Windows a zsebünkben

2013. december 29.
86.6141
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Néhány hete belevetettem magam a zsebrendszerek világába, melyről egy rövidnek nem mondható cikket már publikáltam is itt a Game Channel-en, azt viszont már a korábbi cikk elkészítése közben is éreztem, hogy ebben a témában bőven van még potenciál, ráadásul a főként Linuxról szóló előző részben megígértem, hogy a Microsoft által kiadott operációs rendszerek zsebrendszerként való használatára is ki fogok majd térni, melynek eredménye a most olvasott - Windows a zsebünkben - írás lett.


A cikkben tehát ezúttal csak Windows rendszerek fognak szerepelni, azok is korlátozott számban, melynek több oka is van. Az egyik ilyen ok nagyon egyszerű, hiszen Windows rendszerből jóval kevesebb van, mint Linuxból. A Linux világában számos eltérő rendszerrel találkozhatunk, a csodálatos bennük az, hogy mindegyiket kedvünkre próbálgathatjuk, míg rá nem bukkanunk a számunkra legkedvesebb disztribúcióra. A Microsoft rendszereit illetően már nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen komoly összegeket kell fizetni egy jogtiszta változatért, ráadásul viszonylag sok idő telik el két verzió megjelenése között, bár a hírek szerint ez a folyamat szerencsére hamarosan felgyorsul.

Persze sokan gondolhatjátok, hogy a Windows XP-től fölfelé bőven lehetne legalább négytagú a tesztelt állomány, ám mi csak két rendszert hoztunk el nektek. Ez a két rendszer a Windows 7 és a Windows 8, így az XP és a Vista kimarad a buliból. A Vista kimaradását szerintem nem igazán kell megindokolni, bár számomra egy nagyon kedves rendszer volt, nem érte el a várt sikereket. Az XP a mai napig óriási népszerűségnek örvend, ám lassan itt az ideje annak, hogy könnyes búcsút vegyünk neki, hiszen egyre közeleg a támogatások végleges megszüntetésének időpontja. Itt jelezném, hogy a Microsoft részéről semmilyen nyomást nem gyakoroltak ránk az új rendszerek támogatásának ügyében, bár burkoltan jelezném feléjük, hogy egy Xbox One elférne a televízióm mellett, de akár egy elfekvőben lévő Xbox 360 is óriási örömet okozna.

Itt meg kell állnunk egy kicsit és gyászolnunk kell, ugyanis a Microsoft korábban nem igazán törődött a zsebrendszerek világával, így teljes mértékben csak a Windows 8-as rendszerrel elkezdve tudjuk kihasználni gépeink ezen adottságát. Természetesen különféle megoldások születtek a korábbi rendszerek szimpla futtatására, ám egyrészt ezek cseppet sem legálisak, másrészt nem is igazán működnek. Ami el is indulna, arra sem érdemes építkezni, hiszen bármikor összeomolhat a rendszer, ezzel pedig csak idegességet és még több munkát okozna nekünk. A Windows 7 esetében meg kell elégedni az USB-meghajtóról való telepítőindítással, mely nem olyan kényelmes, mint a kimondottan zsebhasználatra szánt rendszerek, de majd kit fogok térni az előnyire is, hiszen van jó néhány.

A szükséges eszközök.

A szükséges eszközök.


A rövidnek nem nevezhető bevezetés után kezdjük is a szükséges eszközökkel, hiszen nélkülük nem is érdemes belekezdeni egy ilyen folyamatba. A két rendszer eltérő igényekkel rendelkezik, így két választásunk van. Az első, az erősebb igényeknek megfelelő eszköz beszerzése, mely garantálja, hogy a gyengébb igényű számára is megfelelő, a második pedig az, hogy maradunk a gyengébb igényű rendszernél, mely ez esetben a Windows 7. Személyes javaslatom az első megoldás lenne, hiszen egy pendrive nem csak erre a feladatra jó, tehát előnyeit más téren is ki lehet majd aknázni. Ha meg akarjátok fogadni a tanácsom, akkor egy USB 3.0 csatlakozással ellátott, legalább 32GB-os pendrive és a folyamatot levezérlő, telepített Windows 7 az ajánlott csomag.

Csakúgy mint legutóbb, cikkünk elkészülésében ezúttal is az adattárolás területén kiemelkedő Kingston termékét használtuk egy DataTraveler Ultimate 3.0 G3 formájában, mely gyors és stabil működésével segítette a cikk elkészülését.

A Windows 8 esetében a később gazdagépként használt konfigurációra is van előírás, mely 1GHz fölötti órajelen üzemelő processzort, legalább 2GB memóriát és legalább DirectX 9 támogatással rendelkező grafikus kártyát ír elő. A kipróbált konfiguráció ezt meghaladta, így a gyengébb konfigurációkon való működésről nem tudok nyilatkozni, bár a megadott paraméterek a mai világban nem számítanak elérhetetlennek. Ha a hordozó és a környezet adott, akkor már csak egy legális Windows 7 vagy Windows 8 telepítőre van szükség, melyet akár a Microsoft erre hivatott oldalán is meg tudtok vásárolni.

Elsőként nézzük is meg, hogy mit tudunk kezdeni a Windows 7-es rendszerrel. Említettem, hogy kifejezett zsebrendszert nem igazán tudunk belőle varázsolni, ám arra még jó lehet, hogy egy félkész rendszer lapuljon a zsebünknek. Ha valahol járunk és szükségünk van egy munkafelületre, esetleg kérhetünk kölcsön néhány gigát a meghajtóról, ahová feltelepítjük a saját rendszerünk és azon dolgozhatunk, majd például egy felhő alapú szolgáltatás segítségével el is mentjük a munkánkat. A másik előnye a DVD használatának megszüntetése, melyre egyre inkább próbálnak minket ránevelni a gyártók. Az egyre vékonyabb laptopok és ultrabook-ok esetében már sokszor tapasztalható, hogy kihagyják az optikai meghajtót, így nem árthat, ha van otthon egy pendrive-ról telepíthető Windows rendszerünk, hiszen az USB-csatlakozás jó ideig megmarad még népszerű szabványnak.

A Windows 7 USB/DVD download tool oldala és maga a varázsló.

A Windows 7 USB/DVD download tool oldala és maga a varázsló.


Kezdésként tehát tegyük egy könnyen elérhető mappába a Windows 7 telepítőjént .iso kiterjesztésű fájlját, majd töltsük le a Microsoft hivatalos oldaláról a Windows 7 USB/DVD download tool nevezetű alkalmazást. Ezt követően telepítsük is fel. Itt megjegyezném, hogy Windows XP és Vista rendszerekre is feltelepíthetjük, így ezen rendszereken is létre tudunk hozni ilyen telepítőt. A második dolog, amire felhívnám a figyelmet, az a pendrive mérete lenne. Aki csak egy Windows 7 telepítőt szeretne készíteni, annak elég egy 4GB-os pendrive is, bár a legtöbb háztartásban ennél már jóval nagyobb meghajtókat használnak. Rövid telepítési idő után már el is indíthatjuk a programot, mely igen egyszerű kezelőfelülettel rendelkezik, így biztosan nem hagyhatunk majd ki egyetlen fontos lépést sem. Néhány kattintás alatt beállíthatjuk a .iso fájlunk helyét és kiválaszthatjuk a célmeghajtót is, majd pedig az indítás gombra kattintva el is indul a folyamat. Ez a lépés körülbelül 15-20 percet vesz igénybe, utána pedig bármikor magunkkal vihetjük a telepítésre váró rendszert. Tudom, hogy a linuxos megoldások után ez harmatgyengének tűnhet, de higgyétek el, valamilyen szinten egészen biztosan megkönnyíti sok felhasználó dolgát.

A Windows 7 után következzék a találó nevet viselő Windows 8, mely már valódi zsebrendszeres funkciókkal kecsegtet. Sokan gondolhatjátok, hogy azért került bele ebbe a rendszerbe ez a funkció, hogy ezzel is növeljék az átállók számát. Lehet, hogy van benne némi igazság, ám a Microsoft kijelentéseiből és tetteiből az szűrhető le, hogy ők főként a vállalati szektorra gondoltak akkor, amikor ezt a funkciót beépítették, hiszen egy komplett, hordozható vállalati munkaállomás lehet a kezünkben így.

A Windows 8 első lépései.

A Windows 8 első lépései.


Sajnos a Windows 8 esetében sem örülhetünk felhőtlenül, hiszen alapesetben csak Windows 8 Enterprise változatban találhatjuk meg az előre telepített Windows To Go segédeszközt, melynek segítségével néhány kattintás után elkészíthetjük saját zsebrendszerünk. Szerencsére az ismeretségi körömben akadt olyan hely, ahol ilyen rendszert használnak, így ki tudtam próbálni a lehetőségeket. Egy nagyon egyszerű varázslón kell végigmennünk és már használhatjuk is a rendszert. Aki számára ilyen lehetőség nem érhető el, annak érdemes kipróbálnia a 90 napos próbaverziót, mellyel állítólag ugyanúgy működik ez a folyamat. Ezt a próbaverziót elméletileg itt lehet igényelni.

Szerencsére vannak egyéb megoldások is, melyek közül én az úgynevezett ImageX módszert próbáltam ki. Ennek lényege, hogy az innen letölthető Windows Automated Installation Kit-et feltelepítsük Windows 7-et vagy Windows 8-at futtató gépünkre, majd a mappájában meg kell keresnünk az ImageX.exe fájlt. Ezt helyezzük el egy önálló mappába, majd a Windows 8-as telepítőlemez sources mappájában található install.win fájllal is tegyük meg ugyanezt.

Ha ezekkel megvagyunk, akkor a parancssort kell elindítanunk, méghozzá adminisztrátorként, utána pedig el kell navigálnunk abba a mappába, ahová az előbb említett fájlokat mentettük. Itt írjuk be a következő sort: c:temp>imagex /apply install.wim 1 h:.

Természetesen mindenki a saját helyeivel írja be, így akinél a pendrive nem h: alatt azonosítható, hanem más betűvel, akkor azt írja oda. Amint a folyamat lezajlott, a következő lépés szintén egy sor beírása: c:>bcdboot.exe h:windows /s h: /f all.

Ha ezzel megvagyunk, akkor elméletileg egy bootolható Windows 8-as pendrive van bedugva a gépünkbe. Ezt könnyen le is lehet ellenőrizni, hiszen egy újraindítás után, a BIOS-t beállítva, elméletileg el kell hogy induljon a Windows 8. Őszintén bevallom, hogy nekem elsőre nem sikerült, enne oka valószínűleg egy régebbi 16GB-os pendrive volt, mert nem akartam rögtön a Kingston nagyágyújával tesztelni. Második nekifutásra, egy másik gépen, másik meghajtóval tökéletesen működött a dolog.

Léteznek egyéb megoldások is, melyek nagy része igen erősen "sufni jelleget" sugall, így én mindenképpen azt javaslom, hogy keressünk egy olyan helyet ahol Enterprise változat fut, vagy pedig várjunk, amíg minden kiadásba be lesz építve a dolog.

Ismét egy kihagyott ziccer.

Ismét egy kihagyott ziccer.


A Windows 8 zsebrendszerként való elkészítéséről összességében tehát elmondható, hogy viszonylag költséges és nem egyszerű folyamat, így meg kell gondolni, hogy érdemes e belevágni. A linuxos megoldás sokkal egyszerűbb, ingyenes és az alapvető funkciókat ugyanúgy el tudja látni egy egyszerűbb disztribúció is.

Azonban a Windows elterjedtsége miatt aki ragaszkodik a megszokott rendszeréhez és komolyan szükségük van egy Windows zsebrendszer funkcionalitására, valószínűleg hamarabb használnak egy ultrabook-ot például, így a Microsoft ezen lépése valóban csak egy lépés marad egyelőre, nem egy ugrás. Mondhatjuk úgy is, hogy elpuskázott lehetőség a redmondiak részéről - de egy következő verzióban ez lehet hogy nagyot tud szólni.
publikáltam is itt a Game Channel-en, azt viszont már a korábbi cikk elkészítése közben is éreztem, hogy ebben a témában bőven van még potenciál, ráadásul a főként Linuxról szóló előző részben megígértem, hogy a Microsoft által kiadott operációs rendszerek zsebrendszerként való használatára is ki fogok majd térni, melynek eredménye a most olvasott - Windows a zsebünkben - írás lett. '>
26 hozzászólás

adambalonyi

9 éve, 11 hónapja és 5 napja

Nem tudom, hogy tudjátok de xp óta van lehetősége pendrive-ra telepíteni az oprendszert mosolygó smiley én csak szólok, ha valakit érdekel bővebben leírom mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

10 éve, 9 hónapja és 4 napja

Thanks for any other informative web site. Where else may just I get that kind of information written in such an ideal way? I have a mission that I am just now operating on, and I have been on the look out for such information. acdceffbageagkek

válasz erre

razerplay3r

11 éve, 14 napja

Amint lesz ilyenre lehetőség értesítsetek mert mindenféle képpen egyszerűbben ki szeretném próbálni! köszi

válasz erre

Raiden

11 éve, 16 napja

A Win köztudottan egy vírus,és malware temető.Egy egész iparág épül,a védelmére.

Ja,persze gyári kiskapukon keresztül(ami persze nincs)mindenkiről mindent megtudnak,pl: mit eszel,mennyit alszol,stb..mosolygó smiley

Sajnos ma már egyetlen rendszer sem védett beleértve a nyílt forráskódú linux-unix-mac alapú disztrókat is is.Kivéve a kormányzati,és egyéb szerveket.A win a trójai falovak közül az első számú rendszer.Ez lehet hogy kissé túlzásnak tűnik,de sajnos így van.

válasz erre

ReVerse

11 éve, 17 napja

Szerintem a Win7 eddig a legjobb. A Win8-ba is vannak jó dolgok, de a kezelhetősége valahogy nem fogott meg.

válasz erre

petrasdani

11 éve, 18 napja

Win 8 hmmm.. a kinézete,az alakítás a forma nekem nem jött be sokan mondják h jó szeretik de én maradok a win 7 nél hiszen sokkal egyszerűbb és átláthatóbb.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

11 éve, 18 napja

[Tiltott felhasználó!]

petike737

11 éve, 1 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Mondjuk ez az első rendszer ami alkalmas ilyen zsebrendszernek is - mármint a Win vonalon. Macintoshos cikk is lesz?
Hát Mac OS X igazából jár az Apple gépekhez alapból, aki újat vásárol, szóval náluk elég más tészta ez az oprendszer dolog, meg ott is max telepítőt lehet csinálni.

Általános írás született róla amúgy:

http://www.gamechannel.hu/cikk/masikoldal/mac_os_x_elet_az_almafa_tuloldalan

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja és 16 napja

marco írta:
Nyitottabb szemléletet, kedves totyak!mosolygó smiley

Mit szólnál ha a Shopban lenne Win8? Vennél, akkor kipróbálnád?
Csak miattam ne pacsizz le a Microsoft-tal marco, nem pazarolnám a krediteket Win8-ra. Próbálok én nyitott lenni, de ha már megszoktam valamit, azon nehezen változtatok. XP-ről is nehezen jöttem át 7-re. Ha nagyon a kedvemben akarsz járni, inkább a Sony-tól kunyizz ki egy Vita-t röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Vendég

11 éve, 1 hónapja és 16 napja

Mondjuk ez az első rendszer ami alkalmas ilyen zsebrendszernek is - mármint a Win vonalon. Macintoshos cikk is lesz?

válasz erre

marco

11 éve, 1 hónapja és 16 napja

totyak írta:
Mondjuk azért hozzáteszem, hogy Linux-szal már próbálkoztam én is, de nekem nem jött be, lehet, hogy csak szokni kellett volna, mert semmit nem találtam meg, a Win8-ra meg alapból úgy nézek, mint a véres rongyra.
Nyitottabb szemléletet, kedves totyak!mosolygó smiley

Mit szólnál ha a Shopban lenne Win8? Vennél, akkor kipróbálnád?

válasz erre

totyak

11 éve, 1 hónapja és 16 napja

marco írta:
Semmi bajom vele, egyszerűen munkára sokkal használhatatlanabb, fapadosabb, mint bármelyik Linux disztró. A Win8 engem például pont az újításaival fogott meg.
Mondjuk azért hozzáteszem, hogy Linux-szal már próbálkoztam én is, de nekem nem jött be, lehet, hogy csak szokni kellett volna, mert semmit nem találtam meg, a Win8-ra meg alapból úgy nézek, mint a véres rongyra.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaXTomiX0029 profilja