LindowsOS 4.5

2004. április 13.
73.0541
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tommy profilja, adatai
Tommy
Itt van a tavasz, itt van újra... Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy épp most éltem túl egy véres küzdelmet, melyet a fürdőszobában folytattam le Darázs úrral. Jelentem: Nyertem. Körülbelül a szoftver piacon is ez a helyzet az operációs rendszereket illetően. Ennek örömére vagy bánatára, megosztom Veletek tapasztalataimat, melyet nem rég egy Linuxos rendszerrel kapcsolatban szereztem. Ez pedig nem volt más, mint a LindowsOS 4.5. Hogy miért ez a rendszer?


Nos, az oldal fórumán felmerült az a kérdés, hogy melyik disztribúciót is érdemes választani, és erre próbálok most ( részleges ) választ adni. Részlegeset, mert mindenki úgyis maga fogja eldönteni, hogy melyik operációs rendszert választja, de azért megpróbálok segíteni, amennyire csak lehet. Főleg azért is, mert maga a LindowsOS, mely valójában az open source project része - ettől persze sok ember azt várja, hogy majd ingyen is lesz, mint ahogyan én is -, bizony pénzbe kerül. Azonban volt szerencsém kipróbálni kétféle változatát is a fent említett OS-nek.


LindowsOS 4.5 - 2. kép

A normál LindowsOS 4.5-öt, és a másik Developer Edition-t. A kettő között annyi a különbség, hogy a Developer Edition CD-jén találunk még közel 100 felhasználói programot, melyeket kedvünkre használhatunk, míg a normál verzió kizárólag néhány alap programot telepít, melyek elengedhetetlenek a minden napi életből ( ebben is a Windows-ra hajaz… ). A többi, számunkra fontos utility-t, internetről tölthetjük le. Vagy a Lindows fejlesztői által kifejlesztett Click-And-Run módszerrel, vagy a Debian-alapú csomagok letöltésével, illetve telepítésével. Nos, igen... A LindowsOS is Debian alapú, tehát lehetőség van a már kész Debian alapokra támaszkodó programok futtatására. Maga a Click And Run ( továbbiakban: CNR ) nem számít újdonságnak. Az elképzelés az volt, hogy a programokat, szolgáltatásként adják el. Ezt már korábban is kitalálták. Ha szükségünk van egy programra, akkor azt nem kell megvennünk, hanem két kattintás és már telepítettük is számítógépünkre, megkerülve ezzel a dokumentumok nyomtatásának, a programok adathordozóra írásának, a software dobozolásának költségeit. Ennek hátterében az áll, hogy a LindowsOS szerveréről szedegethetjük le a kívánt alkalmazásokat. Persze azért ez sincs ingyen.


LindowsOS 4.5 - 3. kép

Mivel szolgáltatásként adják el a programokat, ezért $5-t kell fizetnünk havonta azért, hogy a CNR klub tagjai lehessünk! Mielőtt még mindenki elájul, hogy már ezért is megint fizetni kell, elmondom, hogy itt több száz, vagy talán több ezer program közül válogathatunk, és ha átszámítjuk az $5-t akkor körülbelül 1000Ft-ra jön ki! Továbbá azért sem kell aggódnunk, hogy a program telepítése során valami probléma adódik, hiszen az összes innen letölthető felhasználói progit, úgy szervírozzák, hogy azok gond nélkül telepedjenek gépünkre. Ahhoz, hogy kényelmesen használhassuk a továbbiakaban a rendszert, az első újraindítás után egy CNR update-et hajt végre az OS, és ezt követően a menükben megjelenik egy CNR More... link, de majd erről picit később. ( Ja, igen. Aki mégis sokallja az $5-t, akkor annak maradnak a Debian csomagok, természetesen azok is ugyan olyan jók, csak esetlegesen kicsit kínlódni kell a telepítésükkel! )


LindowsOS 4.5 - 4. kép

Szóval, maga LindowsOS többféle kiszerelésben kapható. Van dobozos, és tasakos . Megvásárolhatjuk a fent említett normál verziót, vagy a Developer Edition-t, vagy a Desktop Linux Enterprise Assessment Kit, stb. Aki a többire is kíváncsi az látogasson el a www.lindows.com-ra a megvásárolható csomagokkal kapcsolatos információkért. Elég sokféle áll rendelkezésre! A lényeg, a lényeg, ha már meg van az OS, akkor kezdődjön, hát a telepítés: Windows XP Professional figyel a gépen, restart, Boot CD-be, mármint a Lindows 4.5 telepítő, és már megy is az install... A telepítés során felbukkanó kérdések száma nagyon minimális: Melyik partícióra települjön a Lindows, mi legyen a biztonsági jelszó, és hogy... ja nem, azt hiszem ennyi. 5 perc múlva reboot, és már fenn is van a rendszer. Ennyi volt a telepítés! Komolyan. Ez azért tetszett, de az már nem, hogy az első újraindítás után eltűnt a Windows a Boot Menüből. Jobban mondva, bele sem került a menülistába… Ahhhhh! Ez baj! Kicsit megijedtem, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy nincs listabejegyzés, hanem az összes partíció eltűnt a lemezről, és a rendszer újra partícionálta az egész winchestert. UHU Linux Install CD be, Boot, indul az install, partíciók meg vannak.


LindowsOS 4.5 - 5. kép

Sebaj akkor már egyúttal rakjuk fel a baglyot, mert épp volt valami dolgom akadt, amit gyorsan meg kellett csinálnom, úgyhogy félbe hagytam a Lindows telepítést, de egy kis idő múlva mér folytattam is. Újra kijelöltem a partíciót, aztán hajrá... Csodák csodájára, most már van Windows a menüben. Szóval a kisbagoly jó hatással volt az új rendszerre... Lelkiállapotom is helyreállt végre, kezdődhetett hát a konfigurálás: Alapértelmezettként a LindowsOS, eltérően más Linux disztribúciók védelmi mechanizmusától - mármint a felhasználók menedzselését tekintve - kicsit eltér, hiszen itt, most alapértelmezettként root-ként jelentkezünk be, és ennek megfelelően root jogokkal is rendelkezünk. ( Természetesen lehetőségünk van más user létrehozására is, meghatározott csoportba sorolással. ) Na, de haladjunk tovább. A grafikus kezelőfelület KDE. Az első program, ami indul, egy oktató program, mely audio támogatással is el van látva, és angol nyelven szól hozzánk. Ebből a tutorial-ból sok mindent megtudhat a kezdő felhasználó... De most ezt ugorjuk át. Menjünk tovább. Irány az L – menü. Totál Start menü. Van Control Panel is, a desktop-on My Computer, My Document ékeskedik.


LindowsOS 4.5 - 6. kép

A korábban említett CNR frissítés sikeresen lefutott, és most már az L – menüben minden csoportban megjelent az ominózus „CNR More” menüpont. Ezt választva további programok voltak letölthetők a Lindows szerveréről, melyek ténylegesen két kattintás után már be is telepedtek az adott csoportba. Miután végignézegettem, hogy milyen programok állnak rendelkezésünkre, indítottam is a Control Panelt, ahol el kezdtem beállítgatni a hardver eszközöket. Teljes mértékben logikusan van felépítve a pult. Első utam a hálókártyákhoz vezetett. Kettő is van a gépemben. Egy alaplapra integrált VIA 10/100 Mbps-os, illetve egy Realtek 8139-es, ez utóbbi PCI buszos csatolóval foglal helyet az alaplapon. Miután beállítottam a Realtek-nek egy fix IP-t, megpróbáltam beállítani az ADSL hozzáférésemet is. Azonban sajnos csak próbáltam volna. Miután megadtam a felhasználónevet, és jelszót, egy Apply kattintás után 5 percig kerregett a winyó majd crash Szuper... Sajnos többszöri próbálkozás után sem sikerült beállítanom a net elérést. Windows indít, gyerünk a support oldalra, és láss, csodát meg van a hiba.


LindowsOS 4.5 - 7. kép

Nem támogatja a VIA chipsetes hálozati kártyát. Vagyis nem eléggé hibamenetes a működés. Tudomásul véve... ADSL modem átdug másik kártya, majd Lindows indít... Kész! Működik! Végre. Már kezdtem megijedni. Következő utam a videó beállításokhoz vezetett. Nos, itt ért csak igazán csak nagy meglepetés. A jó, öreg ATi Radeon 8500LE, kapásból 3-féle driver-rel használható. Egyik, ha jól láttam, az ATi által fejlesztett vezérlő, a másik egy fajta open source project-ből származik, a harmadik pedig a VESA driver. Választottam hát, méghozzá az ATi dirvert, ugyanis nagyon izgatott a dolog, hogy működik-e, mert sajnos UHU alatt nem működött. Indítottam egy terminált, és kiadtam a glxgears parancsot, melynek hatására, gondolom, ezt sokan tudják, három fogaskerék jelent meg pörögve egy kis ablakban, a terminál ablakban pedig a mért FPS érték jelent meg. Ez hozzávetőlegesen 2200 fps volt, ami rekordnak számít nálam, mert az eddig tesztelt Linux disztribúciók alatt, 1000-1500-zal kevesebb volt! Nem beszélve arról, hogy az ATi hivatalos drivert fel sem tudtam telelpíteni. Valószínűleg én voltam béna, de túl sok függőség kapcsolódott a driver-hez, és nem tudtam minden package-et felpakolgatni. Az UHU Linux esetén, az alapértelmezett driver-rel az OpenGL modulok is sikeresen betöltődtek, de az Unreal Tournament 2004 bugos volt, és fagyott. Nem volt ez így a Lindows 4.5 esetén. Tökéletesen működött a játék! Az alapértelmezett felbontás 800x600 volt, és szinte minden textúra részletesség közepesre volt állítva. Korrektül futott, minden szaggatás nélkül. Ezt követően átállítottam a felbontást 1280x1024-re, és mindent a lehető legnagyobb értékre állítottam! Mindent! Ekkor jött a feketeleves... Legalábbis gondoltam, hogy majd jön, de nem még így teljesen folyamatos volt! Korrekt! Örültem nagyon, végül is csak sikerült elindítanom egy játékot Linux alatt.


LindowsOS 4.5 - 8. kép

A Lindows-t eredetileg úgy tervezték, hogy képes lesz futtatni Windows-os programokat is. Sajnos ebből annyi lett, hogy a WINE, vagy a VMWare segítségével életet lehelhetünk az Ablakos alkalmazásokba. Azonban a Wine-os megoldás nálam nem nagyon működött. Ugyanis az emulátor mindig azzal a hibaüzenettel indult, hogy Under Develompent, azaz fejlesztés alatt... Tovább nem is próbálkoztam. Jómagam is sokszor próbálkoztam más Linuxok esetében a Windows-os progik futtatásával, kisebb-nagyobb sikerrel, de most eljutottam arra a pontra, hogy feltettem magamnak azt a kérdést, hogy tényleg szükségem van-e az emulátorra? Nem. Talán nem is kell már, hiszen szinte minden program meg van Linux platformra is. Már a PowerDVD-t is készítitk, vagy már ki is adták...
Visszakanyarodva a hardverekhez, a nyomtatóm használatbavétele volt még kérdéses. HP 1010 USB port, stb. Köztudott, hogy a HP-t nem nagyon szeretik a Linuxok ( vagy fordítva ), de persze nem mindegyiket. Most is meglepetés ért. Simán ment a nyomtatás. UHU Linux-os problémám volt, hogy az alapértelmezett XFree86-tal 1280x1024-es felbontásban 100Hz-en, nem volt hajlandó elindulni az X Server, mindaddig, míg le nem cseréltem egy újabb verzióra az XFree-t. Lindows esetén ezzel sem volt gond. Igaz, hogy csak 85Hz-en „megy” a monitor, de nem baj, maradhat.


LindowsOS 4.5 - 9. kép

Rendszer indításkor van grafikus boot screen, nem kell végigolvasunk a sok driver betöltést követő üzenetet/hibaüzenetet , lehet, hogy ez gyakran gond, de nekem most tetszett. A gond csak annyi, hogy mivel VESA driver segítségével jeleníti meg a grafikus felületet a rendszer a boot során, ezért bizony elég keményen ott van az a 60Hz, és még
ráadásul a háttér is fehér! Király! Maga a tesztlelt rendszer, angol volt teljesen. Még magyar billentyűzetet sem lehet kapásból beállítani, csak ha letöltöttünk egy opcionális package-et a CNR-rel. Ez szomorú... Mondhatni, hogy a fejlesztők tényleg gondoltak a család minden tagjára, hiszen a gyerekek is találnak kedvükre való játékokat a letölthető programok között, nem beszélve a felnőttekről! Alapjában véve a Lindows, igaz nincs ingyen, de olcsó. A legdrágább csomag $169.99, ami körülbelül 34,000Ft, de ezért cserébe kapunk egy teljes operációs rendszert, irodai csomagot, egy Lindows Plus CD-t, melyen további több száz játék, felhasználói program található, egy vírusirtót, és egy tartalomszűrő szoftvert is. Továbbá, ha még előfizetünk a CNR szolgáltatásra, akkor aztán végképp kifogyhatatlanok leszünk a jobbnál jobb programokból.


LindowsOS 4.5 - 10. kép

Erre is van egy örökéletű tagság, ami $100-ba kerül. Na, ezt nem tudom érdemes-e megváltani, bár 20 hónap után megtérül az ára... ( Ja, még annyi, hogy egy Lindows megvásárlásával kapunk egy CNR próbatagságot is. ) Megmondom őszintén, kellemes benyomást tett rám a Lindows legújabb verziója. Sajnos, vagy nem sajnos, Windows-hoz szokott ember vagyok, de itt teljesen korrektül felépítették a rendszert, olyannyira, hogy szinte abszolút nem vesz időt igénybe az átállás az Ablakokról a Pingvinre ( jó, nyílván ez a KDE/Gnome, stb kezelőfelületeknek köszönhető, de a menü struktúra teljesen más a Lindows estében. ). Természetesen ennek az OS-nek is vannak gyermekbetegségei, de melyiknek nincsenek? A magyar nyelv hiánya viszont elég nagy probléma, hiszen sokan vannak, akik nem tudnak angolul, vagy spanyolul és mégis szeretnék kipróbálni ezt az új operációs rendszert. Végezetül csak azt mondhatom, hogy akinek van lehetősége kipróbálni ezt az op.rendszert, az tegye, és döntsön...

LindowsOS 4.5
URL: www.lindows.com
disztribúció: Speciális Linux és Windows ötvözet
szint: haladó
téma: A Lindows 4.5 operációs rendszer teljes bemutatása
megjelenés: 2004. március

Minimális konfiguráció:
800 MHz Pentium, vagy AMD Athlon™ processzor
128 MB RAM (256 MB vagy több a jobb teljesítményért)
2 GB merevlemez
3-D grafikus kártya, játékok, képernyővédők részére
CD-ROM / DVD meghajtó
3 hozzászólás

Vendég

8 éve, 5 hónapja és 19 napja



Hellobelló

Ja
Amúgy tele van a tököm már a win-nel, amennyiszer
újra lett telepítve, ahány évet már lenyomtam ezzel a szxx-al, nem nem.
Vége. Ez a jó cikk csak ráteszi a pontot a dologra, hogy feltelepítsem
ezt a nagyon jól csengő Operációs Rendszert. Végre, hogy van vmi remény!
(azaz leváltani ezt a 'drága kedves' wint)
----


Ti, akik ezt olvassátok, ti is próbáljátok meg!


válasz erre

Tommy

16 éve, 9 hónapja és 12 napja

Köszi, hogy tetszett

válasz erre

Vendég

16 éve, 9 hónapja és 12 napja

Tetszik, hogy egy Lindows területen teljesen kezdő szemével lett megírva a cikk. Ez így sokkal érthetőbb, mintha "szimpla" újságírói szemmel lett volna megírva!

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Marduk profiljagery1113 profilja