James Cameron's Avatar - The Game

Amikor elindítottam a játékot, örömmel konstatáltam, hogy szabadon választhatunk 12 karakter közül, és nem Jake Sullyt, a film főszereplőjét kell irányítanunk. Félreértés ne essék, semmi bajom nincs a hadirokkant veteránnal, de ezzel a játék azt sugallta nekem, hogy most nem szokásos adaptációval van dolgom. Sok ilyen game ugyanis ott bukik el, hogy a megalkotása során a készítők túlságosan ragaszkodnak a filmhez, s minden kreativitást, jó ötletet nélkülözve replikálják az ott látottakat. Az Avatar azonban a kezdetektől fogva szimpatikus volt, éppen ezért minden reménnyel felvértezve kezdtem bele a tényleges játékba.


Akárcsak a filmben, a történet itt is az RDA főhadiszállásán kezdődik, s az Avatar-program egyik résztvevőjét, Rydert fogjuk irányítani. Eleinte emberként kell teljesítenünk, s csak apróbb küldetéseket kapunk. Vadriasztókat kell beüzemelnünk, kisebb tűzharcokat lebonyolítanunk, vagy társainknak segítenünk. Ezek befejezése után közelebbi kapcsolatba kerülünk Na'vi énünkkel, amikor is élesben is tesztelhetjük az avatarunkat. Azonban nem sokáig próbálgathatjuk szabadon kék énünk képességeit, ugyanis speciális feladatot kapunk: meg kell találnunk egy árulót, aki folyamatosan szabotálja az emberek felszerelését, valamint belső információkat oszt meg a Na'vikkal, előnyökhöz juttatva őket a földiekkel vívott ütközetek során. Hamarosan fény is derül az áruló kilétére, aki ajánlatot tesz nekünk: álljunk mellé, a Na'vik mellé, s ne hagyjuk, hogy az RDA azt tegye a Pandorával, amit a Földdel tett az emberiség. A döntés a mi kezünkben van: Na'vik vagy az RDA? Akármelyik oldalt is választjuk, végső célunk ugyanaz lesz: megtalálni a Na'vik mára halott vidékké vált szent helyét, és újra éleszteni az ott lévő Lelkek fáját.

A játék kategóriáját tekintve Third Person Shooter, bár a legutolsó szó csak részben állja meg a helyét. Amennyiben az emberek választjuk, a lőfegyverek kerülnek előtérbe, hősünk a legkülönfélébb kőparittyákkal fog operálni. Repetoárunk igen széles, a pisztolyoktól kezdve a sörétes puskákon és gépfegyvereken át egészen a lángszórókig minden megtalálható. Szükség is van a változatos palettára, ugyanis a Pandora nem véletlen nem került még bele az "A világ legbarátságosabb helyei" című naptár ez évi kiadásába. Konkrétan minden ellenünk van, ami él és mozog. Na'vik? Simán! Emlősök, rovarok? Persze! Növények? Hát hogyne! Amerre csak léptem, fordultam a játékba valami mindig meg akart ölni. Komolyan mondom, már azon sem lepődtem volna meg, ha hirtelen egy gyilkos sziklával találom magam szembe...
A Na'vik oldalán azonban teljes más az egész játék. Ugyan vannak távolsági fegyvereink (íjak, számszeríjak), a hangsúly a közelharci szerszámokon van. Felvértezve két pengével nincs ami megállíthatna bennünket, bármilyen zsoldoscsoportot pillanatok alatt elintézhetünk, nem beszélve arról, hogy a természet nem csak hogy nincs ellenünk, még segít is nekünk. Éljenek a gyilkos növények!

Akármelyik oldalt is választjuk, nem csak a fegyvereinkre számíthatunk, hanem különböző képességeinkre is. A két oldal képviselőinek nagyrészt ugyanazok a skilljei - mint például sprintelés, láthatatlanság, megnövelt sebzés, extra védelem-, bár megnyilvánulásuk nyilván más. Az RDA zsoldosaként képességeink felszerelésünkből és kiképzésünkből adódik (például légicsapás kérése egy adott területre), míg ezek Na'viként természetes adottságaink (például egy viperafarkas hívása, aki segít a harcban).


