Horror Story: Hallowseed (Early Access) előzetes

2021. március 05.
83.7421
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
Indiekosár Gargával, sokadik epizód, avagy nyúlj mélyre, és talán megmarad minden ujjad. Talán. Mai tesztalanyunk "Early Access" stádiumban fetreng még, aminek én roppantul örülni szoktam, ugyanis bármiféle technikai vagy tartalmi bajt veszek észre, tudom, hogy mikor eljön az idő a hivatalos rajtra, akkor minden ki lesz javítva. A Fallout 76 pedig rossz álom volt csupán. A CP 2077-et pedig inkább hagyjuk.
 


A Horror Story: Hallowseed egy pszichológiai horror játék, mely olyan nagy filmekből merített ihletet, mint az Ördögűző, a Démonok Között, illetve az Insidious sorozat, úgyhogy nem lesz nehéz kitalálni, hogy a fő téma ebben a játékban is az Isten és a Sátán közötti örökké tartó konfliktus. Ehhez hozzájön némi Ideglelés inspiráció is, és bumm, kész a tökéletes recept az egész éjszakás rettegéshez. Hát a fazékból mondjuk még hiányzik néhány dolog.

A történet szerint főhősünk, Michael, két jóbarátjával elzarándokolt egy színtelen, szagtalan erdőbe, ahol egy este, tábortűz körüli szellemes sztorizgatás közben valami vagy valaki rájuk támad. Misi ezután egy barlang mélyén tér magához, kijön onnan, majd rádöbben, hogy barátai felszívódtak. Ezek után a leglogikusabb döntés mellett kötelezi el magát, vagyis nekimegy az erdőnek, hogy megtalálja őket. Természetesen belebotlik egy ominózus házba, mely semmi jóval sem kecsegtet, de mivel egyik barátja jajveszékelését hallja belülről, egy improvizált zártörő segítségével behatol.

Álmaim kecója: elhagyatott, sáros erdőben, indokolatlan utánfutóval.

Álmaim kecója: elhagyatott, sáros erdőben, indokolatlan utánfutóval.


És kezdetét veszi a paranormális kaland. A ház, egyelőre, két szintből, plusz egy katakomba rendszerből áll. Az ajtókhoz kulcsok kellenek, bár néha csak úgy maguktól is kinyílnak, miután bizonyos eseményeket átéltünk. Nagyon hamar kiderül, hogy itt egy démoni lény munkásságának végeredményét láthatjuk, ráadásul ez a kreatúra nem hagyta el a házat. És mivel friss áldozat vándorolt az otthonába, neki áll szépen lebontja józanságunkat rémisztgetésekkel, illetve testünk időleges megszállásával... talán?

Hogy pontosan mi is történik, azt nem tudom, minden esetre Mihály ilyenkor felemelt kezekkel, zavaros látással, erőteljesen csapkodó szívvel... hörög. Bőrét ellepik a piros, hólyagos, égési sérülésekre emlékeztető sebek, illetve néha összeesik és egy teljesen más helyen ébred fel. Ez általában akkor történik, amikor rossz helyre kolbászoltunk el, vagy a szóban forgó démon (vagy az egyik haverja) megtámadt és elkapott. Ó, és a teljesen érthető kérdésre, hogy miért nem húzunk el a házból, majdhogynem azonnal, mikor látjuk, hogy itt önmagával játszik a zongora, az a válasz, hogy a démoni erők itt marasztalnak minket.

Resident Evil, te vagy az? Nem, mert itt a zongoránál lehet menteni.

Resident Evil, te vagy az? Nem, mert itt a zongoránál lehet menteni.


Szóval egy lineáris kalanddal van dolgunk, ahol bejárjuk a házat, egyszerűbb fejtörőkkel küzdünk meg, és várjuk a "jumpscare"-eket. Nem tagadom, az otthonnak van egy fajta hangulata, és az biztos, hogy a paranoia megvolt bennem, de ezt leginkább az okozta, hogy tudtam, jönni fog a dörrenés, csupán azt nem, hogy mikor. Nincs igazán hátborzongás, csupán anyázás és szívroham... vagy fordítva. Az erdő és a barlangos részek kopárak, furcsának, idegennek hatottak. Nagyon érezhető volt, hogy én egy játékban vagyok, túlságosan is érezhető volt a határokon túli semmi.

Pedig alapjáraton nem annyira rossz a látványvilág, bár nem is jó, ráadásul túl sok muzsika sem volt hallható, és a szinkront pedig, amihez "szerencsém" volt nem kívánnám, maximum ellenségeimnek. A történetmesélés elhagyott papírokon keresztül történik, melyeken a helyesírás és a fogalmazás azt sugallta, hogy a készítő anyanyelve nem angol. És valóban, a minimálisan mélyre nyúló kutatásaim alapján a játékot Jeff Winner-nek köszönhetjük, kinek az első nyelve a portugál.

Meg kell hagyni a démonnak, fantörpikus enteriőr designer-t alkalmazhatott.

Meg kell hagyni a démonnak, fantörpikus enteriőr designer-t alkalmazhatott.


Egyelőre, azonban, az alkotás nem több mint horror mozis klisék halmaza, játék formájába öntve. Természetesen ez sokkal személyesebb élmény, mint egy filmvászon, ahol a kamera diktálja a látószöget, ám ettől függetlenül minden tét nélkül haladunk pontról pontra, várva a következő rémületet. Állítólag nyárra lesz elkészítve a teljes játék, rendkívül ambiciózus tartalommal lecserélve, illetve kiegészítve a jelenlegit.

Állítólag a ház a háromszorosára fog nőni, a földalatti részek teljesen újra lesznek kreálva, titkos szintek, dinamikus események, okos AI, még több narratív elem, és talán még a játék során felkapkodható átkozott figurák mögött is fog állni valami érdekes misztikum. Nos, ha ezek mind el fognak készülni időre, akkor minden kalapomat a készítőknek fogom adományozni, mert az bizony derék teljesítmény lenne.

Valaki egy kis oltárt dugott el a szekrény mögé. Mert az úgy jó.

Valaki egy kis oltárt dugott el a szekrény mögé. Mert az úgy jó.


Továbbá ez a játék egy epizodikus sorozat, mint a The Dark Pictures Anthology, első eleme lesz, így a nyitott befejezés sem elképzelhetetlen. A tervek szerint egy egész falu vallási kultúrájának sötét titkai várnak ránk a következő epizódokban, így az említett széria individuális történeteivel szemben, melyeket a Kurátor zseniális karaktere köt össze (látszólag), itt egy összefüggő sztori lesz elmesélve.

Horror fanatikusok mindenképp vessen legalább egy pillantást a Horror Story: Hallowseed-re, néhány nadrágbarnítós jelenettel biztos meg fog minket lepni ez a játék, még mostani stádiumában is. Egyelőre körülbelül 90 percnyi játékidő van a programban, és sajnos nem rendelkezik még az általam annyira nagyra értékelt, csontig hatoló, finoman kizsigerelő hangulattal, de én bízom benne, hogy a vidéken talpon lévő egy legény el tudja érni azt, amit kitűzött célul magának, és meg tud minket lepni egy kiemelkedő alkotással.
Vedd meg most és játssz vele már holnap!

Ez a játék egyelőre nem kapható a Play 24/7 kínálatában.Klikk ide több ezer másik játékért!

5 hozzászólás

petrovicsz

9 hónapja, 3 hete és 1 napja

Egy jó horrorra mindig nyitott vagyok. Ennek még sztorija is van.

válasz erre

muki

9 hónapja, 3 hete és 1 napja

Egy próbára jó nekem.

válasz erre

Tommy

9 hónapja, 3 hete és 2 napja

zender írta:
Úgy látom érdemes rajta tartani a szemem, de jelenlegi állapotában azért ezek a kb 3 ezres áron is elgondolkodom...
Ennyiért szerintem meg bőven mmegéri. Másfél óra para. Ha bőviítik, lehet ingyen kapod meg.

válasz erre

VaPe

9 hónapja, 3 hete és 2 napja

Horror nekem jöhet minden mennyiségben.

válasz erre

zender

9 hónapja, 3 hete és 2 napja

Úgy látom érdemes rajta tartani a szemem, de jelenlegi állapotában azért ezek a kb 3 ezres áron is elgondolkodom...

válasz erre
Horror Story: Hallowseed
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Gladosfreeman profiljaWayfarer profiljasoami profiljamarco profilja