Lego Harry Potter: Years 1-4 bemutató előzetes

2010. június 24.
79.5091
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár nem túl ésszerű egy videojáték közvetlen megjelenése előtt bemutatót írni, higgyétek el, nyomós okunk van rá, hiszen egy nyereményjáték keretein belül hamarosan szert tehettek itt a GameChannel Online-on egy-egy Xbox 360-as és PlayStation 3-as LEGO Harry Potter: Years 1-4 alkotásra. A pontos részleteket később, feltehetően még a ma esti órákban közölni fogjuk veletek, addig viszont az alábbiakat elolvasva megtudhatjátok, hogy miért is lesz érdemes vérrel és verejtékkel küzdeni érte. Lássuk!

/>
Lego Harry Potter: Years 1-4 bemutató előzetes - 2. kép

Amióta léteznek legósított videojátékok, szinte azóta sírunk már egy, az ifjú varázslótanonc, avagy Harry Potter kalandjait feldolgozó alkotásért, ám az illetékeseknek más terveik voltak, és csak néhány hónappal ezelőtt tisztázódott előttünk, hogy mit is szerettek volna kihozni ebből a sztoriból. Egyenként - avagy könyvenként - feldolgozni J.K. Rowling nagyszerű történetét ugyanis komoly feladat lett volna, nem mellesleg a hozzá készült hivatalos adaptáció ezt úgyis megtette, így tehát legósítva két részletben kapjuk meg Potter teljes életútját, a kezdő körben az első négy, majd egy következő fordulóban a további három irományra, illetve filmre koncentrálva. Ha belegondolunk, ez az út volt a legkézenfekvőbb a programozók számára, nem mellesleg a fanatikusok pénztárcáját sem terheli le olyannyira ez a megoldás, mint nyolc önálló Lego Harry Potter epizód.

Lego Harry Potter: Years 1-4 bemutató előzetes - 3. kép

Aki ismeri a kis Harry kalandjait, már tudhatja, hogy a Years 1-4 betöltése után akkor így a Harry Potter és a bölcsek köve, a Harry Potter és a titkok kamrája, a Harry Potter és az azkabani fogoly, valamint a Harry Potter és a tűz serlege történeteit élhetjük át egybegyúrva, kezdve attól a pillanattól, hogy a már születésekor a varázslóvilág celebjének számító kis Pottert néhány későbbi pátyolgatója otthagyja mugli rokonai küszöbén. Az illetékesek szerint az alkotás rengeteg filmes utalással rendelkezik majd, számtalan innen ismerős jelenet és cselekmény elevenedik meg előttünk, de akadnak a vászonról lemaradt részletek is, amelyek csak a könyv ismerőinek lesznek érthetők. Mindemellett nem kerülhetjük ki a Lego franchise védjegyének számító vicces megvalósítást, hiszen bizony kis varázslónk sem ússza meg a poénáradatot.

Lego Harry Potter: Years 1-4 bemutató előzetes - 4. kép

A LEGO Harry Potter: Years 1-4 betöltése után is lesz móka és kacagás bőséggel, az ismert, gyakran komolyabb jelenetek apró színesítésekkel válnak hasfalrengető paródiává, de természetesen nem lesz nevetséges a késztermék, hű marad a történeti szálhoz, viszont egy bájos extra humorosság tetten érhető lesz benne. Ez a mosolygós hangulat pedig az egész alkotásra kihat, még a játékmenetre is, amely segítségével megismerhetjük, és képernyőinken is meglátogathatjuk a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola környékét, részt vehetünk az órákon, a hatalmas, szabadon bejárható területnek hála leugorhatunk Hagridhoz, betévedhetünk a Tiltott Rengetegbe, kisurranhatunk Roxmortba, de felfedezhetjük magát Roxfort-ot is, amely újfent számtalan kihívást, és úton-útfélen mini-játékokat tartogat számunkra, ha kicsit meg szeretnénk pihenni a történeti szál felgöngyölítése mellett.

Lego Harry Potter: Years 1-4 bemutató előzetes - 5. kép

Varázslatokkal képesek leszünk tárgyakat összerakni, akadályokat megoldani, segíteni diáktársainkon, egyszóval rengeteg lehetőségünk akad, a környezet teljesen interaktív lesz, sőt, megtapasztalhatjuk az érem túlsó oldalát is, hiszen nem csak Harry, hanem több száz más, ismert karakter bőrébe is belebújhatunk, így például megtapasztalhatjuk, hogy Ron hogyan tud kviddicsezni, Hermione pedig milyen ügyesen képes bájitalt főzni. A LEGO Harry Potter: Years 1-4 továbbá támogatni fogja majd a kooperatív játékmenetet, méghozzá nem csak online, hanem offline formában is. Sajnos előbbi lehetőség kizárólag a két nagy konzol, avagy az Xbox 360, illetve a PlayStation 3, valamint a PC kiváltsága lesz, minden más platformon kizárólag offline kooperatív módban élhetjük át a történetet, ami ne szegje kedvünket, hiszen az osztott képernyős kalandozás is legalább olyan jó móka.

Lego Harry Potter: Years 1-4 bemutató előzetes - 6. kép

Az online co-op módot használva egyébiránt bármikor behívhatunk majd a játékba egy-egy segítőtársat, ha tehát megakadtunk Bolyhoska legyőzésénél, vagy félünk egyedül elmenni Roxfort egy sötét zugába, akkor csak szólunk egy ismerősünknek, ő belép a játékba, és máris párosan indulhatunk neki a nagy kalandnak. Innentől természetesen nem kell a sztori végéig kéz a kézben kalandoznunk cimboránkkal, ő bármikor kiléphet majd, mi pedig egyedül folytathatjuk utunkat. Behívott ismerősünk természetesen nem csak kísérőnek jó, komoly segítségünkre is lehet, ha elakadtunk valahol. Bővebben a játékról majd a tesztelést követően írunk nektek, de reméljük, hogy ez a kis kedvcsináló elég volt ahhoz, hogy kedvet kapjatok a nyereményjátékunkon való részvételre, illetőleg a vásárlása. A LEGO Harry Potter: Years 1-4 megjelenik PC-re, Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra, Nintendo Wii-re és DS-re június 25-én, illetve egy későbbi időpontban PSP-re is.
LEGO Harry Potter: Years 1-4 alkotásra. A pontos részleteket később, feltehetően még a ma esti órákban közölni fogjuk veletek, addig viszont az alábbiakat elolvasva megtudhatjátok, hogy miért is lesz érdemes vérrel és verejtékkel küzdeni érte. Lássuk! '>
27 hozzászólás

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
vannak a játékban pirosan csillogó szekrényak, hórdók, kövek de nem tuddom mit kell velük csinálni. Ha segitenétek azt nagyon meg köszönném.
szerintem sötét varázslóval kell azokkal csinálni vmit pl:voldemort

válasz erre

Vendég

14 éve, 5 hónapja és 27 napja

Vendég írta:
Pályákat Xbox Live-on meg lehet osztani?
Szerintem nem.

válasz erre

Vendég

14 éve, 6 hónapja és 5 napja

Énmár rég megnyertem!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 14 napja

Énmár meg nyertem és jóvolt






röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 17 napja

Vendég írta:
Nem találom meg Barty Crouch seniort!meglepődött smiley****kivan!
éN SE! F... kivan, ahogy mondod!meglepődött smileymeglepődött smileymeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 9 hónapja és 21 napja

Vendég írta:
vannak a játékban pirosan csillogó szekrényak, hórdók, kövek de nem tuddom mit kell velük csinálni. Ha segitenétek azt nagyon meg köszönném.
vannak a játékban pirosan csillogó szekrényak, hórdók, kövek de nem tuddom mit kell velük csinálni. Ha segitenétek azt nagyon meg köszönném.

válasz erre

Vendég

14 éve, 10 hónapja és 9 napja

hy

válasz erre

Vendég

14 éve, 10 hónapja és 16 napja

Nem találom meg Barty Crouch seniort!meglepődött smiley****kivan!

válasz erre

Vendég

14 éve, 10 hónapja és 19 napja

Aki tud kérem segítsen. Egy olyan pályán vergődöm ahol egy oriás mögötti ajtón kéne bemennem. Az oriás alszik, viszont mikor rá "zúdítok" egy két varázslatot akkor felkel és rácsap a padlóra. Én ill. mi pedig leesünk mélybe. Az oriás mindig előrébb jön közben, de akkor sem tudok bemenni mögötte. Előre is köszi a segítséget.

válasz erre

Vendég

14 éve, 11 hónapja és 5 napja

vannak a játékban pirosan csillogó szekrényak, hórdók, kövek de nem tuddom mit kell velük csinálni. Ha segitenétek azt nagyon meg köszönném.

válasz erre

Vendég

14 éve, 11 hónapja és 23 napja

en mar letöltötem vagy mar 1000-szer es meg fel sem lehet telepiteni mert mindig hibat ír ki az miert van

válasz erre

Vendég

15 éve, 4 napja

A Fiam és Én is már alig várom a játékot. A fiamat még nem látta ennyire belemerülve a könyvekbe.Remélem a játék is ennyire lefoglalja majd.

válasz erre
123a(z) 3 -ből
LEGO Harry Potter: Years 1-4
7.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja