Mortal Kombat 11 előzetes

2019. április 05.
75.0981
adriano profilja, adatai
adriano
Mióta a NetherRealm csapata a The Game Awards keretein belül bejelentette a Mortal Kombat 11-et, szerencsére nem bánt szűkmarkúan az infókkal. Szinte napról napra jobbnak és jobbnak tűnt a stuff, mi pedig jó kisgyerek módjára számoltuk a napokat, hogy végre kipróbálhassuk. El is érkezett a bétateszt ideje, és mint láthatjátok, vagyok annyira szerencsés, hogy én mutathatom be nektek. A benyomásaimról elöljáróban csak ennyit: Wow!


Mindenekelőtt szögezzük le persze, hogy ez még mindig csak egy kvázi előzetes, a végleges verzióig még sok minden változhat, de amit eddig láttunk, az tényleg impresszív. Az az érzésem, hogy ennek a bétának a fő célja leginkább a multis meccsek tesztelése volt, és vissza is térünk rá a későbbiekben, de most először is foglalkozzunk azzal, hogy pontosan mit is tudtunk szemügyre venni.

A tesztelés során mindösszesen öt karakter volt elérhető, ezek név szerint Jade, Kabal, Skarlet, Baraka és Scorpion. Meglepetésemre az egyetlen offline játékmód, amit kipróbálhattunk, a Tower volt. Ez ugyebár az eredeti, klasszikus szintlépegetős mód, amikoris öt szinten keresztül kell sorban elkennünk az utunkba kerülő ellenfelek száját.

Jó a cuccod, csak gagyi a színe!

Jó a cuccod, csak gagyi a színe!


Az előző, jubileumi tizedik Mortal Kombat-ot rommá játszottam, unalmasabbra sikeredett házibulikon is elővettük. Nagyon előttem van a mai napig is, tehát magabiztosan jelenthetem, hogy a 11 harcrendszere sokban hasonló az elődéhez, ugyanakkor érezhető a finomhangolás is. Számomra a legszembeötlőbb a látványos kombók kivitelezésének egyszerűsödése, valamint a levegőből, ugrásból érkező támadások megnövekedett szerepe.

Egy-egy jól sikerült ütéssorozat még mindig bármikor megfordíthatja a csörte menetét, erre továbbra is érdemes lesz tehát odafigyelnünk. Bevallom, jómagam a teszt ideje alatt többször voltam ennek elszenvedője, mint haszonélvezője, na de majd a teljes verzióban odapirítok, nyilván. Remélem.
Annyi mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a 11-ben kevésbé célravezető taktika a Mortal Kombat-részekre oly jellemző random gombcsépelés, mint eddig bármikor.

Amikor rádfröccsen a málnaszörp.

Amikor rádfröccsen a málnaszörp.


A már megszokott speciális képességek és a támadások különféle verziói mellett minden harcos rendelkezik immár saját harcművészettel is. Skorpió (kis magyarítással) például egészen kiegyensúlyozott módon küzd, segédeszköz gyanánt pedig szamurájkardot és lándzsát használ. Kabal például hozzá képest sokkal agilisebb, és leginkább a sebességére, nameg a kampós kardjaira alapoz.

Baraka nem okoz semmi meglepetést, pontosan azt hozza, amire a külseje alapján gondolnánk. Lassú, ormótlan, viszont nagyon erős, és nem csinál gondot abból, ha fel kell darabolni valakit. Nem éppen ideális ellenfél az ilyen, az egyszer biztos, még szerencse, hogy mi is irányíthatjuk ugyebár.

Ha már elkezdtem a felsorolást, nem hagyok ki senkit, úgyhogy említsük meg a szerintem legjobbat, Jade-et is. Ő azért lett a szívem csücske, mert egészen sokféle módon képes küzdeni úgy közelről, mint távolabbról is. Végül, de nem utolsó sorban Skarlet-et próbálhattuk ki, aki messziről szereti osztani az áldást, éppen ezért nekem nem is a kedvencem, de ez persze szubjektív. Jól látható, hogy már ebben az öt karakterben is mennyi változatosság rejlik, és ha ezt átmentik a full game teljes csapatára, akkor bizony nehéz lesz panaszkodni.

Nekem ő a kedvencem. Nem is értem, miért.

Nekem ő a kedvencem. Nem is értem, miért.


Tudom-tudom, arról szeretnétek olvasni, hogy lesznek-e agyeldobós Fatality-k. Ezekből nagyon dicséretes módon nem enged a sorozat, úgyhogy szerencsére lesz belőlük egy pár. Egész pontosan minden harcosnak kettő, a megvalósításuk pedig, hát hogy is mondjam, elképesztő-a jó értelemben. Komolyan mondom, a béta alapján szerintem most járatták csúcsra ezt műfajt, pedig már volt egy pár próbálkozás.

Kétségtelen, hogy a 11-es számú rész fénypontját is a Fatality-k jelentik, a grafika pedig erre csak rátesz egy lapáttal. Apropó, grafika, a játék gyönyörű, főleg egy MK-hoz képest. De komolyan, csekkoljátok a képeket, és láthatjátok, hogy nem túloz az öreg adriano. De vissza is a Fatality-témához, nos, mindegyik igazi művészeti alkotás, a jó beteg fajtából persze. Hihetetlenül véresek, és olyan jeleneteket láthatunk, hogy a Fűrész-franchise alkotói is sírva könyöröghetnek a receptért.

Itt az új bökőm, nézd!

Itt az új bökőm, nézd!


Kipróbálhattuk a Kustomize (igen, K-val persze) szekciót is, amit a NetherRealm másik játékából, az Injustice 2-ből emeltek át, csak ott Gear System néven futott. Ezen belül sok-sok mindent megváltoztathatunk a karaktereinken, kezdve a ruházatuktól az intrójukon át egészen az általuk használt Fatality-ig. Bétáról lévén szó itt (és sok más helyen is) erősen meg volt kötve a kezünk, de ígéretesnek tűnik. Csak egy komolyabb aggályom van ezzel kapcsolatban, mégpedig hogy előreláthatólag itt fognak majd komolyabb szinten belépni a csúnya mikrotranzakciók. Ez szinte biztos, de remélem, hogy nem tervezik túlzásba vinni.

Bele-belepillantottunk a multiba is, viszont sajnos csak tét nélküli meccseket tolhattunk, úgyhogy a mérvadó véleményt erről inkább a rendes tesztre tartogatnám. Előfordultak ledobások illetve kisebb problémák a kapcsolódással, de mégegyszer jegyezzük meg, hogy a béta pont ezeknek a kipróbálására és kijavítására szolgált. Én egyáltalán nem aggódom, ezek a srácok úgy tűnik tudják, hogy mit csinálnak.

Disznótor után.

Disznótor után.


Bár sok minden megújult, mégis régi, ismerős környezetben éreztem magam a bétateszt során, ami egy MK-címnél nagyon fontos és örvendetes dolog. Ez a sorozat valahogy mindig megtalálta a módját, hogy aki egyszer megszerette, az mindig örömmel üljön le elé még akkor is, ha esetleg évek óta nem vett videojátékot a kezébe. Nagyon úgy tűnik, hogy most sem esik csorba a franchise hírnevén, és egy újabb jó kis bulis stuff van a láthatáron!

A megjelenésre már nem kell sokat várni, alig három hét múlva már püfölhetjük is egymást, ne feledd biztosítani saját példányodat a Play 24/7 kínálatából!
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Mortal Kombat 11 (XBOX ONE)19.790 Ft

Mortal Kombat 11 (PS4)19.790 Ft

6 hozzászólás

Patrik94

2 hete és 3 napja

Na jó, akkor csak kipróbálom majd...

válasz erre

bekecs

2 hete és 4 napja

Nagyon várom, bejött már a X is.

válasz erre

muki

2 hete és 5 napja

Szóval jó lett. Őszintén nem erre számítottam.

válasz erre

VaPe

2 hete és 5 napja

Én már unom a MK játékokat, de most elbizonytalanodtam. Lehet hogy visszatér a régi hangulat?

válasz erre

Hellblade

2 hete és 5 napja

Inkább nem mondok semmit,pedig annyi minden jutott eszembe..
Kommentbe sok lenne..
Talán ha lesz időm írok róla én is..

válasz erre

Mordorer

2 hete és 5 napja

Nos hát akkor nálam most váróssá vált.

válasz erre
Mortal Kombat 11
18.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

WickedSick profiljaExcalibur profilja