Xandros 3

2005. augusztus 17.
74.6341
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hosé profilja, adatai
Hosé
A grafikus felületek fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbbek lesznek a különböző Linux változatok. Sokaknak azonban még így is hiányzik a Windows kényelme. Ezért bizony elő-elő fordul, hogy egy-egy számítógépen egyszerre van jelen Windows és Linux is. Szerencsére egyre több disztribúció igyekszik megfelelni az átlagfelhasználó igényeinek. Ezért egyre inkább áttekinthető a felhasználói felület, szélesedik a grafikus konfiguráció lehetősége is.

/>
Xandros 3 - 2. kép

Rengeteg az olyan alkalmazás, amely már a Windows felületéhez szokott felhasználónak is könnyen értelmezhető, kezelhető. Az egyik ilyen disztribúció a Xandros, amely több száz programjával emelkedik ki a többi Linux verzió közül. Még valamikor a Corel fejlesztéseként indult el, csak a Corel a projekt folytatásából üzleti okok miatt kiszállt.
A Xandrost a készítők debian csomagokból állították össze. A Linux kiadás Busines, Standard és Deluxe változatban érhető el. Csak egy-egy CD-s változat tölthető le egyedül a gyártó honlapjáról.
A grafikus felület alapja rendkívül egyszerű, a különböző extra megoldásokat nélkülözi. A kis erőforrásigény mellett ezért aztán rendkívül gyors, egy ma már elavultnak számító Pentium II. osztályú számítógépen is szép teljesítményt nyújt. AMD Athlon 2400+ processzorral ellátott, 1GB DDR RAM memóriával rendelkező számítógépre 15 perc alatt települt fel a rendszer, a fent említett Pentium II. osztályú számítógépre viszont majd 1 óra alatt ment fel a program. A telepítés egyszerű, csupán a telepítés helyének megválasztása és a felhasználók beállítása igényel külső beavatkozást. A többi beállítást, az időzóna, nyelv, nyomtató, hálózati kapcsolat megadását az általános gyakorlattól eltérő módon az első indításkor kell elvégezni. Habár a rendszer nyelve az angol, de a billentyűzetkiosztást, kódolást, időzónát természetesen a magyarországi használathoz szükséges módon is be lehet állítani.


Xandros 3 - 3. kép

Talán már ebből is kitűnik, hogy a tesztelés alá vett Business Edition változat elsősorban az irodai felhasználók számára készült. Itt ugyanis rendkívül fontos, hogy a nem kifejezetten új számítógépeket is teljes körűen lehessen használni. A hálózati irodai munkát segíti, hogy a rendszer kiválóan együtt tud működni a Windows alapú szerverekkel és munkaállomásokkal is. Programjai az irodai felhasználást támogatják. De médialejátszói a Xine, és a Media Palyer és a Xine lejátszó, az MP3 Player, a MIDI Player a legtöbb médiumot, legyen az zene, videó, minden további nélkül felismerik és lejátsszák.
Irodai programként a StarOffice család legújabb (ez jelenleg a 7-es számú verzió) változatát tartalmazza. Az otthoni felhasználásra tervezett Standard és Deluxe változatok az OpenOffice irodai programcsomag 1.1.2. változatát kínálják a felhasználóknak. A grafika és multimédiaszerkesztés támogatása az ingyenes változatban gyenge, csupán az egyszerű, hétköznapi feladatok ellátására találunk programokat. Viszont a digitális és szkennelt fényképek feldolgozása már azon alapfeladatok közé tartozik, amelyekhez a programok az ingyenesen használható változatban is elérhetők.


Xandros 3 - 4. kép

A fizetős változat része a professzionális grafika elkészítését is támogató GIMP szoftver. Megtalálható még itt a különböző eredetű videó anyagok digitalizálásához szükséges szoftveres támogatás is.
A vírusvédelemről a Xandros Antivirus 1.34 program gondoskodik, beépített tűzfal segíti a számítógép védelmét.
A windowsos szoftverek futtatását a Crossover Office 4 programcsomag integrálásának köszönheti a disztribúció. Ez a program a már jól ismert Wine Windows emuláló rendszer kissé kicsinosított, felturbózott változata. Ennek az emulátornak a segítségével gond nélkül futtatható a Micosoft Office programcsomag, vagy az Adobe Photoshop. A Corssover gondoskodik a megfelelő telepítési és futtatási környezetről, de a programok eltávolítását is lehetővé teszi. Igaz ugyan, hogy a magyar OfficeXP futtatásával a program gond nélkül megbirkózott, de sok olyan alkalmazás van még mindig, amivel ez az emulátor sem bír. Akár a Photoshop, akár a Microsoft Office telepítése megegyezik a Windows alatti menetrenddel. A telepítések végén a teljes funkcionalitáshoz a Crossover egy szimulált újraindítást végez. Az így telepített Windowsos alkalmazások a Launch / Windows Applications útvonalon érhetők el. Az egyetlen gond az, hogy a Crossover Office használata csak a fizetős változatokban korlátlan. Az ingyen letölthető Xandros linuxban csak 15 napig érhető el ez a szolgáltatás.


Xandros 3 - 5. kép

Természetesen a saját irodai programok, legyen szó akár az Open Office, vagy akár a StarOffice programról, kiválóan alkalmasak minden irodai feladatra. Saját prezentációkészítő, táblázatkezelő, szövegszerkesztő, a StarOffice esetében még adatbázis kezelő alkalmazás is rendelkezésre áll. Igaz, hogy a menük felépítése, a különböző ikonok elrendezése eltér a Microsoft Office felépítésétől, de a programok tudása hasonló.A helyesírás ellenőrző működéséhez azonban be kell állítani egy utólag telepített magyar szótárat. A StarDraw programmal a professzionálishoz közeli minőségben készíthetők különböző vektografikus grafikák.
Játék céljára is vannak saját Linux alkalmazások. Habár a beépített játékok tekintetében a Xandros gyengén áll. Így a játékokat először le kell fordítani, utána lehet használatba venni.
A Xandros Linux akkor is jó választás, ha a későbbiekben a Windowshoz csak annyi közünk lesz, hogy a hálózaton keresztül ilyen programot futtató gépekhez fogunk kapcsolódni. A hálózatok megosztását, a gép konfigurálását varázslók teszik egyszerűvé. Az Internet böngészésre a FireFox program szolgál. Ez egy a hagyományos Nestcape és Internet Explorer rendszerekhez képest új böngésző. Teljesítménye és biztonsági jellemzői azonban a két hagyományos böngésző programmal felveszik a versenyt. Levelezésre a KDE Mail, vagy a Ximian Evolution való. Az internetes eszközökben külön varázsló szolgál az Internet kapcsolat beállítására.


Xandros 3 - 6. kép

A munkafelületet, a KDE-t jelentősen egyszerűsítették. Ennek köszönhető, hogy 64 MB memória is elegendő a működéshez. A felhasználók kényelmét, könnyebb eligazodását szolgálja, hogy az indító menürendszerben a legutoljára használt programok a főmenüből is elérhetők. Ugyancsak kényelmi szolgáltatás, hogy a legutoljára szerkesztett dokumentumok szintén elérhetők innét. Egy egyszerűbb háttér beállításával az erőforrásigény jelentősen csökkenthető. A KDE fájlkezelője, a Xandros File Manager a Linux saját meghajtói mellett a hálózati windowsos meghajtók teljes elérését is támogatja. Ha nem akarjuk kézzel végezni a hálózati beállításokat, annak teljesen automatizált kivitelezésére is lehetőség van. A megfelelő megjelenés kialakításával teljesen olyan érzése van a felhasználónak, mintha a Windows alatt járna. A húzd és vidd elvre alapuló CDDVD írás is lehetséges a fájlkezelő program segítségével. Maga a KDE környezet is tetszés szerint alakítható, testre szabható, aki a Windows környezetet kedveli, akár Windows kinézetűre is átalakíthatják. Az asztalról egyetlen kattintással bármikor elindítható a program Interneten keresztüli frissítése, de ezzel a kényelmi szolgáltatással a biztonsági szempontok miatt nem ajánlatos túl gyakran élni.

Pozitívumok:

Xandros 3 - 7. kép

A Xandros leginkább a Crossover Office program miatt érdemel figyelmet. Ennek segítségével megoldható, hogy ez az operációs rendszer legyen az egyetlen a számítógépen. Ez is csak akkor fontos, ha valakinek nem elegendőek a meglévő Linuxos programok. Az irodai használatban pedig nagyon sok esetben előfordul, hogy valamilyen központi nyilvántartó, számlázó programot kell futtatni. Ezeket a legtöbb esetben Windows rendszerben fejlesztik. A Linux irodai használata számára ez eddig a véget jelentette.
A Xandros rendszer másik pozitívuma meglehetősen csekély erőforrásigény. Az irodai munkához szükséges funkciók egy Pentium II. számítógépen már kényelmesen használhatók. Természetesen ez a lehetőség is az irodai használatban érvényesíthető igazán. Hiszen itt nem igen szoktak sűrűn számítógépet cserélni. A Xandros pedig jó pár évvewl meghosszabbíthatja a már meglévő gépek élettartalmát.
Nagyon sok disztribúciótól eltérően a Xanros mindeféle bővítmény feltelepítése nélkül alapkiépítésben képes a legtöbb videó és hanganyagfájl lejátszására.
A menürendszer jelentősen egyszerűsödött, így angoltudás nélkül is könnyen elérhetők az egyes programok. A KDE felület a jelentős átdolgozás, egyszerűsítések ellenére is szép, ízléses grafikájú.

Negatívumok:
A Xandros ingyenes változatának programkínálata meglehetősen szerény, az UHU, Mandrake, vagy akár Suse Linux esetében megszokott választéknak csak a töredékét találjuk. Így ha valaki ezt a rendszert használja, bizony kénytelen előbb-utóbb megbarátkozni a különböző programok Linux alatti telepítésének rejtelmeivel.
Ha valaki a teljes funkcionalitású rendszert szeretné, azért fizetni kell. Igaz, hogy a kb. 30000 Ft körüli összegért a bővült funkciók mellett már terméktámogatás is rendelkezésre áll, de azt a Windows is tudja, akkor meg minek a váltás?

Értékelés:
A használhatóság alacsony pontozásának oka, hogy nagyon sok máshol szabadon elérhető program itt csak a fizetős változatba került be a windowsos programok emulátorával együtt. Egy ilyen Xandros változatért nem keveset kell fizetni.
Így említést inkább csak mint a Windows programok Linux alatti futtatását lehetővé tévő kísérletként, érdekességként érdemel.

használhatóság: 5 pont
megjelenés: 10 pont

Xandros 3
URL: www.xandros.com
disztribúció: Debian csomagokon alapuló Xandros disztribúció
szint: haladó
téma: A Xandros disztribúció új verziójának ismertetése
megjelenés: 2004. november 8.

Hardver követelmények:
processzor: Intel Pentium vagy Celeron, AMD K6/II/III, Duron, Athlon, Athlon XP/MP
videókártya: SVGA felbontás ismerete
lemezterület: 1,5 GB (3,0 GB ajánlott)
memória: 64 MB (128 MB ajánlott)

Ár:
Busines: 110,46 USD
Standard: 44,95 USD
Deluxe: 79,95 USD
13 hozzászólás

Vendég

18 éve, 2 hónapja és 12 napja

Tényleg nagyon zsír a téma!

válasz erre

Vendég

19 éve, 3 hónapja és 4 napja

Arnold

Ez tényleg jó.Zsir!

válasz erre

Zalee

19 éve, 3 hónapja és 8 napja

Király cucc,tele van extrákkal!

válasz erre

Peti/019/

19 éve, 3 hónapja és 25 napja

csumi
































































































válasz erre

Peti/019/

19 éve, 3 hónapja és 25 napja

szeva







válasz erre

Vendég

19 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nos, a Win*** terméktámogatást ismerjük. Egyébként, hol kap az ember Winfost 30 ezerért? Szerintem mindenki tehet egy próbát, nekem tetszik, ezért használom már egy hónapja. Ja, és közben sokat tanultam a Linuxról is!

válasz erre

Vendég

19 éve, 6 hónapja és 15 napja

Nos, a Win*** terméktámogatást ismerjük. Egyébként, hol kap az ember Winfost 30 ezerért? Szerintem mindenki tehet egy próbát, nekem tetszik, ezért használom már egy hónapja. Ja, és közben sokat tanultam a Linuxról is!

válasz erre

marco

20 éve, 20 napja

Be tudnálak ajánlani egy-két helyen, ha elárulnád, ki vagy. De úgy tűnik, Te még ehhez is kevés vagy, nemhogy a farkad elővételéhez... Buta.

válasz erre

Vendég

20 éve, 22 napja

kapjatok be a farkamat

válasz erre

Vendég

20 éve, 2 hónapja és 20 napja

Teli van nyomva extra cuccal, szerintem megéri az árát.

válasz erre

Brutal Terror

20 éve, 3 hónapja és 11 napja

110 dollár nem olyan vészes, de ha azt nézzük, hogy ingyen is van egy jó adag Linux, akkor tényleg nem értem... Valaha a Lindows volt ilyen (most Linspire), szerintem az sem volt egy jó húzás...

válasz erre

Linuxfan

20 éve, 3 hónapja és 11 napja

Valószínű, mert a Debiianra épülő disztrók mindig kezelik a Debianos csomagokat...

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja