Majesty 2

2011. április 03.
75.6001
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Mielőtt bárki arra vetemedne, hogy hozzászólás formájában kioktasson minket, miszerint egy 2009-ben megjelent játékról írunk tesztet, nagyon gyorsan leszögezzük, hogy tisztában vagyunk vele, az ok, amiért elővettük a Majesty 2-t, több tőről fakad. Az első érv, hogy még így, két év távlatából is egy kiváló alkotásról beszélhetünk, amely sokszínűségével, kihívásokat rejtő játékmenetével, valamint számtalan lehetőségével képes nagyon hamar belopnia magát a legtöbb fanatikus szívébe. A másik ok, hogy az alkotáshoz nemrégiben, a 2011-es esztendő januárjában jelent meg a legutolsó kiegészítő, amit nem akartunk úgy letesztelni, hogy nem emlékezünk meg az alapjátékról, valamint a korábbi expanziókról. Így tehát nem csak a Majesty 2-t vettük elő, a jövőben ugyanis egyenként ránézünk mind a három megjelent bővítményre is. Most azonban lássuk az alapot, a főattrakciót, amelyről nem kívánunk hosszasan értekezni, hiszen aki szerette volna, már beszerezte, aki pedig nem, az most csak megerősítést nyerhet azzal kapcsolatban, hogy mit is hagyott ki.

/>
Majesty 2 - 2. kép

A történet szerint egészen pontosan 500 évvel járunk az ezredfordulón megjelent első epizód után, méghozzá Ardania birodalmában, ahol annyira szép és jó minden, hogy az már idegesítő. Idegesíti is az éppen aktuális királyt, aki úgy dönt, hogy megbolygatja ezt az idilli nyugalmat, mert ha nem hajt végre nagy hamar valamiféle emlékezetes tettet, az utókor örökre elfelejti. Ennek hála feléleszti minden gonoszság urát, akinek ébredése olyan jól sikerült, hogy nem csak újra szenvedést és csúnya lényeket szabadít Ardania földjére, hanem a teljes uralkodócsaládot is kiírtja. A sztori azonban itt vesz egy nagy-nagy fordulatot, hiszen a família távoli rokona - ezek leszünk mi - valamilyen úton-módon életben maradt, így egy nagy varázsló felkeresi, hogy "ugyan, ha nincs más dolga, segítsen már a világon". Így lett a kis parasztgyerekből egyszerre nagymenő, hiszen mi sem természetesebb annál, minthogy egy ilyen felkérésre valaki igent mond. Így kezdődik a mi történetünk, amelyben számtalan izgalom és kihívás vár ránk, hogy elérjük végső célunkat, avagy, hogy Ardaniát ismét békés és nyugodt birodalommá változtassuk.

Majesty 2 - 3. kép

Talán mindenki emlékszik még azokra az időkre, amikor a Majesty 2 csak elméletben létezett és arra várt, hogy megjelenhessen végre. A fejlesztők úton-útfélen arról beszéltek a nagyvilágnak, hogy a játék soha nem látott lehetőségeket tartalmaz majd, olyan lesz, mintha több alkotást kereszteznénk. Ma már tudjuk, hogy mindez csak a marketinghadjárat része volt, hiszen bár való igaz, sokszínűség tekintetében párját ritkítja a Majesty 2, nem lett több ő, mint néhány izgalmas küldetést tartalmazó, komoly szerepjátékos elemeket birtokló stratégia, amely a fantasy jegyben fogant meg. Merthogy a program az RTS alkotások alapjait használja fel kezdésnek. Van egy óriási várunk, néhány lakónk, és az adott cél elérése mellett - többnyire el kell pusztítanunk valamit vagy valakit - fel kell fejlesztenünk városkánkat, hadsereget kell toboroznunk, kereskedelmi útvonalat kell kiépítenünk, gondoskodnunk kell a védelemről és arról, hogy minél több hősünk legyen, hiszen ebben a játékban ezeken a karaktereken van a legnagyobb hangsúly.

Majesty 2 - 4. kép

Hogy tiszta legyen a kép, a hadsereg és a hősök a Majesty 2-ben egyet jelentenek. Többféle haderőnk is lehet, attól függően, hogy milyen kiképzőtábort építettünk. Így az egyszerű íjászokon és harcosokon át a varázslókig és a gyógyítókig bármilyen hőst felfogadhatunk, néha még speciális karaktereket is, akik aranyat gyűjtenek, támadásokat indítanak és védekeznek is, ha kell. Nos, a játék legnagyobb bakijához ezzel el is érkeztünk. Egyrészt egy kiképzőtábor minden esetben csak három hőst képes kitermelni, akik szabadon járnak-kelnek a birodalomban, nincs felettük hatalmunk. Ha azt akarjuk, hogy megtámadjanak egy egységet vagy egy objektumot, de ha csak a térkép ismeretlen tájait kívánjuk is felfedezni, akkor arra a pontra vérdíjat kell kitűznünk, így az arany mennyiségétől függően előbb vagy utóbb fel fogják fedezni a katonák maguknak a célpontot. Ha túl kevés a pénz, senki sem törődik majd vele, ha sok, akkor többen is oda mennek. Ha egy hős magasabb szinten van, nem törődik az alacsony vérdíjakkal, ha viszont alacsony fejlettségű, akkor mindenre lecsap. Merthogy természetesen a szintlépegetés is fontos alkotóeleme a második Majesty-nek.

#tv#

Ha úgy jobban tetszik, ez jelenti az alkotás szerepjátékos oldalát. Hőseink nyilván harcokkal válnak edzettebbé, azonban mi magunk is gondoskodhatunk arról, hogy erősebb varázslatokat, speciális képességeket birtokoljanak, vagy erősebb páncélt öltsenek magukra. Így például a kiképző táborokat magasabb szinte húzva - természetesen aranyért - újabb mágiák és támadások válnak elérhetővé, a kovácsműhely felturbózása után erősebb páncéllal és fegyverrel bírnak majd hőseink, ez a tendencia pedig rávetíthető a teljes játékra is. Így tehát egy őrtorony első szinten csak nyilazik, másodikon pedig ugyanezt teszi, csak éppen tüzes formában. Első blikkre tehát kissé bonyolult és mondhatni ijesztően sok lehetőséggel bír a Majesty 2, azonban már a gyakorlóküldetések után garantáltan magabiztosan fogunk nekiállni az első éles bevetésnek, hiszen amennyire összetett, annyira logikusan elrendezett és felépített az egész kezelőfelület, valamint a mögé pakolt szisztéma.

Majesty 2 - 5. kép

Fontos tudni, hogy a Majesty 2-ben minden valós időben zajlik, de természetesen gyorsíthatunk és lassíthatunk is a tempón, ha éppen úgy kívánjuk. Ez önmagában nem minden esetben jó, hiszen bár pörgős lesz tőle a játékmenet, ellenben sajnos nehéz is. Ha ugyanis egy olyan kezdőterületen vagyunk, ahol körbevesznek minket a sárkányokat, medvéket, minotauruszokat és farkasokat okádó lakhelyek, akkor igencsak nehéz lesz elindulnunk a fő feladat irányában, mert egyszer egy olyan áttörhetetlen védelmi rendszert kell kiépítenünk, ami megengedi azt, hogy hőseinkkel a város nem létező falain kívülre is ellátogassunk. Ha pedig öt szörnylak felől fejenként három fenevad indul meg felénk, azok bitang nagy pusztítást képesek véghez vinni, ha pedig netán éppen azon a pályán egy hatalmas troll, netán egy óriási sárkány is garázdálkodik, akkor főleg esélytelen a kitörés lehetősége. Szintén nem tartottam túl jó ötletnek a túl erős és túl drága törpök bevezetését, akik szinte szuperhősnek nevezhetők az alap hősökhöz képest.

Majesty 2 - 6. kép

A szimpla, különösebb szinttel nem rendelkező karakterek ugyanis nagyon gyakran elesnek a harcban - ilyenkor feltámaszthatjuk őket a temetőből -, ez pedig elég irritáló tud lenni akkor, ha éppen nincs pénzünk az újraélesztésre, ellenben szükségünk lenne egy nem alapszintű, de kissé táposabb harcosra. Amivel tehát komoly gondok vannak a Majesty 2 betöltését követően, az nem a játékmenetben keresendő, hanem sokkal inkább a kiegyensúlyozatlanságban, néha ugyanis úgy éreztem magam, mintha legalább másfél évtizedet visszarepültem volna a múltba, mert akkoriban születtek ilyen nehézségű alkotások. Ez negatívum és pozitívum is egyszerre, hiszen egyrészt kijelenthető, hogy a fejlesztők maximálisan követték az előd által kitaposott ösvényt, illetve ezáltal sok-sok órányi játékidőt biztosít a fanatikusoknak, de negatív, mert nagyon hamar elveheti az ember kedvét attól, hogy megoldja Ardania földjének minden problémáját, amelyekből lesz bőséggel, ezt elhihetitek.

Majesty 2 - 7. kép

A Majesty 2 küllemét tekintve elmondható, hogy - habár nem mai játékról van szó -, egy kicsit azért még rágyúrhattak volna az illetékesek. Félreértés ne essék, a játék nem csúnya, a töltési idők is maximálisan rendben vannak, ugyanakkor ha már éltek a közelítés lehetőségével, néhány karaktert és tereptárgyat szebben is kidolgozhattak volna. A hangokról ellenben már nem tudok rosszat mondani, a szinkronok és a zenék is nagyon rendben voltak, sőt, az effektek esetében sem éreztem azt, hogy cikisek, maradiak lennének, márpedig ez a legtöbb fantasy játék esetében sajnos így van. Mindent összevetve azonban a 1C Company srácai sikerrel vették az akadályokat, véleményem szerint méltó folytatást készítettek a 11 éves legendához, és ha sikerülne hozniuk ezt a szintet, akkor egy harmadik részt is nagyon szívesen látnánk. Ne feledjük azonban, hogy a játékhoz immáron három kiegészítő is napvilágot látott, amelyekről az elkövetkezendő hetekben szintén megemlékezünk, és eláruljuk, hogy mennyiben befolyásolják az alapjátékról kialakított véleményünket.
Majesty 2-t, több tőről fakad. Az első érv, hogy még így, két év távlatából is egy kiváló alkotásról beszélhetünk, amely sokszínűségével, kihívásokat rejtő játékmenetével, valamint számtalan lehetőségével képes nagyon hamar belopnia magát a legtöbb fanatikus szívébe. A másik ok, hogy az alkotáshoz nemrégiben, a 2011-es esztendő januárjában jelent meg a legutolsó kiegészítő, amit nem akartunk úgy letesztelni, hogy nem emlékezünk meg az alapjátékról, valamint a korábbi expanziókról. Így tehát nem csak a Majesty 2-t vettük elő, a jövőben ugyanis egyenként ránézünk mind a három megjelent bővítményre is. Most azonban lássuk az alapot, a főattrakciót, amelyről nem kívánunk hosszasan értekezni, hiszen aki szerette volna, már beszerezte, aki pedig nem, az most csak megerősítést nyerhet azzal kapcsolatban, hogy mit is hagyott ki. '>
6 hozzászólás

Cpt_Nihil

14 éve, 1 hónapja és 27 napja

De fincsi kis leírás! meglepett smiley Megjött a játékhoz az étvágyam, nem tehetek róla röhögő smiley

válasz erre

Tibit

14 éve, 2 hónapja és 1 napja

Nekem nagyon nem jött be. Szeretem a hardcore stratégiákat, de ez nem az én műfajom...

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 1 napja

Igazi stratégia, hiánycikk manapság.

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 2 napja

ari játék így ránézésre

válasz erre

Vendég

14 éve, 2 hónapja és 2 napja

Szerintem kifejezetten jófajta játékról van szó. Csendben, nyugodtan ékezett, és évek óta leköt. Várom a további kiegészítők tesztjeit!

válasz erre

Shade

14 éve, 2 hónapja és 3 napja

Azér hangulatos.

válasz erre
Majesty 2
1.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja