Windows Vista

2007. augusztus 17.
94.5781
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hosé profilja, adatai
Hosé
A Windows Vista a Microsoft Windows operációs rendszer programcsaládjának legutóbbi kiadása. A Windows Vista operációs rendszer egyaránt működik otthoni és üzleti asztali számítógépeken,valamint noteszgépeken is. A Vista fejlsztésének fontosabb fordulópontjai a következők:

- 2005. július 22-ig a fejlesztés a Windows Longhorn kódnév alatt zajlott.
- 2006. november 8-án fejezték be az operációs rendszer végleges fejlesztését, és a gyártási szakaszba került.
- 2007. január 30-tól elérhető a nagyközönség számára.
- 2007. február 22-től kapható a Windows Vista magyar nyelvű változata.

Az operációs rendszer neve a spanyol "vista" szóból származik. A Vista szó jelentése távlat, látás, látkép. A Windows esetében a szó jelentéséből két dologra gondolhatunk; az egyik, hogy a Vista betekintést enged a jövőbe, illetve, hogy megfelelő rálátást biztosít az saját adatainkhoz.

Windows Vista - 2. kép

Telepítés

Windows Vista - 3. kép

A korábbi Windows operációs rendszerek a megjelenésükkor már korosabb számítógépekkel is elboldogultak. Ezekkel a korábbi Windows változatokkal ellentétben a Windows Vista-t az igazán korszerű számítógépekkel való együttműködésre tervezték. A Vista egyenlőre még az új eszközök közül is sok hardverrel nem működik együtt (bár a hardver gyártók egyre több esetben készítenek a Vista-hoz is illesztő programot. A fentiek miatt a telepítés előtt mindenkép meg kell győződni arról, hogy a számítógép képes-e a Windows Vista futtatására. Az új, a Vistával már kompatibilis számítógépeket a Windows Vista Capable matricák is jelzik. A régebbi gépek esetén egy, a telepítés előtt lefuttatott tesztprogrammal állapítható meg, hogy a kérdéses gép képes-e a Vista futtatására. A kompatibilitás vizsgálata után fontos, hogy a számítógép beállítása olyan legyen, hogy először az optikai meghajtóról próbálja betölteni az operációs rendszert. Az elinduló Vista telepítő azután már szöveges utasításaival vezet végig a telepítés folyamatán.

Újdonságok

Windows Vista - 4. kép

- A Vista felhasználói alapértelmezett felhasználói felülete az új grafikus kártyák képességeit kihasználva, igencsak szépre sikeredett. A Windows Aero néven futó, DirectX-alapú felhasználói felületen a munkaasztal megjelenését változtathatjuk a teljes színskálán, valamint az átlátszóság mértéke is állítható. Egy ilyen munkakörnyezethez azonban tényleg sok erőforrás kell. A telepítés után ezért a munkakörnyezet megjelenését átállítottam klasszikus nézetre. A Windows 95 től megszokott munkakörnyezetben, a jelentősen finomított egyes ablakokra tekintve így is látható volt a fejlesztők munkája. Igaz ugyan, hogy a megváltozott külső megjelenés tűnik fel az embernek legelőször, de ezen felül jó néhány újdonság bekerült még a programba.
- A Vista új szolgáltatása, a Windows Oldalsáv (Windows Sidebar) jeleníti meg az asztalon az egyes mini alkalmazásokat. Ezek a mini alkalmazások a mindennapi munkában lehetnek szükségesek. A Windows Oldalsáv bevezetésével egy rendezettebb munkakörnyezetet próbáltak biztosítani a fejlesztők. Illetve az oldalsávba sok olyan szolgáltatás is bekerült, ami egy folyamatosan online kapcsolatban lévő irodai számítógép esetében jelentősen könnyítheti a napi munkavégzést.

Az Oldalsáv alapból az alábbi mini alkalmazásokat tartalmazza:

Windows Vista - 5. kép

- Diavetítés
- Hírek (online működés esetén) - Időjárás (online működés esetén) (Magyarországon nem működik.)
- Jegyzetek
- Kirakójáték
- Naptár, Óra
- Névjegyzék
- Processzorfigyelő
- Részvények, Árfolyam (online működés esetén)
A szolgáltatások nagy része akkor ér igazán valamit (például hírek, időjárás jelentés, gazdasági hírek,ha a számítógép folyamatosan online üzemmódban van.
A kisalkalmazások sora természtesen ízlés szerint szabadon bővíthető.

Windows Vista - 6. kép

A Windows Olalsáv a következő játékokkal gondoskodik a kikapcsolódásról:
- Admirális, Aknakereső
- Sakk (3D-s)
- Fekete macska, Fekete özvegy
- Golyóstoll, Mahjong
- Pasziánsz
- Purble Place (készségfejlesztő)

A további újdonságok az alábbiak:

Windows Vista - 7. kép

- A ReadyBoost szolgáltatás a számítógéphez csatlakoztatott pendrive-ok memóriáját használja fel a Windows Vista operációs rendszer működésének gyorsításához. A már több GB-nyi tárolókapacitást is elérő Pendrive-ok esetében ez komoly előny lehet.
- Az új Windows rendszerhéj a Windows XP rendszerhéjától nagymértékben künöbözik. Az átalakított rendszerhéj több szervezési, navigációs és keresési képességekkel is rendelkezik. Az átépítés során a Windows Intéző feladatmezejét eltávolították a programozók, az eszköztárba integráltak egy gyakori műveletek gombot. Új megoldás a közös könyvtárak minél gyorsabb eléréséhez létrehozott "Kedvenc hivatkozások" mező. A címsort az ún. Breadcrumb ("morzsa") rendszerrel cserélték le. A Start menüt is átalakították. A korábban megszokott "mindig oldalra megnyíló dobozok" korszaka véget ért a a programok közötti navigációkor. Az egyes programcsoportok, programok témakörök szerint csoportosítva, egymásból érhetők el. Az átalakítás olyan mértékű, hogy a fejlesztők még magát a "Start" szót is lecserélték egy kék Windows-ikonra.
- A Vistában megjelenő Windows Kereső egy új típusú, egyszerűsített keresőalkalmazás, amely a Start menüből is indítható. Az új, beépített keresővel a korábban megszokottaknál sokkal gyorsabbá válik a fájlok és programok keresése.
- A károkozó alkalmazások elleni védekezésre is gondoltak a fejlesztők, a Windows Vista része a Defender, ami egy kémprogram kereső és eltávolító szoftver.

Windows Vista - 8. kép

- A Windows Vista beépített böngésző programjának, a Windows Internet Explorer 7-nek a fontosabb jellemzői az alábbiak: Újratervezett biztonsági rendszer, megváltoztatott felhasználói felület, füles böngészés funkció, RSS támogatás, keresődoboz, továbbfejlesztett nyomtatás, valamint beépített nagyító. A Windows Interet Explorer 7-ben telepített új adatvédelmi megoldások teljes körűen csak a Vistában működnek, de a program Microsoft Windows XP-re is feltelepíthető.
- A Vista a Microsoft médiakezelő programjának legújabb kiadását Windows Media Player 11-et tartalmazza. A Media Player 11 újdonságai a szókereső (vagy "keresés a te szavadként") funkció, egy teljesen új grafikai nézet a médiakönyvtárakban, a fotók bemutatása és rendszerezése, a zenekönyvtárak rendszerezése. Csak a Vista alatt működik a Media Player 11-ben a média központ kiterjesztés (Media Center Extenders) nevű segédprogram, amely egyszerűbbé teszi a számítógéptől elkülönülő médialejátszó eszközök kezelését. A sok újítás ellenére szomorú tapasztalatom volt, hogy a fejlesztők egy dologról megfeledkeztek, a DVD lejátszáshoz még mindig külön kell feltelepíteni a szükséges DVD codec-eket.
- Az alapértelmezett levelező programot is átalakították a készítők. A Microsoft Outlook Express utódja a WindowsMail. A WindowsMail kezelőfelületét a megelőző levelező programokhoz képest egyszerűsítették és a levelek közötti keresést is megkönnyítették.

Microsoft Windows Vista változatok

Windows Vista - 9. kép

A Microsoft a Windows Vistából két fő változatot adott ki, mégpedig 32 és 64 bites processzorokra. OEM (terméktámogatás nélküli) Vista esetében választani lehet a két változat közül, a dobozos csomagban mindkét változat benne van. A dobozos csomagok szépséghibája azonban, hogy külön 64 bites DVD csak az Ultimate csomaggal jár; a többi csomaghoz a 64 bites DVD-t külön kell megrendelni. A postaköltség ebben az esetben sajnos a megrendelőt terheli. Érdekesség, hogy a 64 bites változat körülbelül 2 GB-tal többet foglal el a merevlemezen, mint a 32 bites.

A Vistának a 64 és a 32 bites kiadáson belül több verziója is van. Ezeknek a verzióknak a rövid áttekintése az igényeknek megfelelő Vista kiválasztásához fontos. Sok későbbi bosszúságtól kímélheti meg magát az ember, ha tisztában van a választott operációs rendszer képességeivel:
- A Windows Vista Home Basic az alapvető számítógépes igények kielégítésére készült, mint például az e-mailezés, az Internet használata és képek megtekintése. A feladatköröknek megfelelően, természetesen az Internetes veszélyek elleni védelmi eszközöket is integrálták a rendszerbe. Magyarországon leginkább a közösségi számítógépes hozzáférési helyek igényeinek felelne meg az operációs rendszer.
- A Windows Vista Home Premium az otthoni asztali számítógépek és a hordozható számítógépek tervezett standard operációs rendszere.
- A Windows Vista Business kifejezetten a kisvállalkozások számára készült, a kisebb helyi hálózatokon való működésre optimalizálva.
- A Windows Vista Enterprise a komplex informatikai rendszerekkel rendelkező vállalatok számára készült, támogatja akár a multinacionális információs rendszerek használatát is.
- Az Ultimate kiadásban együtt találhatók meg a korábban ismertetett kiadások funkciói.
A fenti ismertető első látásra talán túl reklám ízűnek is tűnik. De ha valaki a legegyszerűbb, Home Basic operációs rendszerrel működő számítógépes hálózaton akar telepíteni valamilyen vállalatirányítási rendszert, vagy információs rendszert, legalább tudja, hogy mi az oka a rengeteg plusz munkának.
- Létezik még egy, Magyarországon nem kapható, a fejlődő országoknak szánt úgynevezett lebutított, Starter változat is.

Windows Vista - 10. kép

Hardverkövetelmények
A megfelelő, erős hardver fontos, mert vagy nem telepíthető az operációs rendszer, vagy nem igazán van köszönet a működésében. A fentiekben ismertetett minimális hardverkövetelmények így tényleg csak az alapvető irodai funkciók ellátásához kellenek.

Minimális konfiguráció:
- 800 MHz-es Processzor,
- 512 MB RAM,
- DirectX 9 megjelenítő,
- a minimális grafikus szolgáltatásokhoz a legtöbb régebbi videókártya jó,
- kell minimum 20 GB merevlemez és 15 GB szabad merevlemez terület,
- DVD olvasó.

Ajánlott konfiguráció:
- Processzor 1 GHz,
- 1 GB RAM,
- DVD újraíró,
- DirectX 9 képes [GPU], hardveres Pixel Shader v2.0 és WDDM eszközillesztő támogatás.
- az ideális megjelenítéshez a videó káryának az alábbi követelményeknek kell eleget tennie: 128 MB grafikus memória szükséges minimum az Aero felülethez, de a megfelelő teljesítményhez ajánlott legalább 256 MB memória,
- kell minimum 40 GB merevlemez és 15 GB szabad merevlemez terület.

Windows Vista - 11. kép

Értékelés
Az operációs rendszer megjelenése rendkívül szép, így tényleg méltán érdemli meg egy tíz pontos skálán a maximális tíz pontot.
A használhatósággal már ennél komolyabb gondjaim voltak. Az új munkakörnyezet még az erősebb gépek egy részét is komolyan visszafogja. Az egyes funkciók elérésének megváltoztatását is inkább éreztem egy üzleti fogásnak. Úgy éreztem, hogy a következő szemlélet vezette a fejlesztési programot: Ha már nem tudnak érdemleges plusz dolgot beletenni egy programba, építsék át a felhasználói felületét. A program használhatóságát csökkenti még néhány, nem a fejlesztők hibájából eredő dolog is. Különösen az operációs rendszerek esetében igaz az, hogy a rengeteg munka ellenére szép számmal akadnak hibák. Mire az összes kijavítják, addigra az adott operációs rendszert át is építik, s megjelenik egy új verzió, új hibákkal. A hardver gyártók is csak most kezdenek foglalkozni komolyabban Vista-s meghajtó programok fejlesztésével is. A használhatóságra így egy tíz pontos skálán maximum hét pontot tudtam adni. A próba befejezése után pedig számítógépemről eltüntettem a Vista-t. Kitudja, talán majd jövőre feltelepítem.

Microsoft Windows Vista
Fejlesztő: Microsoft Corporation
Web: microsoft.com/vindowsvista
OS-család: Windows NT
Forráskód: részben licencelhető, zárt
A program legfrissebb változata: RTM (Build 6000) / 2006. november 8.
Rendszermag típusa: hibrid
Alapértelmezett a grafikus felhasználói felület

Fogyasztói ár:
dobozos változat: 70000 Ft
OEM változat: 47000 Ft
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja