Starcraft 2 előzetes

2007. augusztus 28.
84.9281
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Azt már megszokhattuk, hogy a Blizzard háza táján semmit nem szokás úgymond elkapkodni. Azt is,hogy ha valami tőlük kikerül, az általában nagyot is szól. De az a tény, hogy gyakorlatilag egy teljes évtizedet várasson magára egy hihetetlenül népszerű játékprogram folytatása, az bizony példa nélküli. Most azonban felszállni látszik a fehér füst, idén tavasszal beharangozták a a Starcraft folytatását, remélhetőleg belátható időn belül itt a második rész.

/>
Starcraft 2 előzetes - 2. kép


Starcraft 2 előzetes - 3. kép

Az első rész még ma is komoly rajongótáborral bír, több tucat díjat zsebelt be, nagyon hosszú ideig a legnépszerűbb stratégiai játéknak számított, elsősorban a remekül eltalált multi játéklehetőségnek és a Brood War című kiegészítő lemeznek köszönhetően. A második résszel immár sorozattá válik a Starcraft. A sorozatok pedig akkor bírnak értelemmel, ha a következő rész tud valami újat mutatni közönségének. A Blizzard legalábbis ezt az elvet hangoztatja, a Diablo és a Warcraft sorozatok pedig igazolják, hogy nem csak a levegőbe beszélnek, hanem időről-időre fölül tudják múlni saját teljesítményüket. Most a Starcrafton a sor.

Starcraft 2 előzetes - 4. kép


Starcraft 2 előzetes - 5. kép

Az új rész történetileg szorosan kapcsolódik az előzőhöz, a küldetéspakk vonalát viszi tovább. Az első rész hősei szintén fellelhetőek lesznek a játékban, a történetről azonban egyenlőre nem sokat tudni, annyi viszont bizonyos, hogy a megerősödött Zergek hatalmi törekvéseire alapszik. A három faj maradt a régiben, azaz a Zerg, a Protoss és a Terran fajok közül választhatunk majd, a Brood War-ból megismert hibridek ezúttal kimaradnak. A jól megszokott egységek is visszaköszönnek, avagy némileg módosulva, új képességekkel felruházva térnek vissza. Ennek köszönhetően jelentősen bővül a taktikai arzenál, azaz nem feltétlenül a "gyűccsegycsomóembertoszttámadjá" stílusú stratégia lesz a nyerő. Ezt bizonyítandó felkerült egy 20 perces, amolyan tutorial jellegű, hatásvadász trailer is, ami az újításokat és a csaták menetét hívatott bemutatni némi audiokommentárral fűszerezve.

Starcraft 2 előzetes - 6. kép

Az egységek tulajdonságai tehát változtak, ez mindenképp színessebbé teszi a játékot, ugyanakkor óriási változásokat ne várjon senki az előző részhez képest, a játékmenetet és az irányítást illetően. A Starcraft továbbra is úgymond "hagyományos" stílusú stratégiai játék marad, az egyes egységeknek nincsenek például egyéni képességei, nincsenek benne hősök, a játék ízig-vérig stratégiai játék marad, nélkülöz majd mindenféle szerepjátékos jellemvonást.
A pályák is ismerősek lehetnek az előző részekből, a jól bejáratott helyszínek (Braxis, Mar sara, Char) mellett újak is helyet kaptak a játékban. A kreativitással és rengeteg szabadidővel megáldott játékosoknak pedig ott a pályaépítő editor, mely minden bizonnyal remek időtöltést nyújt.

Starcraft 2 előzetes - 7. kép


Starcraft 2 előzetes - 8. kép

Az új rész szinte minden porcikája az előzőt juttatja eszembe. A készítők is igyekezték hangsúlyozni, hogy folytatásról van szó és ez valóban nem csak a történetben mutatkozik meg, hanem a játékmenetben, a grafikában is. A színhatások, az egységek mozgása, a pályák, a csaták: Szinte folyamatos déja vu érzése van az embernek a trailereket bámulva. Igen, a bámulva szó itt hangsúlyos, mert a látvány minden bizonnyal ezt a tevékenységet váltja ki a műfaj kedvelőiből, no meg azt, hogy lázasan kezdünk az egér felé matatni, míg nem tudatosul, hogy csak videót nézünk. Egy szó mint száz, tényleg látványos lesz a játék, a kameraállások (és persze egy jó PC) pedig lehetővé teszik, hogy viszonylag sok egységet láthassunk a képernyőn a játékélményt fokozandó. Az új részben már nincs korlátolva a kijelölhető egységek száma, annyit irányíthatunk, amennyit csak szükséges. Ha pedig a játékmenet túl gyorsnak, vagy lassúnak találtatik, úgy három sebességi fokozat közül választhatunk.

Starcraft 2 előzetes - 9. kép


Starcraft 2 előzetes - 10. kép

Windows Vista-n és az XP-n túl MAC alatt is játszható lesz a játék. A játékkonzolok tulajdonosai viszont ezúttal kimaradnak a pixisből, ugyanis nem terveznek a játékból konzolos verziót. (Muhahahahahaaaaaaa!!!) Gépigényről még nincs "hivatalos ajánlás", a készítők ígérete szerint nem lesz szükséges atomerőmű a futtatásához azzal együtt sem, hogy a DirectX 10-es számos extra funkcióját használja majd a látvány érdekében. Gyűjtői változat is készül majd a játékból, egyenlőre még nem lehet tudni, milyen extrákat tartalmaz majd. Kétségtelen, hogy a játék legnagyobb vonzereje -az elődhöz hasonlóan- a többjátékos módban rejlik, de a fejlesztők egyenlőre szűkszavúak a multiplayerrel kapcsolatban, ígéretük szerint számtalan újítást tartogat majd.

Starcraft 2 előzetes - 11. kép

Azt, hogy a játék mikor lesz végre elérhető, egyenlőre rejtély. Pletykák szerint már idén játszhatunk vele, de gyaníthatóan csak jövőre dobják piacra. Fejlesztői híresen jók a határidők tologatásában, de még a játékkészítésben is, de ha viszont még időpontot sem jelölnek meg, az minden bizonnyal azt jelenti, hogy a megjelenésig még aludhatunk párat. Nem tudom ezt milyen megfontolásból teszik, az elérhető multiplayer demo és a trailerekből kiindulva viszont elég egyértelmű, hogy a Starcraft 2 megjelenésével újabb etalon születik a Blizzard védjegye alatt.
29 hozzászólás

tommygarros

11 éve, 3 hónapja és 20 napja

(Y)

válasz erre

Vendég

14 éve, 11 hónapja és 4 napja

hol lehet le tőltenimeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 6 hónapja és 20 napja

jaja .. kibaszas ..röhögő smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 10 hónapja és 4 napja

Az 1 is jó volt, hát még a kettő!!!!meglepett smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 17 napja

Vendég írta:
honnan lehet letölteni a starcraft 2-ötmeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smileyszomorú smiley
beírod a játéknevet sterctaft2 download
ill...
sterctaft2 letöltés

válasz erre

Vendég

16 éve, 17 napja

az EXTEEL jobb ennél sokkal!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 2 hónapja és 16 napja








kiéne a játék hol lehet letölten

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 2 napja

kell !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!meglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 6 hónapja és 13 napja

0835-08309-0407

válasz erre

Cyb

16 éve, 8 hónapja és 12 napja

A Hivatalos oldalról a gyakran ismételt kérdésekből idézek

"When is the game coming out?"

"At this point, it?s too early to provide an estimate of the release date. As with all Blizzard games, we will take as much time as needed to ensure the game is as fun, balanced, and polished as possible."

Nagy vonalakban... korai lenne megmondani a megjelenés dátumát mert ezt is mint minden játékot megpróbálják szórakoztatóvá kiegyensúlyozottá tenni valamint csiszolgatni még amennyire lehetséges.

válasz erre

alphadog20

16 éve, 8 hónapja és 12 napja

2008 decemberében Kétlem hogy két honapon belül ki adna 2 játékot a blizzard

válasz erre

Vendég

16 éve, 8 hónapja és 12 napja

a starcraft 2 leghamarabb 2008 decemberében jön ki,ami videokat lehet látni pl.:youtubon azok a BLIZZCONON KÉSZÜLTEK.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Starcraft 2
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profilja