A többi részegység azonban a helyén van, összességében a célnak teljesen megfelel a fizikai modell.

Az irányítás is ezt a kevésbé realisztikus vonalat erősíti. Szinte percek alatt elsajátítható, de ahhoz, hogy igazán profik legyünk, jó néhány kör megtétele szükséges. Billentyűzettel is remekül el tudjuk terelgetni quadunkat, nem szükséges gamepad beszerzése. Ezekből talán kiderül, hogy a Pure egyértelműen arcade élvezeteket képes biztosítani, ezért vaskalapos szimulátorrajongók csak kis dózisokban fogyasszák.


Pure - 8. kép

És mégis milyen érzés önt el bennünket, amikor kigördülünk Kaliforna buckákkal dúsított, sivatagos tájaira? Ízelítőül néhány lehetőség: határtalan szabadság, mindenre képes vagyok, enyém a világ. Azaz a játékélmény egészen kellemesre sikeredett, és a legszebb benne, hogy mindenki megtalálja a számításait. Aki csak néhány percre ül le elé, hogy lenyomjon egy gyors futamot, és az is, aki fél napját előtte tölti. Nem válik unalmassá, ismétlődővé, mindig van valami apróság, ami fenntartja az érdeklődésünket, ami valami újat mutat. Ehhez persze jelentősen hozzájárul a választott téma is: most már jómagam is állíthatom, hogy (virtuálisan) quadozni fun, és nem sablonélvezetet nyújt, már csak ezért is érdemes kipróbálni a Pure-t.

Hatalmas pirospont jár a térképek megálmodóinak is, zseniálisat alkottak. A sprintek kivételével még véletlenül sem találunk olyan terepet, ahol pár tíz méternél hosszabb kötött útszakasz lenne, mindig 2-3 irányban haladhatunk tovább, és nem árt ismerni az előttünk elterülő tájat, ugyanis gyakran végérvényesen lemaradunk a dobogóért folytatott küzdelemben, ha rossz irányba kanyarodunk. A minőségnek azonban ára van: kevés a számuk. Mindössze 6-7 darab séma van, amelyet itt-ott megvariáltak, hogy ne ismétlődjenek folyamatosan.

Pure - 9. kép

Persze azért néhány bosszantó dologba belefutunk, csak azért, hogy ne legyen felhőtlen az örömünk. Sokszor repülünk le a masinánkról indokolatlan helyzetekben. Ahol az előző körben még éppen befért egy szépen kivitelezett látványelem, ott könnyen orrunkra borulhatunk legközelebb, de olyan eseménynek sem leszünk híján, hogy a domb tetejéről való elrugaszkodásunk pillanatában megnyomott trükk gomb hatására elszállunk az égbe, motor nélkül. Az ilyen hibákat pedig kegyetlenül kihasználják az ellenfelek. A másik roppant irritáló megoldás, hogy hiába tűnik úgy, hogy bármerre mehetünk, ha véletlenül letérünk a fejlesztők által kigondolt útvonalakról, akkor rögtön jön a bukás és a vele járó szürke képernyő. Ugyanez a sors vár ránk, ha poénból megkísérelnénk menetiránnyal szemben kerekezni.


Pure - 10. kép

A program legeslegnagyobb húzóereje a látványvilág. Sosem tartom igazán fontosnak a grafikát (ezért is írok róla mindig az utolsó sorokban), de jelen esetben képtelen vagyok elmenni pár magasztaló jelző elmormolása nélkül mellette. Két szó: gyönyörű és monumentális. Minden a helyén van, a quadok és tulajdonosaik megjelenítésétől kezdve a pályák kinézetéig. Emberünk teljesen életszerűen mozog a nyeregben, ruháját lobogtatja a menetszél, amely még faleveleket is sodor arcunkba. A gépeken verseny közben is megkülönböztethető az összes elem, amelyekből felépítettük. Ez azonban még semmi a környezethez képest. Hihetetlen érzés, amikor egy-egy nagyobb ugrató után belátjuk a körülöttünk elterülő csodálatos tájat, és hosszú másodpercekig gyönyörködhetünk benne, mire ismét talajt fogunk. Megkockáztatom, hogy a legszebb versenyzős játék, amellyel valaha is dolgunk lehetett PC-n. Az emberek animációja azonban egy helyen bugszagot áraszt. Karakterünk gyakran integet egy sikeres trükk után vagy egy új kör kezdetekor. Ez teljesen rendben van, de az ellenfeleink is ugyanezt teszik, gyakran ugyanazzal a mozdulattal. Harsány kacagásra ingerelt, amikor kb. 10 versenyző ugyanabban a szögben tartva bal karját éljenzett, hogy túlélte az eddigieket. Szinte fölösleges is megemlítenem, hogy az összes divatos látványjavító effekt beépítésre került, így a súlyos pénzekért beszerzett VGA-nk ismét visszafizethet valamit az árából.

A hanghatások korrektek, de semmi extrát nem kapunk tőlük. A motor bőgése és a tárgyak közötti kölcsönhatásokból eredő zajok nagyrészt olyanok, mint a való életben, de igazán nem tűnik fel jelenlétük. A mellékelt zeneszámok azonban nem jók. Lehetnének intenzívebbek, pörgősebbek, az adrenalint az egekbe tornászóak. Ami van, az lagymatag.


Pure - 11. kép

Lassan elértünk a konklúzióhoz, amelyet kénytelen vagyok egy eddig nem említett zavaró tényezővel kezdeni. Hihetetlenül sokat tölt az egyes menüpontok között. A pályák betöltését még meg tudom érteni, de a megmérettetés végeztével is hasonló hosszúságban bámulhatjuk a loading képernyőt, arról már nem is beszélve, hogy a csak a főmenüig 2x 1 perc várakozással jutunk el. Pont ezek az apró szálkák, amelyek miatt nem köszönthetünk egy újabb legendát a palettán, holott a nagyszerű ötletek és ezek megvalósítása predesztinálná ezt a titulust. Ennek ellenére nagyon kellemes alkotást ismerhettem meg a Pure személyében, amely még a bővebb kategóriájában is kiemelkedőt nyújt. Ha valami szokatlanra vágysz, szereted a sebességet, a kihívásokat és a versengést, akkor a Pure a Te játékod.
11 hozzászólás

Vendég

15 éve, 5 hónapja és 10 napja

kibaszot nagy játék csak az a baj h nekem nem megy fel csak a demo

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 21 napja

andras40 írta:
Nagyon jo jatek!!!menő smiley
neked megvan a landwirtschafts simulator 2009 teljes verzió?????mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
EZ NAGYON ZSIRröhögő smileymenő smileymosolygó smiley
neked megvan a landwirtschafts simulatro 2009 teljes verzió???

válasz erre

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 25 napja

valakinek nincs meg a landwirtschafts simulator 2009 nek a jatekhoz a kod

válasz erre

Vendég

16 éve, 3 hónapja és 6 napja

hogy lehet letőlteni????????????????????????????

válasz erre

Hikomat

16 éve, 6 hónapja és 20 napja

nekem meg van XBOX 360-on és rohadt
jó!!!menő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smileymenő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 25 napja

EZ OJA N MINT A KORHÁZBA A JÁTÉKkacsintó smileymeglepett smileymenő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja és 3 napja

EZ NAGYON ZSIRröhögő smileymenő smileymosolygó smiley

válasz erre

peti1996

16 éve, 8 hónapja és 4 napja

naon jó játékröhögő smileyröhögő smileymenő smiley

válasz erre

alphadog20

16 éve, 8 hónapja és 8 napja

Elég pörgös versenyeket lehet futni bennemosolygó smiley

válasz erre

andras40

16 éve, 8 hónapja és 8 napja

Nagyon jo jatek!!!menő smiley

válasz erre
Pure
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja