"A golyók záporoztak a gép körül, a földön gépágyús dzsipek kavarták a port, s a légvédelmi ágyúk sem könnyítették meg a dolgomat. A feladatom azonban adott volt, s nem szándékoztam cserbenhagyni azokat, akik számítanak rám. Fittyet hányva a veszélyre hasítottam a levegőt, hiszen tudtam, hogy már csak perceik vannak hátra a bajbajutottaknak. A szemem sarkából láttam, amint az egyik riporter éppen egy ház tetejéről tudósít, de nem foglalkoztam vele. Magának kereste a bajt, a szenzációt, hát most megkapta. Ha marad a gépen hely, majd visszafelé felveszem, de jelenleg nem élvez - nem élvezhet - prioritást. Ezután észrevettem zöld füstöt, s a körülötte integető embereket. A látványtól örömteli mosoly suhant át az arcomon, ami azonban az csakhamar ijedt grimasszá változott: a hirtelen varjúcsapat módjára károgó jelzőműszerek hangja elnyomva a rotor zaját figyelmeztettek a közelgő végre. Bemértek. Aztán elsötétedett a világ."
Helikoptert vezetni valószínűleg nehéz. Sajnos nem mondhatom biztosra, mivel én még nem csináltam, de ismerek olyat, aki tud valakit, aki látott már olyat, aki igen... vagy valami ilyesmi. Persze az, hogy nem repültem még rotoros csodával csak a való világra vonatkozik, játékokban már nem egyszer bizonyítottam azt, hogy én vagyok a legtökösebb pilóta messze az égen. Számos programban szelhettük már a horizontot, azonban olyan alkotás, amely kifejezetten a helikopterezést helyezte a középpontba, nem sok született. Jelen iromány alanya nem más, mint egy ősi klasszikus, a Choplifter modern köntösbe öltöztetett változata, amely igyekszik az önjelölt pilóták szívébe lopni magát. Hogy ez sikerült-e neki? Előre leszögezem: igen.
Izzad a pilóta...
Mindenki ismeri a mondást, mely szerint felmelegítve csak a töltött káposzta jó. Kollégiumi őslakosként ezen állítás igazságtartalmát megcáfolnám, az azonban tény és való, hogy millió plusz egy játék újradolgozott változatánál húztam már a számat, mivel a legtöbb esetben csak egy ócska fércmunkát kaptam, s úgy éreztem, hogy a felturbózott textúrák valahogy nem érnek meg annyi pénzt, mint amennyit sokszor elkérnek értük.
Ugyan címe alapján a Choplifter HD csak az eredeti, 1982-es változat technikailag mai szintre hozott verziójának hihetnénk, szerencsére nem erről van szó. Ugyan az akkori mértékekkel mérve a Choplifter változatos játékmenettel bírt, ma már bizony nem tudná fél óránál tovább lekötni az éppen aktuális delikvenst. Ennek következtében számos újítást pakoltak bele az inXile Entertainment munkatársai, amely miatt ezután, el is vonatkoztatnék attól a ténytől, hogy a hősidőkben jelent már meg ilyen címmel játék.
Sajnos nem a barátaink
A Choplifter HD egy oldalnézettel operáló árkád játék, amelyben a célunk nem más, minthogy gépünkkel eljussunk "A" pontból "B"-be, majd visszarepüljünk "A"-ba. Az ok, amely miatt propelleres csodánkkal az eget hasítjuk általában pályánként eltérő, de nagy általánosságban a feladatunk vagy mentés, vagy pedig egy objektum darabokra lövése. Az árkádérzetet növeli az is, hogy minden pályát adott idő alatt kell teljesíteni, a tény, hogy egyfajta térképként funkcionáló sávot láthatunk a képernyő felső részében, valamint... valamint még egy rakat, árkád játékmenetre jellemző elem. Feltételezem, hogy ezen senki sem lepődött meg.
Egy átlagos pályát teljesíteni körülbelül 7-8 percig tart. Optimális esetben letornázhatjuk ezt az értéket 3-4 minutumra is, azonban nem egy pálya esetében szinte teljesen biztos, hogy a legtöbb játékos elbukik az első próbálkozáskor. Ugyan a játék elején még nem túl sok akadályba ütközhetünk, lévén egy-két gépfegyveres ellenség nem tekinthető fenyegetésnek, később már alaposan meggyűlhet a bajunk a fejlett ellenséges harceszközökkel, valamint azzal a szomorú ténnyel, hogy a pálya teljesítésére adott időlimiten kívül bizony egyes megmentendő emberkék elszállítását is minél gyorsabban el kell végeznünk, ha nem akarjuk, hogy a KIA (Killed In Action - Bevetés közben elhunyt) csoport létszámát növeljék.
A lövegek kitalálói éppen csuklanak
Ugyan jó módszernek bizonyul a kezdeti pályákon az, hogyha a golyók és rakéták között szlalomozva repülünk a célterülethez, a későbbi szinteken óhatatlanul is be kell vetnünk a saját harceszközeinket is. Helikopterünk kifogyhatatlan, de hamar túlmelegedő gépágyúval van felszerelve, emellett pedig képes rakétákkal is megörvendeztetni a rosszfiúkat. Ez utóbbi természetesen limitált számban van csak jelen a vaspillangón, azonban a bázisra leszállva automatikusan feltöltésre kerül, az üzemanyaggal egyetemben. Természetesen ezen a helyen a gépünket is megszerelik. Kerozint tölteni egyébként nem csak a bázison lehet, hanem a pályánként néhol fellelhető töltőállomáson, amire azért is lehet szükség, mivel ha szorít az idő, akkor nincs mese, magasabb sebességre kell kapcsolnunk, aminek következtében a helikopterünk fogyasztása is a sokszorosára ugrik. Már pedig, ha porzik a tank, az semmilyen jármű esetében sem jó dolog, kiváltképp, ha az nem éppen fél méterrel száll a föld fölött... feltételezem, mindenki ismeri a viccet az izzadó pilótáról.
Látvány terén nem éppen Battlefield 3
A Choplifter HD alapesetben körülbelül három-négy óra játékidővel bír, azonban ez a szám nyilván függ a nehézségi szinttől, az elvárt teljesítmény elérésétől, a széliránytól, na meg a benzináraktól. Megjelenés óta egyébként a játékhoz több DLC is megjelent, melyek nagy része csupán új helikoptereket tartalmaz, azonban az egyik pakk esetében több új zombis pálya válik elérhetővé a számunka. Bizony ám, a több a helyes szó, ugyanis az alapjátékban is megcsillogtathatjuk a "zombi-apokalipszisből mentő" képességeinket.
"Húzd fel, húzd már fel!"
Ami a játék technikai részét illeti, az erős közepes lehet a helyes szó. Sok éves technológia jellemzi mind a grafikát, mind a fizikát, mégis, azt mondom, hogy ennyi pont elég ide, nem véletlen nem szimulátor a játék besorolása.
A grafika egynek elmegy, csodára nem szabad számítanunk. Videók nem kaptak helyet a programban, csupán a tényleges játék alatt csodálhatjuk a gépünk táncát. A modellek kidolgozása közepes, mivel nem szeretném azt mondani, hogy csúnyák, ezért elégedjen meg mindenki egy politikailag korrekt "sokat sejtető, keveset mutató" jelzővel.
Az esőfelhő... nem éppen esőfelhő
A hangok terén valamicskével jobb a helyzet. A zenék tengerébe nem fogunk belefulladni, örüljünk, ha csak a szomjunkat olthatjuk. Az effektek korrektek, azonban még véletlen sem érnek fel a mai csúcs háborús játékok szintjéhez, szóval senki se várjon Battlefield 3 vagy Modern Warfare 3 szintű hatásokat. A kevéske szinkron azonban meglepően jól sikerült, az ilyen szövegek azonban kimerülnek annyiban, hogy "Bemértek egy RPG-vel!", vagy egy "Még egy rossz fiúval kevesebb!"-el. Őszintén megvallva én imádom az ilyen statikus töltőszövegeket, szóval nem is vágytam többre.
A játék gyengepontja egyértelműen az irányítás. Na jó, nem gyengepont, de egyértelműen a játék Achilles-sarkát testesíti meg. Kontrollerrel sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni, azonban a billentyűzetet kalapálva nem egyszer felszaladt a szemöldököm. A gép irányítása nem vészes, bár "kifelé" (a képernyő felé) fordulni kissé nehézkes. Az igazi gondot a lövés jelenti. A játékban a célzást egy lézer hivatott ellátni, azonban bármilyen nemű célkereszt hiányában csak a meglehetősen érzékeny vörös csík szögét tudjuk állítani, ami sokszor túlszalad így a célponton. Már pedig a golyózáport kerülgetve minden egyes elvesztegetett pillanat végzetes lehet.
Lopakodó felderítésnek indult...
El is érkeztünk az elemzés végére. Végszó? Nos, határozottan tetszett az inXile Entertainment játéka. Meg vannak a maga hibái, mint például az irányítási nehézségek, azonban számos apróság is feldobja a játékmenetet, mint például az, hogyha durván kezeljük a gépet, esetleg eltalálnak minket, kieshetnek az utasok, vagy éppen az, hogy össze-vissza kell forognunk akkor, hogyha egy felkapaszkodott zombit szeretnénk lerázni. A játék nem egy év alkotása, mégis, azt mondom, hogy megéri az érte elkért hét eurót. Felszállási engedély megadva!
