Dark Sector

Hayden Tenno, az elit ügynök egyik bevetése során különös dolgok szemtanúja lesz: egy furcsa vírus fertőzi meg az embereket, melynek következtében pokoli teremtmények kezdik el megtizedelni a környéken lévő katonák seregeit. Egy ilyen lény sebzi meg főhősünket is, aminek következtében különös képességre tesz szert: jobb kezéből kinő egy dobócsillag, amely bumerángként tér vissza hozzá minden egyes használatkor. Elkerülendő a teljes mutációt, hősünk úgy dönt, hogy végére jár annak, mi is folyik az elhagyatott vidéken, valamint ki és miért áll az események mögött.


A történet kissé nyakatekerten és erőltetetten kezdődik. Talán az egyik legnagyobb kivetnivaló a játékban az maga a sztori, és annak vezetése: minél előrébb tartunk a játékban, annál érdektelenebbé és jellegtelenebbé válik az egész mese, amit el szerettek volna hitetni velünk a kedves készítők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a játék maga rossz lenne, hiszen a Tetrisnek sem volt semmi története, mégis egy élvezetes játék volt (és a mai napig is az).

A rövid, stílusosan fekete-fehérben megjelenített első pálya alatt megismerkedhetünk a játék alapvető irányítási mechanizmusával, azaz a fedezékbe bújással, valamint a fegyverhasználattal. Elsőre úgy néz ki, mint egy átlagos lövöldözős játék, ám amikor elkezdődik ténylegesen a játék, akkor kezd el körvonalazódni a Dark Sector erőssége. Ezt pedig egy szóval le lehet írni: Glavie. A Glavie az a dobócsillag, amelyről már tettem említést, és ami jelentősen befolyásolni fogja a hátralévő időnket, amit a DS világában eltöltünk. Egy darabig szokni kell a használatát, de idővel rájövünk, hogy segítségével nem csak töltényt spórolhatunk meg, hanem egyenesen élvezetessé válik az utunkba kerülő katonák és teremtmények likvidálása.

Mivel Hayden megfertőződött a vírussal, és az ellenszer, ami nála van csak késleltetni tudja a teljes átalakulást, ezért fokozatosan újabb és újabb képességekre tesz szert, amelyeknek nagy része a Glavie-hoz köthető. Először csak töltött dobást fog tudni véghezvinni a dobófegyverrel, ám a későbbiekben képes lesz telepatikusan is irányítani azt (Aftertouch), valamint bizonyos elemekkel feltölteni a Glavie-t (mint például a tűz vagy az elektromosság). Innentől kezdve a csillag már nem csak szimpla gyilkoló alkalmatosság protagonistánk kezében, hanem gyakran a továbbjutás kulcsa is.


Mondanom sem kell, hogy amikor megkapjuk az Aftertouch funkciót, onnantól válik igazán élvezetessé a játék. Ha dobás után még egyszer benyomjuk a megfelelő gombot, akkor bizonyos ideig a Glavie-ra ugrik a kamera, és képesek leszünk rövid ideig irányítani annak irányát. Így már nem lesz többé fedezék az, ami mögé a katonák bújnak előlünk. Egy megfelelően irányított dobással bizony bárkit kiszedhetünk biztonságosnak hitt zugából. Kifejezetten jó érzés, amikor a megfelelő helyről visszapattintott diszkosz szemszögéből követhetjük végig ellenfeleink haláltusáját. Itt jegyezném meg, hogy gyengédebb lelkületű emberek le se üljenek játszani ezzel a produktummal, ugyanis a játékban szakadnak a különböző testrészek, ami miatt hektoliterekben ömlik a vér. Aki viszont szereti az ilyesmit, az örömét fogja lelni a végtelen mészárlásban, amit ezzel a kis szerszámmal lehet művelni.


Persze nem csak célbadobásból áll a Dark Sector, hanem lövöldözésből is. A Glavie-val szimultán használhatunk egy marokfegyvert, valamint lehet nálunk még egy nagyobb fegyver is, mint pl. egy sörétes puska, vagy egy gépfegyver. Az ellenség által hátrahagyott fegyvereket bizonyos okok miatt csak rövid ideig használhatjuk, de szerencsére létezik egy fekete piac is, ahol megfelelő mennyiségű pénzt összegyűjtve tucatnyi fegyver közül választhatunk. Lehetőségünk van továbbá ugyanitt fejleszteni a birtokunkban lévő gyilkoló alkalmatosságokat is, igaz csak akkor, ha a pályákon megtaláljuk az elrejtett kiegészítőket. Ezek között akad pontosságot növelő javítás, és még sok más, amik hasznosak lehetnek. A játék talán másik nagy hibájaként róható fel, hogy ha megfelelő mennyiségű pénzre és kiegészítőkre szeretnénk szert tenni, akkor rá vagyunk kényszerítve a pályák minden kis zugának felderítésére.

Bizonyos időközönként találkozhatunk bossharcokkal, amelyekkel a szürkeállományunkat is igyekeznek megdolgoztatni a készítők. Ezeknél a részeknél majdnem teljesen fölösleges a töltényt pazarolni, hiszen szinte minden esetben a Glavie-t kell valamilyen formában használni a továbbjutáshoz. Némelyik viszonylag könnyű, de akadnak olyanok is, ahol a program kifejezetten megemeli a vércukorszintünket, és sokszori újrakezdést követel meg. Ezen kívül találkozhatunk olyan részekkel is, ahol a továbbjutáshoz adott idő alatt kell kitalálni, hogy mire is gondoltak a Digital Extremes emberei, ami szintén okot adhat egy-két bajusz alatt elmormolt, az alkotókat erősen csuklásra késztető mondatra. Szerencsére ilyen helyzetekkel viszonylag ritkán találkozunk.


Feltétlenül meg kell említenem, hogy akármilyen egyszerű is az irányítás, azért akadnak gondok vele. A fedezékhasználat sajnos nem sikerült olyan jól, mint a két évvel ezelőtt megjelent Gears of War-ban, ami felettébb kínos egy olyan játék esetében, ami erre építi az akció nagy részét. Falhoz lapulni csak úgy lehet, ha pont megfelelő távolságban állunk a kiválasztott fedezéktől, valamint a kamera is nagyrészt abba az irányba néz. Míg a GoW-ban ha balra húztuk az analóg kart, és úgy nyomtuk meg a megfelelő gombot, akkor a tőlünk balra lévő fedezékbe bújtunk, addig itt egy ugrás lesz a jutalmunk, rosszabb esetben pedig egy ?You are dead? felirat. Ez némelyeknek szőrszálhasogatásnak tűnhet, de ha egyszerre három irányból lőnek ránk, akkor eléggé kellemetlen tud lenni.


Grafikailag kevés kivetnivaló van a programban, a pályák nagy részén rendkívül élethű textúrákkal és effektekkel találkozunk. Bár az eső kissé mesterkéltnek tűnt számomra, azért a hangulatot kellően tudta az is fokozni. Nagyon ritkán láthatunk alacsony felbontású és poligonszámú tárgyakat, ami leginkább akkor zavaró, mikor ezek egy cutscene-ben jelennek meg, és nem egy eldugott ponton játék közben. Összességében szépnek mondható a játék, de nekem valamiért jellegtelennek tűnt a kinézete, mintha minden apró részét láttam volna már más játékokban. A katonák, a szörnyek, és maga a terep is, amin keresztül haladunk olyan hatást kelt, mintha alapos kutatómunka után lopkodták volna össze őket. De legalább egységesnek tűnik az egész ami a szemünk elé tárul, leginkább a becsületes iparosmunka jelző illene rá. A hangok sem okoznak katarzist a hallójáratainknak, azaz semmi különlegeset nem nyújt a játék, talán csak az aláfestő zenék emelkednek ki közülük.


A multiplayer opciót sajnos nem sikerült kipróbálnom, mert negyed órás várakozás után sem volt senki, aki hajlandó lett volna játszani. Az viszont kiderült, hogy két játszható mód van és öt választható pálya, ami elég kevésnek tűnik. Cserébe viszont be lehet rakni botokat, igaz a program így is megköveteli a minimum két élő játékost, ami miatt dugába dőlt a próbálkozásom.

Hogy mi is a véleményem a Dark Sectorról? Nos, ez egy igen nehéz kérdés, mert az elején semmi különöset nem nyújt, de amikor a közepétől beindul, akkor nagyon élvezetessé válik. A történetet szívem szerint elfelejteném, de a Glavie és a különböző képességek miatt egy idő után elpusztíthatatlannak éreztem magamat, ami miatt jó érzéssel álltam fel a DS mellől. Valami azonban mégis hiányzott, amit nem tudok pontosan megfogalmazni. Talán a pályák és az ellenségek voltak jellegtelenek számomra, de az is lehet, hogy csak túl sok hasonló játékkal volt dolgom az utóbbi időben. Mindenesetre egy próbát mindenképpen megér, pláne nyáron, amikor úgy sincs sok választási lehetőségünk.