Nem voltam teljesen megelégedve a játék nehézségi szintjével. Na'viként egyszerűen semmi kihívás nincs benne, bármilyen csoportot pillanatok alatt szétkapunk, s a keményebb ellenfelek, bossok is csak egy percig életképesek mellettünk.
Ezzel szemben RDA tagként néhol kicsit feladja a labdát a cucc. Tudni kell, hogy a Na'vik kemények. Nem kicsit, nagyon! Gyorsak, erősek, sokan vannak, és rengeteg életerejük van. Ráadásul nagyon ritka volt az az eset, hogy egy-egy Na'vival találkoztam, nem pedig pár fős alakulatokba botlottam. Egy-két kékséget még el tudunk intézni, de ha nagyobb a létszám, vagy esetleg boss-harc van folyamatban, akkor már lehetnek gondjaink. Nem beszélve arról, hogy nem csak velük, hanem az egész erdővel meggyűlik a bajunk. Nem egyszer fordult elő velem, hogy minimális HP-val futottam a dzsungelen át, miközben egy kisebb csapat őslakos üldözött. Már kezdtem örülni, hogy lehagyom őket (ha közel értek hozzám megbénítottam őket, majd elkezdtem sprintelni), amikor is szembetaláltam magam pár gyilkos növénnyel. Ha megpróbáltam volna átfutni közöttük, egyből megölnek, lángszórózni nem volt időm, a láthatatlanságom pedig még nem töltődött vissza. Nem tudtam mást tenni, elővettem a sörétes puskám, és szembefordultam az üldözőimmel, "Na lássuk, ki itt a Jani!" felkiáltással. Megsúgom, nem én voltam...

Összességében azonban zsoldosként sokkal jobban élveztem a játékot. Ennek oka az, hogy az állandó élet-halál harcok miatt sokkal kevésbé volt szembetűnő az a tény, ami Na'viként néhány óra játékidő után egyértelművé vált: a játék unalmas és ismétlődő.
A produktum legnagyobb részében nem fogunk mást csinálni, mint A pontból B-be rohanni, megölni X darab ellenséget, felvenni a kristályokat (melyek segítségével meg tudjuk határozni a Lelkek fájának pontos helyét), majd vissza a bázisra. Ott persze közlik, hogy még kell pár kristály, ezért irány a következő terep, ismét X enemy ledarálása, színes ásvány felvétele, vissza a bázisra...
Nagyon sajnálom, hogy ennyire ellaposodik a végére a játék, mert nagyon is jól indult. Az első feladataink érdekesek voltak, újszerűen hatottak, de egy idő után túlságosan is ismétlődőek lettek.

A dzsungeltúrák folyamán nem csak lábainkat vehetjük igénybe, hanem különböző járműveket, hátasokat is. RDA zsoldosként lehetőségünk van számos géppel repeszteni, homokfutókkal, mobil rakétaállomásokkal, repülőkkel zúgni, míg Na'viként mindennel mehetünk, ami a filmben is benne volt. És itt említenék meg valamit, ami nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Addig rendben van, hogy utazhatunk pa'likkal (lovak) és ikranokkal (sárkányok, bár megjegyezném, hogy bármelyikre felpattanhatunk, holott a filmben a hangsúly azon volt, hogy egy ikrannak csak egy gazdája lehet az életében), de amikor már a játék egy pontján palulukanra (az a hat lábó szörny, ami Jake-et is üldözte a film elején) is felmászhatunk, nagyon nem tetszett a dolog. A filmben Neytiri is csak akkor ülhetett fel egy ilyen vérszomjas lény hátára, amikor már maga Eyva küldte harcba a természetet. Erre mi tetszés szerint bármikor utazhatunk velük.
Amin viszont végképp kiakadtam, az az volt, amikor felpattanhattunk egy torukra (az a bizonyos narancssárga sárkány). Értelme ugyan nem volt a dolognak, mivel kb. 15 másodperc erejéig lehetett csak rajta ülnünk, és akkor is csak egyenesen mennünk, viszont ezzel a játék aláásta a filmet. Abban ugyanis elhangzott, hogy már hosszú idők óta senki nem utazott ilyen lényen, erre mi sem természetesebb, minthogy Ryder, mint újdonsült Na'vi simán megteheti. Eléggé illúzióromboló a dolog, nem beszélve arról, hogy elég olcsó fogásnak tűnik a készítők részéről. "Ha már a filmben is volt ilyen, legyen a játékban is torukos rész, had örüljön a sok popcornzabáló..."


Ami a játék kinézetét illeti, meg voltam elégedve vele. Ugyan maximum szinten is találni bőven elnagyolt modelleket, mosott textúrákat (főképp a pandorai állatok "hordtak nagyon alacsony felbontású bőrt"), mégis, az összhatással nincs gond. A terepek változatosak, így egy-egy területen mások a domináns színek is (például a dzsungelben zöld, felégetett erdőnél a szürkés-barna), s akkor még nem beszéltem az éjszakai látványvilágról. Lehet, hogy csak engem fogtak meg az éj színei, de egyszerűen csodálatosnak találtam az ott elém táruló látványt. Ahogyan a sötétben keverednek a szebbnél szebb színek, egyszerűen lenyűgöző összhatást nyújt. Minden él, világít, a színek változnak, vibrálnak... mintha csak Tokio fénnyel borított utcáin járnánk éjszaka, mindez megfűszerezve azzal, hogy a dolog nem mesterséges, hanem a természet alkotta ilyenné. Egyszerűen nagyon bejött a dolog.

Az már azonban nem, ahogyan a gépem erőlködött a játék alatt. Eleinte nem volt semmi gond, maximum beállításokkal gyönyörűen ment, ám körülbelül a játék felénél egyre gyérebbül teljesített a gépem, egyre gyakoribbá vált, hogy hirtelen lecsökkent az FPS szám, és jó pár másodperc kellett neki, mire visszaszökött az élvezhető szintre. Mindezt úgy, hogy eközben semmi extra dolog nem történt a monitoron. Nem vészes a probléma, de mindenképpen zavaró. Remélhetőleg az illetékesek egy javítás formájában megszüntetik.
Zárójelben megemlíteném még, hogy aki rendelkezik a megfelelő eszközökkel, az a játékot 3D-ben is élvezheti. Sajnos nem állt módomban kipróbálni ezt a funkciót, pedig igen érdekesnek tartom, kíváncsi vagyok, mennyivel nyújthat más élményt így a produktum.


A hangokra szintén egy rossz szavam nem lehet. A zenék élvezetesek, változatosak, teljesen más szólamokat hallhatunk miközben egy ikranon az eget szeljük, vagy éppen a dzsungel mélyén AMP páncélos ellenfelek ellen harcolunk. A szinkronhangok nem erőltettek, az effektetben sem találtam semmi kivetnivalót. Egyetlen problémám mindössze az angolul beszélő Na'vikkal akadt. Mivel nekik nem az természetes nyelvük, a társalgások során igen lassan beszélnek. Már régen elolvastam a feliratot, amikor őslakos barátunk még javában a mondat közepén tart. Ha skipelem a dialógust, nem hallom a monológja többi részét, így azonban majdnem belealudtam a játékba. Ez persze nem a játék hibája, hanem az én türelmetlenségem számlájára írható, csak gondoltam, jobb ha szólok, tudjatok készülni rá.


Az irányítással nagyon nem voltam annyira megelégedve. Karakterünk mozgatásával még nincs is gond, a járművekével már igen, főleg, ami a levegő urait illeti. Az RDA oldalán még egész könnyen meg lehet bírkózni Dragon vezetésével, a gép ugyanis képes szinte egy helyben lebegni, lehetőséget adva nekünk a megfelelő pozicionálásra, az emelkedés, süllyedés belövésére, ráadásul gyorsan reagál a hirtelen irányváltoztatásra. Nem úgy, mint Na'vi oldalon az ikran. A sárkány gyorsan mozog (még ha lassan próbálunk menni akkor is), ráadásul csak menet közben képes emelkedni/süllyedni, ami nem olyan fain dolog, amikor a lebegő sziklák között manőverezünk. Nem beszélve arról, hogy nagyon érzékeny az irányítását illetően, enyhe gombnyomásra is meglódul az adott irányba, ami, mint már említettem, a lebegő sziklák között nem éppen nyerő ötlet.

Ami gázos még nagyon a játékban, az a harc. Úgy rossz az egész, ahogy van. A legnagyobb baj az vele, hogy nem lehet rálockolni az ellenségre, s célozni sem lehet normálisan. A közelharcok során, ha szerencsénk van, eltaláljuk kardunkkal az ellenséget (milliószor megtörtént velem, hogy többszöri próbálkozás után is csak úgy elcsapkodtam mellettük), a lövés azonban maga a megtestesült katasztrófa. Ugyan van autocélzás, de semmit nem ér, egyszerűen hiába állunk az ellenséggel szemben, hiába jelöli ki a játék is, mint potenciális célpontot, hiába kékül már az ujjunk, annyira nyomjuk a bal egérgombot, annak az esélye, hogy eltaláljuk, nagyon kicsi. Ez Na'vik esetében nem olyan gáz, mert ott még tudjuk használni a pengéinket, de a zsoldosoknak nincs közelharci fegyverük. Magas fű+viperafarkasok+gyér célzás=... a képlet végeredményét a képzeletetekre bízom.

Az Avatar - The Game, mint filmes átirat megállja a helyét, de ha úgy tekintünk rá, mint önálló játékra, egy jó ötletekkel felvértezett, ám sok hibával rendelkező, egy idő után unalomba fulladó, középszerű produktumról beszélhetünk. Akinek tetszett a film, valószínűleg a világ miatt a játék is fog, de akinek az sem igazán jött be, annak nem érdemes kísérleteznie, kicsi az esély arra, hogy álmai játékát az Avatar képében fogja megtalálni.